A termék a kosárba került.
Új jelszó kérése

A KELETKEZÉS ONTOLÓGIÁJA - A VÉGTELEN FENOMENOLÓGIÁJA

-20%
A KELETKEZÉS ONTOLÓGIÁJA - A VÉGTELEN FENOMENOLÓGIÁJA

Szerző: Szabó Zsigmond

L’Harmattan Kiadó, 2005

 

Kiadónk az ELTE Filozófiai Intézetével és a Magyar Filozófiai Társasággal együttműködve alapította a Cogito-díjat, hogy lehetőséget adjon kiemelkedő fiatal filozófusok első könyvének megjelentetésére. A Cogito Könyvek sorozat évente jelentkezik a győztes pályaművel. Szabó Zsigmond sorozatnyitó könyve, mely világosságánál és pontos elemzéseinél fogva méltán érdemelte ki a 2004-ben először kiosztott díjat, az első magyar monográfia Maurice Merleau-Pontyról, a XX. század egyik legnagyobb hatású francia gondolkodójáról.

A keletkezés ritmus. Egyszerre nyitott és reflexív szabályosság. Nincs olyan külső zaj, amit ne tudna integrálni, és nincs olyan belső tagolódás, virtuális ütem, amely ne lenne kifejthető belőle. A ritmus reflexiójából új ritmus keletkezik. Olyan ez, mint egy a saját pályáját önmaga elé gördítő hullámvasút rohanása. A pályát a mozgás önvonatkozása építi fel maga előtt. A ritmus a tiszta immanencia, a szétterjedő üresség. Csak önmagához képest létezik, miközben semmi önmagával való szubsztanciális azonosságot nem feltételez.

1 500 Ft
Akció: 1 200 Ft
Kezdete: 2017.06.01   A készlet erejéig!
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Részletek
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
Vélemények
Részletek
A kötet adatai:
Megjelenés éve: 2005
Terjedelem: 122 oldal
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
ISBN
978-963-7343-58-2
Kiadó
L'Harmattan
VTSZ
4901
Vélemények
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés