A MAGYAR PARLAMENTARIZMUS A SZÁZADFORDULÓN

-15%
A MAGYAR PARLAMENTARIZMUS A SZÁZADFORDULÓN

Politikusok és intézmények

Szerző: Pölöskei Ferenc

História – MTA Történettudományi Intézete, 2001

 

Könyvemben ezúttal a szélesebb értelemben felfogott korszak és ezen belül egyes témakörök elemzését is feladatomnak tartottam. Vagyis a századfordulót, annak parlamenti életét, intézményeit a hosszabbtávú folyamatokba ágyazva, tehát történetiségük szerint vizsgálom. Ennek jegyében áttekintem a magyar parlamentarizmus kialakulásának, majd változásainak történetét, jogintézményeinek alakulását. A történeti és tematikus megközelítés együttes alkalmazása elkerülhetetlenné tette az egyes jogintézmények átfogóbb, a századfordulón túlmutató felidézését is. Igaz, e rendkívül szerteágazó kérdéskörök sok gazdasági, társadalmi, történeti, jogi, közigazgatási és egyéb ügyeket foglalnak magukban. Tanulmányunkban ezt a hiányt próbáljuk pótolni, tudva azt, hogy mindebben csak – történészek, jogászok, agrár-, műszaki és humán értelmiségiek – együttesen érhetnek el újabb tudományos eredményeket.

 

Részlet a kötet Előszavából

1 900 Ft
Akció: 1 615 Ft
Kezdete: 2018.03.06   A készlet erejéig!
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Részletek
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
Vélemények
Részletek
Tartalomjegyzék:

Előszó
I. A magyar parlamentarizmus megalapozása
1. Az úrbéri viszonyok felszámolása
2. Népképviseleti országgyűlés
II. A kiegyezés
1. A parlamentarizmus
2. A nemzetiségi kérdés jogi szabályozása
3. A gazdasági jogalkotás 1867 után
III. Polgári közigazgatás, autonómiák és civil társadalom
1. A közigazgatás körüli viták a századfordulón
2. Budapest a századfordulón
3. A civil társadalom
IV. A békés, nyugalmi időszak és megszakadása
1. A gazdaság fellendülése
2. A dualizmus virágkora
3. Tisza Kálmán bukása
V. A dualizmus válságperiódusa az 1890-es években
1. Parlamenti és kormányválságok
2. A kiegyezés belső ellentmondásai
VI. A századelő dilemmái
1. Széli Kálmán miniszterelnöksége
2. Darányi Ignác agrárminisztersége
3. Tisza István politikai pályakezdése
4. Közjogi viták a századelőn
VII. Az 1905–06. évi válság
1. A centralizmus híve: Ferenc Ferdinánd
2. A kormányzati válság feloldása
VIII. A koalíciós Wekerle-kormány és ellenzéke
1. A boszniai válság
2. A koalíció bomlása
IX. A nemzeti munkapárti kormányok jogszabályalkotása
1. A kiegyezés revíziója
2. A polgári szabadságjogok korlátozása
X. Nemzetiségi politika a világháború előestéjén
1. Tárgyalások a Román Nemzeti Párttal
2. Délszláv mozgalmak
3. Pánszláv propaganda
XI. Végkifejlet
XII. A parlamentarizmus jogintézményei
1. A törvényhozással kapcsolatos jogintézmények
2. A választási rendszer és a választójog (1848-1990)
3. A parlament működése
Források és irodalom
Levéltári források
Válogatott irodalom
Névmutató


A kötet adatai:
Kötés: puhakötés
Formátum: B/5
Megjelenés éve: 2001
Terjedelem: 245 oldal
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
ISBN
9789638312709
Kiadó
MTA BTK TTI
VTSZ
4 901
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Webáruház készítés
shopmania.hu arfalo.hu aprohirdetesingyen.hu arumagazin.hu vatera.hu