ÁLLAMALAPÍTÁS, TÁRSADALOM, MŰVELŐDÉS - Elfogyott

ÁLLAMALAPÍTÁS, TÁRSADALOM, MŰVELŐDÉS - Elfogyott

Szerkesztette: Kristó Gyula

MTA Történettudományi Intézete, 2001

980 Ft
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Részletek
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
Vélemények
Részletek

A Magyar Történelmi Társulat, a Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Akadémiai Bizottság és a Szegedi Középkorász Műhely 2000. április 17-18-án Szegeden rendezte meg konferenciáját a „Szent István-i Magyarország” címmel. A szervezők szándéka az volt, hogy lehetőség szerint minél szélesebb tablót nyújtsanak az első ezredforduló Kárpát-medencéjéről. Ennek érdekében kértek fel 14 szakembert, akik között a történettudomány (ezen belül a társadalom-, a had-, az egyház-, a liturgiatörténet) művelői éppen úgy megtalálhatók, mint a régészet, a művészettörténet, a numizmatika kutatói. Arra törekedtünk, hogy a hajdanvolt élet egységét az egyes élettevékenységeket vizsgáló szaktudományok jeles képviselőinek előadásai révén rekonstruálhassuk, azok apró darabokra törött mozaikjait szinte teljes egészében együtt láthassuk és láttathassuk. A konferencia nem Szent Istvánról, az emberről szólt, hanem a Szent István-i korról, első királyunk alkotásairól, az országról, amely a mai napig alapjaiban az ő keze nyomát viseli.

 

Tartalomjegyzék:


KRISTÓ Gyula: Előszó
KOSÁRY Domokos: Millennium és történetkutatók
KRISTÓ Gyula: Szent István állama
SZÉKELY György: Korona és lándzsa
VESZPRÉMY László: Hadszervezet Szent István korában
ZSOLDOS Attila: Szent István vármegyéi
SOLYMOSI László: Társadalom Szent István korában
KOSZTA László: Egyház- és államszervezés
MAROSI Ernő: A művészet Szent István korában
MAKK Ferenc: Géza fejedelem és Szent István külpolitikájáról
KOVACS László: Szent István pénzverése
BÓNA István: Várak Szent István korában
TÖRÖK József: Szent István tisztelete a liturgiában
SZEGFŰ László: Gellért püspök munkássága
ROKAY Péter: Dél-Magyarország Szent István korában a korabeli
hazai írott források tükrében
BENKŐ Elek: A 10–11. századi Erdély régészetéről
Rövidítések
Névmutató

A kötet adatai:
Kötés: puhakötés
Formátum: B/5
Megjelenés éve: 2001
Terjedelem: 154 oldal

Ajánlatunk Önnek!
Adatok
ISBN
9789638312730
Kiadó
MTA BTK TTI
VTSZ
4 901
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
shopmania.hu aprohirdetesingyen.hu arumagazin.hu vatera.hu simplepay_hu