"OLTALMAD ALÁ FUTUNK"

-15%
"OLTALMAD ALÁ FUTUNK"

Mária-enciklopédia 1950.

A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai - Források, feldolgozások 12

Szerkesztő: Perger Gyula

Győri Egyházmegyei Levéltár, 2010

 

A győri Könnyező Szűzanya 1947-es, jubileumi búcsúján még a teljes magyar püspöki kar részt vett, s Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a zarándokokkal zsúfolásig megtelt Széchenyi téren Mindszenty József bíboros, hercegprímás történelmi jelentőségű beszédet intézhetett a hívekhez. A következő év végére azonban szinte minden megváltozott. A remélt lelki megújulás helyett a katolikus egyház elleni frontális támadás következett. Az 1948. június 16-án elfogadott XXXIII. törvénycikk – melynek értelmében minden felekezeti iskolát államosítottak – az egyház közéleti jelenlétének felszámolását alapozta meg. A hercegprímást 1948. december 26-án letartóztatták, a Mária-kultusz ápolásában is nagy szerepet játszó szerzetes-rendeket pedig a szeptember 7-én kihirdetett rendelet értelmében feloszlatták. A győri egy-házmegye számos papját megzsarolták, többen börtönbe kerültek. Ilyen körülmények között, 1950-ben, a római Centro Mariano Internazionale felhívására kezdődött meg egy nemzetközi Mária Enciklopédia összeállítása.

1 400 Ft
Akció: 1 190 Ft
Kezdete: 2017.06.01   A készlet erejéig!
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Részletek
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
Vélemények
Részletek
A Szűz Mária tiszteletére vonatkozó adatok gyűjtése országszerte megindult. Az 1950-es VIII. püspöki körlevélben kért – s a tervezett enciklopédia számára beérkezett – győregyházmegyei jelentések azonban soha nem láttak napvilágot. A fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint azok feldolgozása sem kezdődött meg, hatvan évig rejtőztek Orbán László hátrahagyott iratai között...


A kötet adatai:
Kötés: Keménykötés
Megjelenés éve: 2010
Terjedelem: 223 oldal
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
ISBN
978-615-503-500-5
VTSZ
4 901
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Webáruház készítés
shopmania.hu arfalo.hu aprohirdetesingyen.hu arumagazin.hu vatera.hu