BEVEZETÉS A TELEPÜLÉSMARKETINGBE - Elfogyott

BEVEZETÉS A TELEPÜLÉSMARKETINGBE - Elfogyott

Szerző: Boros Lajos; Garamhegyi Ábel

JATE Press, 2010

2 835 Ft
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Részletek
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
Vélemények
Részletek

A jegyzetben többnyire településmarketingről beszélünk. Ennek oka, hogy kutatásainkat elsősorban nagy- és középvárosokon végeztük, ugyanis leginkább számukra adottak a lehetőségek mind pénzügyi, mind humán erőforrás, mind közigazgatási szempontból marketing kampányok tervezésére és lebonyolítására. Ezeken túl legerősebben talán közöttük jelentkezik a piaci verseny és ezzel a szükségszerűség a lehetőségek kiaknázására.

 

Azonban megállapításaink általában kisebb és nagyobb területi egységekre (falvak, megyék, régiók) is alkalmazhatóak, sőt reményeink szerint alkalmazásra is kerülnek. Az angol place marketing mintájára használjuk a „helymarketing” kifejezést is – ezzel is érzékeltetni kívánjuk, hogy a bemutatott elméletek, módszerek többféle területi szintre is érvényesek. A jegyzetet sokféle olvasóközönségnek szántuk: reményeink szerint a leírtak hasznosak lehetnek a geográfusoknak, közgazdászoknak, szociológusoknak, illetve mindazoknak, akik lakókörnyezetük életminőségét megalapozott és következetes marketing munkával kívánják javítani. Mindezt a jegyzet tartalmában és szerkezetében is igyekeztünk figyelembe venni. Ez indokolta, hogy kitérjünk olyan témákra, amelyet egyes olvasók talán az itt leírtaknál mélyebben ismernek, hiszen mások számára hasznos lehet az eltérő tudományterületekről származó legfontosabb fogalmak rövid, csak a legszükségesebb információkra korlátozódó bemutatása. Így a szorosan a településmarketinghez tartozó kérdéseken túl áttekintjük a marketing alapjait és a marketingszemlélet fő jellemzőit, a településekhez és különböző területegységekhez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat, illetve a települések irányításával kapcsolatos alapvető ismereteket is. Azoknak, akik valamely témában az itt leírtaknál mélyebben el szeretnének mélyülni, a hivatkozott munkák kínálhatnak továbblépési lehetőséget.

A kötet adatai:
Kötés: Puhakötés
Megjelenés éve: 2010
Terjedelem: 172 oldal

Tartalomjegyzék:

BEVEZETŐ

1. A TELEPÜLÉSMARKETING FOGALMI KERETEI
1.1. Marketing alapfogalmak
1.2 Település, kistérség, régió – a településmarketing helyszínei
1.2.1 A település
1.2.2 A kistérségek
1.2.3 A megye
1.2.4 A régió
1.2.5 Funkcionális térbeli egységek

2. A TELEPÜLÉSMARKETING ELMÉLETI ALAPJAI
2.1 A településmarketing története és kapcsolódási pontjai más tématerületekhez
2.1.1 A régió- és településmarketing kialakulásának okai
2.1.2 A helymarketing hazai megjelenési formái
2.1.3 Példák a sikeres helymarketingre
2.2 A településmarketing fogalmi köre és helye a marketingben
2.2.1 Cserefolyamatok a településmarketingben
2.2.2 A települések közötti verseny területei
2.2.3 A régió és településmarketing fogalma
2.3 A település, mint nonprofit szervezet
2.3.1 A nonprofit szervezetek cserefolyamatai
2.3.2 A nonprofit marketing értelmezései
2.4 A település mint szolgáltatás
2.4.1 A szolgáltatásjelleg és a települések értékesítése
2.4.2 A szolgáltatásjelleg következményei
2.4.2.1 Megfoghatatlanság
2.4.2.2 Elválaszthatatlanság
2.5 Települési sikeresség és versenyképesség
2.5.1 Várossiker és versenyképesség
2.5.2 Egyéb sikeresség-értelmezések

3. A TELEPÜLÉSMARKETING ESZKÖZRENDSZERE
3.1 A helytermék tulajdonságai
3.1.1 A település mint komplex termék
3.1.2 A termékfejlesztés sajátosságai
3.1.3 A helyek hierarchiája és a területi marketing
3.1.4 A rugalmatlanság
3.2 A helytermék kiterjesztése: a települési imázs és kutatása
3.2.1 Az imázs fogalma és kialakulása
3.2.2 Az imázs vizsgálata
3.2.2.1 A mentális térképezés
3.2.2.2 A szemantikus differenciálskála
3.2.2.3 A fókuszcsoport
3.2.3 Az imázs és a településmarketing célcsoportjai
3.3 Értékelemzés és árpolitika a településmarketingben
3.3.1 A cserefolyamatok szereplői
3.3.2 A település pénzügyi jellegű bevételei
3.3.3 Nem pénzügyi bevételek
3.4 Települések szervezeti kommunikációja és értékesítési csatornái
3.4.1 Az értékesítés folyamata
3.4.2 A piacbefolyásolás céljai
3.4.3 Problémák a települési kommunikációban
3.5 Egyedi települési piacbefolyásoló eszközök
3.5.1 Reklámozás
3.5.2 Értékesítés ösztönzés
3.5.3 Publicitás és PR
3.6 City Branding – márkaképzés a helymarketingben
3.6.1 A márka és a márkázás fogalma
3.6.2 Helyek és márkák
3.6.3 A település mint márka
3.6.4 Márkateremtés és fenntartás a helymarketingben
3.7 Települési információs rendszerek és kutatások
3.7.1 Az auditálás
3.7.2 A szükséges információk
3.7.3 Az információgyűjtés módszerei

4. TELEPÜLÉSMARKETING A GYAKORLATBAN
4.1 A településmarketing szervezeti keretei
4.1.1 Szervezettípusok és a helymarketing
4.1.2 A marketingszervezet kialakítása
4.1.3 Konfliktushelyzetek a marketingszervezethez kapcsolódóan
4.2 Az erőforrások és peremfeltételek elemzése
4.2.1 Az auditálás és a SWOT elemzés
4.2.2 Érték audit
4.2.3 Imázs audit
4.2.4 Tevékenység audit
4.3 Településmarketing stratégiák
4.4 A piacszegmentáció és a célcsoportok kiválasztása
4.4.1 A piacszegmentáció alapjai
4.4.2 Pozicionálás és célcsoport-választás
4.5 Termékfejlesztés a helymarketingben
4.5.1 Infrastruktúrafejlesztés
4.5.2 Az intézményi feltételek
4.5.3 Pénzügyi és szabályozási háttér
4.5.4 Rendezvények, programok
4.5.5 A településkép szerepe a termékfejlesztésben
4.5.6 Az imázs formálása

5. A TELEPÜLÉSEK MARKETING SZEMLÉLETŰ IRÁNYÍTÁSA
5.1 A településirányítás tartalma és kompetenciája
5.1.1 A településirányítás fogalma
5.1.2 A hatékonyság kérdése a településirányításban
5.2 A helyi településpolitika
5.2.1 A helyi településpolitika tartalma
5.2.2 A településpolitika lehetséges irányai
5.2.3 A településpolitika szerepe az egyes feladatokban
5.3 Együttműködési és egyeztetési folyamatok
5.3.1 Az egyeztetések jelentősége és szereplői
5.3.2 Az egyeztetések típusai
5.3.2.1 Lakossági egyeztetések
5.3.2.2 Településközi egyeztetések
5.3.2.3 Gazdasági egyeztetések
5.3.2.4 Környezetvédelmi egyeztetések
5.3.3 Az egyeztetések várható eredményei

FELHASZNÁLT IRODALOM

Ajánlatunk Önnek!
Adatok
ISBN
978-963-315-018-4
Kiadó
JATEPress
VTSZ
4 901
Vélemények
shopmania.hu aprohirdetesingyen.hu arumagazin.hu vatera.hu simplepay_hu