A MAGYAR TÖRTÉNELEM KEZDETEIRŐL. AZ ELŐIDŐ-SZEMLÉLET HANGSÚLYVÁLTÁSAI A XV–XVIII. SZÁZADBAN

-10%
A MAGYAR TÖRTÉNELEM KEZDETEIRŐL. AZ ELŐIDŐ-SZEMLÉLET HANGSÚLYVÁLTÁSAI A XV–XVIII. SZÁZADBAN

Szerző: Szabados György

Balassi Kiadó, 2006

 

A magyar történelmi gondolkodás régi törekvése  a kezdeteket, sőt az újrakezdéseket jelkép erejű  személyiségekkel példázni. Középkori íróink Attila, Álmos, Árpád és Szent István alakjára összpontosítva  érzékeltették egy-egy sorsforduló beköszöntét.  A Thuróczy János-féle Chronica Hungarorum  és a Katona István alkotta Historia Critica közötti,  bő háromszáz éven keresztül vezető folyamat során  a történelem tárgya tágabb értelmet nyert, mint  az uralkodók viselt dolgainak lejegyzését. A hazai  és külhoni kútfők felkutatásával az ősidőkről,  a honfoglalásról és az államalapításról egyre  árnyaltabb kép jelent meg. Ennek fényében érdekes,  hogy a királytörténetből néptörténetté szélesedő előadásokba miként illeszkedtek az említett jelképes  személyek, milyen vélt és valós érdemekkel ékesítette őket a 18. századra kifejlődő kritikai  történettudomány. A régi magyar történelem sarkalatos pontjainak szemléletbeli hangsúlyváltásait  tárja fel ez a művelődéstörténeti-historiográfiai  összegzés, amely például azt is bemutatja,  hogy milyen megfontolásból született meg  az „Árpád-ház” fogalma az 1770-es évek  jezsuita történetírásában.

2 600 Ft
Akció: 2 340 Ft
Kezdete: 2017.06.12   A készlet erejéig!
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Részletek
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
Vélemények
Részletek
A kötet adatai:
Kötés: kartonált
Formátum: A/5
Megjelenés éve: 2006
Terjedelem: 200 oldal
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
ISBN
978-963-506-685-8
Kiadó
Balassi Kiadó
VTSZ
4 901
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Webáruház készítés
shopmania.hu arfalo.hu aprohirdetesingyen.hu arumagazin.hu vatera.hu