A termék a kosárba került.
Új jelszó kérése

A MAGYAR LOVAGKOR

-25%
A MAGYAR LOVAGKOR

Szerző: Erdélyi László

Attraktor Kiadó, 2013

 

Sorozatunkban a magyar polgári történetírás legjelesebb - új kiadásban nem hozzáférhető - munkáit kívánjuk ismételt megjelentetéssel a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azokat a munkákat, amelyeket a második világháború után nem az adott tudományterület változásának önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos közgondolkodásból, az egyetemi tananyagokból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből. Tudjuk, hogy a megjelentetendő írások témakörében a legtöbb esetben születtek újabb feldolgozások, de hiszünk abban, hogy a történettudományban is vannak állandó, „örök” értékű művek, melyek időszerűségét nem érinti egy-egy részletük (netán egész témakörük) későbbi, mégoly „korszerű” feldolgozásának megjelenése. A kiadó úgy gondolja, hogy a magyar történetírás utóbbi évtizedeiben túl sokáig volt hegemón helyzetben egyetlen ideológia ahhoz, hogy lemondhassunk a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeinek gondolati sokszínűségét tükröző munkákról.

 

Fő kategória >Történelem >Magyar történelem >Középkor
2 800 Ft
Akció: 2 100 Ft2100
Kezdete: 2018.03.06   A készlet erejéig!
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Részletek
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
Vélemények
Részletek

Erdélyi László Zsigárdon született, 1868. március 2-án. Bencés szerzetesként 1892-1910-ben főiskolai tanár, majd levéltáros és főkönyvtáros Pannonhalmán; 1911-tól egyetemi tanár Kolozsvárott, majd 1919-től Szegeden. 1938-ban nyugalomba vonul, ezután perjel Zalaapátiban. A Magyar Tudományos Akadémia 1evelező tagja 1905-től. Leginkább a magyar középkor történetével foglalkozott, de például szerkesztette és részben írta a Pannonhalmi Szt. Benedek-rend történetét. Erdélyi László Zalaváron hunyt el, 1947. augusztus l7-én.

(a Kiadó utószavából)

Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 181 oldal


A tartalomból:

A MAGYAR LOVAGKOR

ELŐSZÓ
I. A FÖLD ÉS NÉPE
Magyarország felosztása s lakosai Oláh Miklós szerint. Jellemző terményei, állatai. Ransanus föld- és néprajzi adatai. A törvényekben Szlavónia meghatározása. Pest és Pilis ispán és alispán nélkül. Örökös ispánságok. Szab. kir. városok s egyéb kir. birtokok.
II. A KIRÁLY ÉS UDVARA
A kir. szék betöltése. A királyok életkora. A királyné és leányai. A király lakása és familiárisai. A király címzése. Kir. kancellária. Kir. udvari főtisztek. Nádor és kormányzó. Kir. kúria és tanács. Kir. tárnokmester és kincstartó.
III. EGYHÁZI TÁRSADALOM
Püspökségek. Kir. kegyuraság. Egyháziak a világi közéletben. Egyházmegyei és római szentszék. Egyházi bandériumok. Egyháziak terhei. mentességei és dézsmái.
IV. VILÁGI TÁRSADALOM
Bárók. Bandériumos urak. Nemesek. A nemesi jogok és kiváltságok. A nemes úr udvari népe: serviens, servus és familiaris, servitorok és factorok kora, libertinusok. Városiak, civitatenses. Jobbágyok. Szolgaállapot.
V. ALKOTMANY és TÖRVÉNYHOZÁS
Kir. decretumok tartalma. Törvényhozó rendek. A nádor mint alkotmányőr. A diéta név kezdete. Határidők. Konfederációk megszüntetése.
VI. HITÉLET. SZELLEMI M ŰVELŐDÉS
Szentségek. Egyházi élet. Házasságkötés. Ünnepek. Egyházak, temetők, temetés. Plébániai iskolák. Kanonoki és monostori iskolák. Magyar egyetemek. Humanista irodalom. Corvina-könyvtár. Könyvnyomtatás. Magyar nyelvemlékek és irodalom. Gót és renaissance művészet,
VII . CSALÁDI ÉS TÁRSADALMI SZOKÁSOK
A Képes-krónika képei: családi élet és vadászat. Törvények a családi életrő1.
VIII. KÖZIGAZGATÁS, BELÜGY
Megyei végrehajtó-szervek. Városok és egyéb közigazgatási hatóságok.
IX. HADÜGY ÉS KÜLÜGY
A banderializmus kezdete. Bandériumos törvények. Magyar követek külföldön és külföldi követek Magyarországon.
X. ADÓ- ÉS PÉNZÜGY
Rendes adó. Rendkívüli adó, subsidium. Adószedés és elszámolás. Kir. birtokok és jövedelmek. Pénzverés, rossz és idegen pénzek.
XI. GAZDASÁGI ÉLET
Telek, fundus, sessio, porta, zsellér. Kúriák, allodiumok, urasági emberek. Földesúri jövedelmek, úrbéri terhek. Növénytermelés, fa, gabona, eke, kepe. Szőlőtermelés, bor, akó. cseber, veder. Állattenyésztés. hal- és nyestjövedelem. Érc- és sóbányászat, monopólium. Kézművesség vagy ipar. Kereskedés, zálogkölcsön, regále-bérlet. Vámok, harmincadok, közlekedés.
XII. BIRÁSKODÁS
Peres határidők. Bűnök. Hatalmaskodások, a hűtlenség jegyei. Büntetések. Erkölcsi büntetések. Pénzbüntetések. Bírói székek, fórumok: szabadispánok, megyei törvényszék, nádori általános ítélet, kir. személyes jelenlét, kir. kúria, kir. tábla. Az ország rendes bírái. Peres eljárás. Hiteles helyek. Párbaj. Ítélet, végrehajtás, salvus conductus, kiegyezés, kegyelem.
A LOVAGKOR ERKÖLCSI BÍRÁLATA
Jegyzetek

A MAGYAR LOVAGKOR NEMZETSÉGEI

Bevezetés

HUNN ŐSÖKKEL DICSEKVŐ KIS NEMZETSÉGEK

HONFOGLALÓ ŐSÖK LOVAGKORI NEMZETSÉGEI

SZENT ISTVÁN-KORI ŐSÖK LOVAGNEMZETSÉGEI

KÁLMÁN-KORI ŐSÖK NEMZETSÉGEI

A XII. SZÁZADI ÖSÖK NEMZETSÉGEI

A XIII. SZÁZADI ÖSÖK NEMZETSÉGEI

A XIV. SZÁZADI ŐSÖK LOVAGNEMZETSÉGEI

NEMZETSÉGI LOVAG CÍMEREK

A KIADÓ UTÓSZAVA

Ajánlatunk Önnek!
Adatok
ISBN
9786155257209
Kiadó
Attraktor Kiadó
VTSZ
4901
Vélemények
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés