Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Kategóriák
Sikerlistánk
Bankkártyás fizetés
Tanúsítvány
SSL Certificate
Pénznem váltás
Facebook

Foxpost csomagautomaták

Foxpost banner

Pick Pack Pont

pickpack_logo

Katolikus egyház

 Fő kategória >Vallás >Katolikus egyház

Sorrend:

-20%
KATEKÉZIS, KÖLTÉSZET ÉS IKONOGRÁFIA A IV. SZÁZADBAN

Litteratura Patristica

Szerző: Vanyó László

JEL Könyvkiadó, 2005

 

A 2003-ban útjára indított Litteratura Patristica sorozat második köteteként megjelentetett monográfiában a szerző bemutatja a 3-4. század tanítását (katekézis), képzőművészetét (ikonográfia) és költészetét, benső összefüggéseiben és egymásra hatásában. Megismerhetjük az első századok liturgiájának kialakulását, a keresztény szimbólumok mélységeit és az ókori egyház inkultúrációs törekvéseit, vagyis a pogány kultúra megszentelését. Közben felvonultatja a mű témájában a megírás idejéig megjelent legfontosabb szakirodalmat, és a jelentősebbekre részletesen is reflektál. A sorozat további köteteiként a kiadó olyan hazai és külföldi monográfiákat kíván megjelentetni, amelyek színvonalas tudományos ismereteket adnak a hazai teológiával foglalkozóknak és a patrisztikus témák iránt érdeklődő olvasóknak.

 
1 800 Ft
Akció: 1 440 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ISTENKERESÉS ÉS ÉRTELEMKÉRDÉS

Értelmes Élet

Szerzők: Frankl, V. E. ; Lapide, P.

JEL Könyvkiadó, 2007

 

A pszichiáter és neurológus V. E. Frankl és a zsidó teológus P. Lapide 1984-ben Bécsben egy interdiszciplináris párbeszédet folytattak az ember üdvösségéről és gyógyításáról, amely eddig kiadatlan maradt. Ennek a kötetnek a különleges vonzereje mindkét szerző azon törekvésében rejlik, hogy megnyíltak a másik tudományágának perspektívája előtt, és tudásukat kizárólag az igazság keresésének szolgálatába állították. Eközben mindkét beszélgetőpartner személyes vallási tapasztalatuk talaján és jelentős élettörténeti események - mint a Holocaust - kapcsán újra és újra egymásra talál. Alapvető, egzisztenciális kérdéseket, mint szenvedés és bűn, de szeretet és életértelem rendkívüli mélységekben beszélnek meg.

 
1 500 Ft
Akció: 1 200 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ISTEN GYERMEKEI VAGYUNK

Módszertani segédanyag

Szülők és Nevelők Könyvespolca

Szerzők: Gyurkovics Mária, Eisenbarth Kriszta

JEL Könyvkiadó, 2002

 

Ez a hittankönyv az 1996-ban elfogadott római katolikus Hitoktatási Kerettanterv szellemében készült az elsô osztályos gyermekek számára. A könyv rugalmasan használható mind plébániai, mind iskolai hitoktatás céljára. A leghitelesebb forrás, az evangéliumokban megörökített történetek és tanítások alapján vezeti be a hittanulókat az alapvetô keresztény ismeretekbe, figyelembe véve a gyermekek életkori sajátosságait. Ezt jelentôsen elôsegíti Soror Veronika ciszterci nôvér, a Regina Mundi érdi apátság tagjának a tanítás lényegét kiemelô, lélekkel telt grafikái.

 
1 200 Ft
Akció: 960 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ISTEN A SZERETET

Válogatás Szent Maximosz hitvalló műveiből

Ókeresztény Örökségünk 6.

Szerzők: Babarczi-Győrffy Andrea, Dolhai Lajos, Orosz Atanáz, Perendy László, Tóth Vencel

JEL Könyvkiadó, 2013

 

A VII. századból szellemi óriásként kiemelkedő Maximosz hitvalló egyszerű szerzetes létére meghatározó módon hatott nemcsak a bizánci teológiára, hanem Damaszkuszi Szent Jánoson keresztül még a latin skolasztikára is. A VI. Egyetemes Zsinaton éppen az a császárváros szentesítette az erőszakosan elnémított hitvalló teológiáját, amely két évtizeddel azelőtt a halálba küldte őt. Ettől kezdve a bizánci szerzetesek és világiak egyaránt szívesen olvasgatták a legkülönbözőbb gyűjteményekbe is bekerült Maximosz-műveket. S még ha az újkor kezdetétől Nyugaton el is felejtették őt, a XX. század második felében több száz monográfia és tanulmány jelezte a lelki élet és teológia nagymesterének reneszánszát.

 
2 800 Ft
Akció: 2 240 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
II. JÁNOS PÁL CSODÁI

Szerző: Zuchniewicz, Pawel

JEL Könyvkiadó, 2006

 

II. János Pál pápa halála óta nagyon sok könyv jelent meg róla, ez is mutatja, hogy rendkívüli ember volt, akire az egész világ odafigyelt. A hívő emberek számára még több, szent életű ember, aki az életszentség felé vezető úton mindnyájunk példaképe lehet. Halála után egyre több beszámoló jelent meg arról, hogy különböző csodás, rendkívüli események történtek életében. Közülük jó néhányat a hivatalos vatikáni honlapon közöltek. Pawel Zuchniewicz lengyel újságíró - aki korábban már írt könyvet II. János Pál pápáról -, ezeket a világ legkülönbözőbb táján történt rendkívüli eseményeket gyűjtötte össze egy kötetbe úgy, hogy az egyes fejezetek elején II. János Pál pápának A csodák mint a természetfeletti rend jelei - 1988. január 13-án tartott általános audiencián elmondott - beszédéből közöl idézeteket.

 
2 100 Ft
Akció: 1 680 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
HOMOSZEXUALITÁS KATOLIKUS SZEMMEL

Erkölcsteológiai Könyvtár

Szerző: Roska Péter

JEL Könyvkiadó, 2007

 

E kötet Andreas Laun segédpüspök, valamint Tarjányi Zoltán előszavával a korunkban egyre erőteljesebb vitát kiváltó homoszexualitás témakörét járja körül. Miközben a civilizált országokban nemcsak kikerült a büntetendő magatartások köréből, hanem az ún. melegmozgalmak egyre inkább a teljes társadalmi és jogi elfogadásáért harcolnak, aközben a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás alapján gondolkodó és érvelő Egyház azt tanítja, hogy semmiképpen nem lehet azt a heteroszexualitás alternatívájaként értelmezni. A könyv támpontokat kíván nyújtani mindazok számára, akik pedagógusi, szociális gondozói, lelkipásztori szolgálatuk során találkoznak e problémával, vagy pusztán jobban meg kívánják ismerni e jelenséget.

 
1 300 Ft
Akció: 1 040 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%

Szülők és Nevelők Könyvespolca

Szerző: Tillmann, Klemens

JEL Könyvkiadó, 1995

 

A szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy napjainkban, amikor környezetünk messzemenően nem keresztény, tudnunk kell beszélni hitünkről. Az emberi szellem ugyanis csak azt tekintheti magáénak, amit szavakba tud foglalni, és amiért - másokkal beszélve - ki tud állni. A gyermekekkel már a családban szükséges szólni a hitről, Istenről. Nagy és nehéz kérdés: hogyan lehet és hogyan kell ezt ma tennünk. Erre keresi a választ Klemens Tillmann.

 
750 Ft
Akció: 600 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ERKÖLCSTEOLÓGIAI TANULMÁNYOK 9.

Erkölcsteológiai Tanulmányok

Szerző: Tarjányi Zoltán

JEL Könyvkiadó, 2009

 

A kötet az erkölcsteológia problémáinak széles spektrumát tárja az olvasók elé. Elemzéseket kapunk többek között az aszkézis, a családtervezés, az ökológia, a sportetika, a profán tízparancsolatok, a remény, az etikai értékek világáról, tehát a speciális morálteológiai kérdésekről. A tanulmányok szerzői abban a reményben ajánlják kötetüket az érdeklődők figyelmébe, hogy haszonnal forgatják mindazok, akik az Egyház erkölcsi tanításában alaposabban próbálnak tájékozódni.

 
1 500 Ft
Akció: 1 200 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ERKÖLCSTEOLÓGIAI TANULMÁNYOK 8.

A szabadság

Erkölcsteológiai Tanulmányok

Szerző: Tarjányi Zoltán

JEL Könyvkiadó, 2008

 

E kötet a hagyományt követve tematikus, egyetlen erkölcsi probléma, a szabadság erkölcsi értelmezését tekinti át. A megszokotthoz híven az egyháztörténeti korszakokat: az ószövetséget, újszövetséget, patrisztikát, skolasztikát, kazuisztikát, modernkort végigjárva, végül pedig speciális látószögekből is szemügyre véve a szabadság és a szabad akarat gazdag jelentésvilágát tárja az Olvasó elé.

 
1 500 Ft
Akció: 1 200 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ERKÖLCSTEOLÓGIAI TANULMÁNYOK 7.

Erkölcsteológiai Tanulmányok

Szerző: Tarjányi Zoltán

JEL Könyvkiadó, 2007

 

E kötet korunk legkülönfélébb aktuális problémafelvetéseire megpróbál az erkölcsteológia szemszögéből választ keresni, ugyanakkor helyet kaptak benne a régmúlt időket felidéző etikai megfontolásokat bemutató írások is. Elemzésre kerül az ökoetika, az áldozat morálteológiai megalapozása, továbbá az asszisztált humán reprodukció törvényi szabályozása, a profán tízparancsolatok világa, de fókuszba kerülnek az emberi élet értékére, valamint az emberklónozás erkölcsi megítélésére vonatkozó kérdések is. Ezenfelül képet kaphat az Olvasó a megbocsátás, a párbaj erkölcsteológiai értelmezéséről, ugyanakkor a szépség és az erkölcs összefüggéseiről egyaránt.

 
1 300 Ft
Akció: 1 040 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ERKÖLCSTEOLÓGIAI TANULMÁNYOK 4.

Erkölcsteológiai Tanulmányok

Szerző: Tarjányi Zoltán

JEL Könyvkiadó, 2005

 

E kötet a keresztény ember mindennapi életében felmerülő erkölcsteológiai témákat érint. Foglalkozik többek között az értékre irányuló személyiség, a szerkularizált világban élő ember hitének kérdéseivel, a szeretet, a vendégbarátság, valamint a médiaetika problémaköreivel, eközben Jézus Krisztusra, mint az erkölcsi élet végső alapjára fókuszál. A kötetben szereplő írások szándéka szerint érettebbé és teljesebbé teszik az érdeklődő Olvasó erkölccsel kapcsolatos keresztény gondolkodását.

 
1 100 Ft
Akció: 880 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ERKÖLCSTEOLÓGIAI TANULMÁNYOK 14.

Erkölcsteológiai Tanulmányok

Szerző: Tarjányi Zoltán

JEL Könyvkiadó, 2013

 

A Jel Könyvkiadó gondozásában 2002 óta jelentkeznek évente egy közös tanulmánykötettel a hazánkban erkölcsteológiát oktató tanárok. A páros esztendőkben mindig tematikus kiadványok jelennek meg: eddig a törvény, a bűn, a szabadság, az ünneplés, valamint a munka kulcsszavát járták körbe szisztematikusan az írások. A páratlan években a kutatási témák összehangolása történik. Így állt össze jelen kötet, melyben bizonyára olyan kérdések is szerepelnek, melyek sokakat érdekelnek. Pl. a közjó, az engedelmesség, a kisebbségi kérdés, a fogyasztói magatartás, a káromkodás, vagy a vallásosság erkölcsi problémái. De olyan éles problémákkal való szembenézés is szerepet kap a tanulmányok között, mint a szexuális élet, sőt a pedofilia morális megítélése is.

 
1 800 Ft
Akció: 1 440 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ERKÖLCSTEOLÓGIAI TANULMÁNYOK 13

A munka

Erkölcsteológiai Tanulmányok

Szerző: Tarjányi Zoltán

JEL Könyvkiadó, 2012

 

A JEL Kiadó gondozásában 2002 óta jelentkeznek évente egy közös tanulmánykötettel a hazánkban erkölcsteológiát oktató tanárok. Minden kötet hátterében ott áll a tudományos kutatási témák összehangolása. 2004-től kezdve a páros években az együttműködés speciálisabb és teljesebb válfaját valósítják meg: a tematikus kiadványokban egyetlen kulcsszóval foglalkoznak. Így jelent meg 2004-ben a törvény, 2006-ban a bűn, 2008-ban a szabadság, 2010-ben az ünneplés témakörét feldolgozó kötet. Idén a munka gazdag témakörét járják körül a tanulmányok. A Biblia adataiból kiindulva a teológiatörténeti korszakok következnek: patrisztika, skolasztika, kazuisztika, modernkor. Végül pedig speciális látószögű elemzéseket olvashatunk, melyek összegezik a Tanítóhivatal útmutatásait.

 
1 600 Ft
Akció: 1 280 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ERKÖLCSTEOLÓGIAI TANULMÁNYOK 12.

Erkölcsteológiai Tanulmányok

Szerző: Tarjányi Zoltán

JEL Könyvkiadó, 2011

 

E kiadványban az erkölcsi élet izgalmas kérdéseinek rendkívül széles skálája tárul fel az Olvasó előtt. Az érdeklődő elemzéseket talál a legkülönfélébb erkölcsteológiai problémákról: a hazugságról, a mértékletességről, az esküről, az eretnekségek morális értékeléséről, a társadalom értékválságáról, a mózesi etikáról, a kételkedő lelkiismeretről, valamint a nevelés és az erkölcs kapcsolatáról.

 
1 500 Ft
Akció: 1 200 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ERKÖLCSTEOLÓGIAI TANULMÁNYOK 10.

Az ünneplés

Erkölcsteológiai Tanulmányok

Szerző: Tarjányi Zoltán

JEL Könyvkiadó, 2010

 

Sajátos problémát tárgyal az Erkölcsteológiai Tanulmányok 10. kötete, amikor az ünnepet és az ünneplést tűzte ki témául, természetesen a vallásos ünnepet előtérbe helyezve. A mai ember vajon hogyan viszonyul az ünnephez? Mit tart egyáltalán az ünnep lényegének, s hogyan próbál ünnepelni? Vajon nem terjedt-e el az anyagias szemlélet, mely mindenben, így az ünnepben is a hasznosságot keresi? A szerzők a saját szakterületük szempontjából dolgozzák fel az ünneplés témáját: az ó- és újszövetségi Szentírás hagyományának feltérképezése után a nagy teológiatörténeti korszakok következnek: patrisztika, skolasztika, kazuisztika, modern kor. Végül pedig speciális látószögű elemzéseket olvashatunk a Tanítóhivatal útmutatásainak összegzése mellett.

 
1 600 Ft
Akció: 1 280 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ERKÖLCSI MINTÁK AZ ÓKERESZTÉNY GONDOLKODÁSBAN

Erkölcsteológiai Könyvtár 12.

Szerző: Osborn, Eric

JEL Könyvkiadó, 2013

 

Jelen kötet hézagpótló a magyar nyelvű morálteológiai irodalomban: ez az első olyan könyv, amely kizárólag az első keresztény századok erkölcsteológiai problémafelvetéseivel és azok megoldásaival foglalkozik. Szerzője Eric Osborn, aki 1976-ban publikálta az ősegyház erkölcstani felfogásáról szóló híressé vált, sok nyelvre lefordított munkáját, melyet az olvasó immár magyarul tarthat a kezében.

 
2 600 Ft
Akció: 2 080 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ELSŐÁLDOZÓK KÖNYVE

Szerző: Patyi Beáta

JEL Könyvkiadó, 2014

 

Ez az emlékkönyv abban segít, hogy a szentségben részesülő mindig fel tudja idézni Jézussal kötött igazi barátságának első napját, vagyis az első szentáldozást. Talál benne emlékeztető gondolatokat, imádságokat, de saját maga is hozzáfűzheti azokat az eseményeket, pillanatokat, amelyek akkor épp fontosak voltak a számára. S erre megkérheti a hozzátartozóit is. Színesítheti még az albumot fényképekkel és rajzokkal, képeslapokkal, ajándékkártyákkal, szentképekkel. Mindazzal, amiről úgy érzi, hogy a Jézussal való bensőséges találkozást emlékezetessé tette.

 
2 900 Ft
Akció: 2 320 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
EGYHÁZTÖRTÉNET ÉVSZÁMOKBAN

Szerző: Roland Fröhlich

JEL Könyvkiadó, 2007

 

A könyv széleskörű igényeknek kíván megfelelni. Azokra a témákra irányítja a figyelmet, amelyeket a szakkönyvek fontosnak tartanak, amelyek az iskolai oktatásban, előadásokon és vizsgákon felvetődnek. Figyelembe veszi továbbá az egyház történetének újabb, időszerű kérdéseit is: az egyház társadalmi tanításait, a nőknek az egyházban betöltött szerepét, az ökumenikus mozgalmat, az egyház változó önértelmezését. A mű célja, hogy olyan kézikönyvet nyújtson, amelyben már ismert események, személyek, fogalmak a történelmi összefüggésekbe ágyazva jelennek meg. Alapvető ismeretek közvetítése a célja, amelyekkel - különböző okból - az olvasó felfrissítheti tudását; "felfedezőútra" hívja, amelyen új, vagy már elfelejtett ismeretekre bukkan, és ahol örömét leli egy sajátos olvasmányban.

 
1 980 Ft
Akció: 1 585 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
EGYHÁZTÖRTÉNELEM

Szerző: Szántó Konrád

JEL Könyvkiadó, 2014

 

Szántó Konrád az egyház születésétől II. János Pál pápaságáig vezeti végig Olvasóját a katolikus egyház történelmének legfontosabb eseményein. A könyv segít elhelyezni az egyháztörténelmet a profán történelemben, továbbá kitekintést ad az egyház és a társadalom viszonyára, annak alakulására az egyes korszakokban, de felvázolja az egyház belső folyamatait is. A szerző a világtörténelmi adatokat a magyar egyháztörténelem jelentősebb fordulópontjaival is kiegészítve nyújt átfogó képet az egyháztörténelem iránt érdeklődő Olvasók számára.

 
1 800 Ft
Akció: 1 440 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
BEVEZETÉS AZ ÖKUMENIZMUSBA

Katolikus nézőpontból

Szerző: Dolhai Lajos

JEL Könyvkiadó, 2012

 

A kötet a XX. század legjelentősebb egyházi mozgalmáról, az ökumenizmusról kíván átfogó képet adni. Kitekintést kapunk a mozgalom vallási, társadalmi vonatkozásaira, ezenfelül rövid ismertetőt olvashatunk a szekták kérdésben betöltött szerepéről is. A keresztények egyetemes egységének helyreállításáért indított küzdelem, amely az elmúlt század első évtizedeiben, a protestáns egyházakban indult el történelmi útján, s a II. Vatikáni Zsinaton a katolikus egyház is hivatalosan csatlakozott hozzá, elkötelezve magát az ökumené ügye mellett, máig sem veszített aktualitásából. Ugyanis Krisztus övéinek egységét akarta, és követőinek megosztottsága „botrány” a világ előtt. Az összefoglalást a teológiát tanulóknak és azoknak szántuk, akik hiteles tájékoztatást szeretnének kapni azzal a vallási mozgalommal kapcsolatban, amelynek társadalmi vonatkozása is van. A 3. kiadással a II. Vatikáni Zsinat kezdetének 50. évfordulójára emlékezünk, illetve arra az egyetemes zsinatra, amely külön határozatot hozott a keresztény egységtörekvésekről.

 
1 800 Ft
Akció: 1 440 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
BETELJESÜLÉS, ÉRTELEMKÉRDÉS IDŐSKORBAN

Értelmes Élet

Szerző: Lukas, Elisabeth

JEL Könyvkiadó, 2008

 

Saját élete értelmét mindenkinek magának kell megtalál­nia. A szerző egyszerű példák segítségével mutatja be azt a szerepet, amelyet az egyén – minden ember, bármilyen fizikai állapotban – betölthet a világ megváltása érdekében, hogy megtalálja saját életének értelmét.

 
1 400 Ft
Akció: 1 120 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
BELSŐ KÉPEINK GYÓGYÍTÓ EREJE

Tiszta forrásból meríteni

Szerző: Grün, Anselm

JEL Könyvkiadó, 2012

 

A belső képek és képzetek, amelyek fejünkben élnek, nagy erővel bírnak: ők mozgatják lelkünket a mély dimenziókban, érintik félelmeinket és vágyainkat, és meghatározzák - legtöbbször tudattalan - tapasztalásunkat. Lehetnek gyógyítóak, ám akadályozhatnak is bennünket az életben. Anselm Grün számára az a fontos, hogy azokat a belső képeinket hozzuk működésbe, amelyek valóban gyógyítóak. Arra használhatjuk őket, hogy a negatív gondolatokat jó képekkel helyettesítsük. Mindenekelőtt azonban az a lényeges, hogy felfigyeljünk erre a belső erőre: Hogyan hatnak például a média által sugárzott képek saját képzeteinkre? Hogyan hatnak azok a képek, amelyeket szüleink közvetítettek felénk? Milyen erőket fejtenek ki tudattalanunkban? A cél az, hogy összhangba kerüljünk önmagunkkal: A képek útmutatókká válhatnak egy öntudatos és hiteles élethez. Csak azon múlik, hogy azonosítjuk-e őket, és használjuk-e gyógyító erejüket.

 
1 950 Ft
Akció: 1 560 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
BÁTORSÁG AZ ÉLETHEZ

Hogyan bátorítsuk gyermekeinket önbecsülésük erősítésére?

Szülők és Nevelők Könyvespolca

Szerző: Hadinger, Boglárka

JEL Könyvkiadó, 2005

 

Minden Olvasómat arra bátorítom, hogy ajándékozzon kellő figyelmet gyermekeinek, miközben a kihívásokat sem tagadja meg tőlük, s ne feledkezzék meg a velük szemben támasztható igényekről sem. Ki kell fejlesztenünk gyermekeinkben a felelősség vállalásának képességét. Mindez természetesen nem zajlik konfliktusok nélkül. Mi, apák és anyák többször feltesszük majd magunknak a kérdést, hogy nem lenne-e mégis jobb a nevelés kellemesebb – mert konfliktusmentes – útját választanunk, vagy maradjunk inkább az ésszerűbb, ám konfliktusokkal terhelt nevelés mellett.

 
1 200 Ft
Akció: 960 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
BÁR NEM LÁTTÁTOK, SZERETITEK

Szerző: Tuba Iván

JEL Könyvkiadó, 2008

 

Jacques Loew atyát, aki 1970-ben VI. Pál fölkérésére lelkigyakorlatot tartott a Vatikánban, a pápa fölszólította, hogy könyv formájában is tegye közzé előadássorozatát (Elmélkedések Jézus Krisztusról, OMC, Bécs 1975). Vezéreszméjét így fogalmazta meg: „A kegyelmek kegyelme az, ha úgy találkozunk az Úr Jézussal, ahogyan egy barátunkkal találkozunk, egy férfival, egy nővel, akinek odaadtuk az életünket, aki megváltoztatta a létünket és életutunkat... Ha úgy szeretjük az Úr Jézust, amint olyasvalakit szeretünk, akivel testileg-lelkileg összetartozunk. Szeretni Jézust, mint ahogy egy élő embert szeretünk – de hiszen Ő él, Ő az Élet!" Jézust szerethetjük, mert nem puszta eszme, mert él, mert szeretete minden távolságot áthidal, tért és időt.

 
1 850 Ft
Akció: 1 480 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ÉRTELEMKERESÉS ÉS SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS

Értelmes Élet

Szerzők: Hadinger B., Kurz W., Mrusek R.

JEL Könyvkiadó, 2013

 

Az ember élete akkor nevezhető sikerült életnek, ha bizonyos lehet abban,
– hogy a saját életét éli
– hogy legfontosabb kapcsolatait harmonikusan éli meg
– ha újból és újból lehetősége nyílik arra, hogy aktív résztvevője lehet szűkebb vagy tágabb környezete számára fontos tevékenységeknek.
Ennek eléréséhez arra van szükség, hogy az ember értékrendje, érzései és legfontosabb tulajdonságai ne akadályozzák egymást, hanem összhangban legyenek. Jelen kötetünk három értekezése arról szól, hogyan kell bánnia a pszichoterapeutának a páciensével, a tanácsadónak a kliensével, a tanárnak a tanítványaival ahhoz, hogy belső erőik optimális együttműködése kialakulhasson.

 
1 950 Ft
Akció: 1 560 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ÁLDJ MEG MINKET JÉZUS

Szerző: Patyi Beáta

JEL Könyvkiadó, 2009

 

Ez az imádságos kiadvány tartalmazza az alapvető és legismertebb katolikus imákat. Segíteni akar az imádság tapasztalatának megszerzésében, megszeretésében. A kiadvány két CD-mellékletén az imádságokat a Magyar Katolikus Rádió munkatársai mondják el. Az elmélyülésben Varga László atya ihletett orgonamuzsikája is segíti az olvasókat-hallgatókat.

 
2 900 Ft
Akció: 2 320 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
  AZ IGAZ HIT VÉDELMÉBEN; KIVONATOK SZENT ÁGOSTON MŰVEIBŐL

Ókeresztény Örökségünk

Szerző: Lerinumi Szent Vince

JEL Könyvkiadó, 2011

 

Az igaz hit megőrzését Krisztus az Egyházra bízta. Ennek teljesítése pedig elképzelhetetlen azon kritériumok nélkül, amelyek segítségével meg lehet állapítani, hogy mi tartozik és mi nem a hitletéteményhez. Szent Vince Commonitoriuma azért vált alapművé, mert az igaz katolikus hit eretnek és tévtantól való megkülönböztetésének örök elveit és általános minden korra kiterjedő kritériumait definiálta, mégpedig az előző egyházi írók örökségére támaszkodva. Ezek szerint az autentikusan katolikus az, amit mindenütt, mindenkor és mindenki egyformán hitt. Ami azt jelenti, hogy a kinyilatkoztatás helyes megértéséhez szükség van a Szent Hagyományra, amely a Szentírás igaz értelmezésének feltétele és kontextusa.

 
2 100 Ft
Akció: 1 680 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
AZ EGYHÁZATYÁK BESZÉDEI MÁRIA-ÜNNEPEKRE

Ókeresztény Örökségünk

Szerző: Vanyó László

JEL Könyvkiadó, 1996

 

A kötet liturgikus homíliákat tartalmaz az egyházatyák Szűz Mária-ünnepekre mondott beszédeiből, melyekben különös hangsúlyt kap az angyali üdvözlet képe: az angyal által köszöntött Szűz az apostoli egyház által tisztelt Anya, akivel az Úr volt, és aki maga is az Úrral volt. A válogatás nemcsak az ókeresztény egyház liturgikus életébe vezeti be Olvasóját, hanem elmélkedési anyagot is kínál a Szűzanya ünnepeinek megismeréséhez és mélyebb átéléséhez.

 
1 350 Ft
Akció: 1 080 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
AZ EGYHÁZATYÁK BESZÉDEI KRISZTUS-ÜNNEPEKRE I.

Karácsonyi ünnepkör

Ókeresztény Örökségünk

Szerzők: Babarczi-Győrffy Andrea, Dolhai Lajos, Orosz Atanáz, Perendy László, Tóth Vencel

JEL Könyvkiadó, 2013

 

A válogatás több célt szolgál. Egyrészt elmélkedési anyagot szeretne kínálni, de mivel korai századok liturgikus emlékei, alkalmat ad arra is, hogy az olvasó valamelyes szerény bepillantást nyerjen az ókeresztény egyház liturgikus életébe, amelyből számos ünnepet jobban megérthet. A florilegium kiterjed mind a görög, mind a latin szerzők műveire. Megismerkedhetünk Nagy Szent Baszileiosz feszes, aszketikus retorikájával, Nazianzoszi Szent Gergely sokszor lírai hangvételű anaforáival, Nüsszai Szent Gergely szemléletes leírásaival. Olvassuk Szent Ágoston rövid, antitézisekben villogó gondolatmenetét, amelynek minden szavában egy-egy szentírási utalás is rejlik, Fulgentius már szinte elvontnak ható, dogmatikus tartalmú beszédeit, amelyeket áthat mestere, Ágoston kegyelemtana.

 
2 100 Ft
Akció: 1 680 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
AZ ÖNMAGUNKRA TALÁLÁS BOLDOGSÁGÁRÓL

Szerző: Jungclaussen, E.

JEL Könyvkiadó, 2013

 

Emmanuel Jungclaussen bencés szerzetes, egyike azon keveseknek, akik számára még fontos az egész. Az eget és a földet összekötő elem utáni kutatása végett beutazta a fél világot. Élete eközben olyan folyammá duzzadt, amelybe sok vallás hagyománya áramlott bele, európai és Európán kívüli: a középkori nyugat misztikája éppúgy, mint Görögország ortodox kolostorainak kifejezési formái és egy japán zen-mester tanai Tokióban. Üzenetével, hogy az isteni igazság minden nagy vallásban felragyog, nemcsak keresztényeket szólít meg, hanem muzulmánokat és buddhistákat is.

 
2 100 Ft
Akció: 1 680 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
AZ ÓKERESZTÉNY EGYHÁZ IRODALMA I.

Az első három század

Szerző: Vanyó László

JEL Könyvkiadó, 2013

 

A jelen kiadás bővült az előző másfél évtized kutatási eredményeivel és az azóta eldőlt vitatott kérdésekkel. Figyelembe veszi az előző kiadások óta magyarra fordított ókeresztény irodalommal foglalkozó monográfiakat ill. az egyházatyák műveiből készült újabb fordításokat; az ókeresztény irodalomról alkotott összkép változására utóbbi időben jelentősen ható exegézistörténetek eredményeit. Behatóbban foglalkozik a homiletikus anyaggal, mely "nyit" a liturgiatörténet felé; több figyelmet szentel a liturgikus forrásoknak és szöveggyűjteményeknek, valamint a keresztény költészet jóval nagyobb teret kap.

 
3 200 Ft
Akció: 2 560 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
AZ ÉLETMŰVÉSZET KÖNYVE

Szerző: Grün, Anselm

JEL Könyvkiadó, 2006

 

A boldogság gyökere Anselm Grün szerint ez: légy az, aki vagy, de ne forogj folyton saját éned körül. Ne csapd be magad. Fogadd el, hogy nem vagy hős, és ne fontoskodj. Dolgozz gyengeségeiden. De ne ragaszkodj hozzájuk. Engedd el őket. Fogadd el magadat kuszaságaiddal és ellentmondásaiddal együtt. Mert csak akkor jutsz tovább, ha el tudod viselni magadat. Csak akkor leszel emberi. Az tud másokhoz is jó lenni, aki önmagával irgalmas. Aki tudatos, az tud áldássá válni mások számára. Ne foglalkozz tehát azokkal az elvárásokkal, melyeket mások támasztanak veled szemben.

 
2 200 Ft
Akció: 1 760 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ATEIZMUS ÉS KERESZTÉNY HIT

Keresztény Bölcseleti Írások

Szerző: Bolberitz Pál

JEL Könyvkiadó, 2007

 

E műnek nem az a célja, hogy feltárja az ateizmus lélektani, szociológiai, etikai és történeti hátterét, hanem csak utal ezekre az okokra. Valójában a másodlagos reflexióra kíván visszapillantani keresztény szempontból. A szerző bemutatja, hogy a modern európai ateizmusnak milyen szellemi gyökerei voltak. Elsősorban a filozófiatörténeti háttérre akar reflektálni, de ugyanakkor azt is feltárja, hogy e filozófiai ateizmus miképp hatott szellemi műveltségünkre.

 
2 300 Ft
Akció: 1 840 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ANTIOKHIAI KATEKÉZIS A II. SZÁZAD VÉGÉN

Theophilosz püspök munkássága

Litteratura Patristica

Szerző: Perendy László

JEL Könyvkiadó, 2012

 

Patrológiai kézikönyvek a II. századi görög apologéták között szokták tárgyalni a szíriai Antiokhia hatodik püspökének, Theophilosznak a munkásságát. Sajátos jelentőségét már az a tény is mutatja, hogy ő az első püspök, akitől fennmaradt apologetikai mű. A birtokunkban levő három könyv az Autolükoszhoz címet viseli. A címzett tehát nem egy uralkodó, akitől méltányosabb bánásmódot lehetne kieszközölni a keresztények ellen indított büntetőperekben. A megszólított személy egy művelt és műveltségére büszke pogány, aki felkéri a püspököt, hogy mutassa meg neki a keresztények Istenét.

 
3 200 Ft
Akció: 2 560 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ANGYALOK KIRÁLYNÉJA

Litániák

Hangzó imák

Szerző: Kesztra Asztrik OFM

JEL Könyvkiadó, 2011

 

A litániákról szóló eddigi népnyelvű irodalom mellett újabb ismeretek összefoglalását adjuk az olvasó és hallgató kezébe. A könyvvel és a benne található CD korongokkal szeretnénk segíteni, hogy visszaszerezzük az egyházi emlékezet elhomályosult kincseit, egy szóval a hitérzéket, amely e becses ájtatosságok és fohászok peremre kerülésével veszni látszik.

 
3 400 Ft
Akció: 2 720 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
AKINEK FÜLE VAN, HALLJA MEG

Szerző: Körner, Reinhard

JEL Könyvkiadó, 2011

 

A szerző, Reinhard Körner kármelita atya meg van győződve arról, hogy Jézus mindannyiunkban megszólítja a földművest: az embert, aki kötődik gyökereihez, azokból táplálkozva és autentikusan szeretne élni, szívvel és értelemmel a mélyben gyökerezve és mégis az ég magassága és tágassága felé nyújtózkodva. Akinek füle van, hallja meg! Itt az idő, hogy még egyszer a galileai emberek fülével figyeljünk oda Jézusra, a világ legcsodálatosabb földművesére. Éppen ők, az egyszerű vidéki emberek értették meg Őt, legmélyebb valóját, kacsintását és szívből jövő nevetését.

 
1 400 Ft
Akció: 1 120 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
AKAROK LENNI NÉPEM LELKIISMERETE

Mindszenty József bíboros emlékirataiból

Szerző: E. Román Kata

JEL Könyvkiadó, 2008

 

Mindszenty József bíboros elhurcolásának 60. évfordulója alkalmából jelentetett meg a hangzókönyvet a JEL Könyvkiadó és a Magyar Katolikus Rádió. A kiadványban a főpásztor emlékirataiból található válogatás nyomtatásban és dupla cd-lemezen Dunai Tamás színművész előadásában

 
3 500 Ft
Akció: 2 800 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A VÁLASZOK KÖNYVE

Szerző: Grün, Anselm

JEL Könyvkiadó, 2008

 

"Az ókortól napjainkig nemcsak a nagy gondolkodók tesznek fel kérdéseket az egész értelmére vonatkozóan, minden gondolkodó ember máig megkérdezi újra és újra: Mit érek? Szabad vagyok? Mire építhetek? Hatalom, hit, értelem? Hol van Isten? Megtapasztalhatom Őt? Hogyan cselekedjem? Miért vagyok felelős? Mi érlel engem? Mi vigasztal? Mi vár a halál után? A válaszok, amelyeket ennek a könyvnek kérdéseire adok, késztessék Önt, kedves Olvasó, arra, hogy elgondolkodik, és önmaga kutat válaszok után, amelyeket önmagának adna saját legmélyebb kérdéseire.

 
2 200 Ft
Akció: 1 760 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A SZENVEDŐ EMBER

Patodicea-kísérlet

Értelmes Élet

Szerző: Frankl, Viktor, E.

JEL Könyvkiadó, 2012

 

A szenvedés teljesítményt és növekedést jelent. A szenvedés tulajdonképpeni teljesítménye nem más, mint érési folyamat. Az érést azonban az alapozza meg, hogy az ember belső szabadságra jut – minden külső függőség ellenére. Gondoljunk olyan extrém helyzetre, mint a hadifogság vagy a koncentrációs tábor: ebben a helyzetben az ember rendkívüli módon függ azoktól a feltételektől, amelyeket rákényszerítenek. De kitűnik, hogy ezek a feltételek és körülmények csak tevékenységét és élményeit határozzák meg, őt magát azonban meghagyják szabadnak, amint arról van szó, ahogyan ő viszonyul ehhez a külső körülmények által rendkívüli mértékben meghatározott szituációhoz.

 
1 800 Ft
Akció: 1 440 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A SZENTSÉGI ÜDVREND ÖSSZEFÜGGÉSEI

Szerző: Dolhai Lajos

JEL Könyvkiadó, 2012

 

A szerző e művében az Egyház szentségeit nem önmagukban tárgyalja, hanem mindig valamilyen sajátos szempontból és valamilyen konkrét összefüggésben. Arra kívánja az Olvasók figyelmét felhívni, hogy milyen benső, lényegi összefüggések vannak a szentségi üdvrendben. Maga az elnevezés is arra utal, hogy a szentségek nem egymástól független, önálló kegyelmi eszközök. Az Egyház legújabb katekizmusa kijelenti, hogy a szentségek szerves egészet alkotnak, melyben minden szentségnek megvan a maga életfontosságú saját helye. Éppen ezért a teológusok mindig hangsúlyozták, hogy a hét szentség egymástól kölcsönösen függő jól rendezett szentségi világrendet alkot.

 
2 400 Ft
Akció: 1 920 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A SZENTLÉLEKRŐL

Ókeresztény Örökségünk

Szerző: Vak Didümosz

JEL Könyvkiadó, 2012

 

Vak Didümosz művének jelentősége abban áll, hogy az első olyan rendszerezett értekezés a Szentlélek istenségéről, amely tárgyilagossága és alapossága révén máig nem veszített semmit aktualitásából. Érdeme, hogy a szentírási bizonyítékokat azok kontextusával együtt tárgyalja, a filológiai és egzegetikai elveket következetesen alkalmazza, és nem enged sehol a túlzó allegorizálásnak. Módszerének jellemzője az Egyház hitvallásának és a Szentírás egészének együttlátása. Ez az eljárás megóvja őt egyfelől a túlzó filológiai boncolgatások zsákutcáitól, másfelől a ma is divatos, ám olykor kórosan meddő irodalomkritikai fejtegetésektől, de az allegorizmus túlkapásaitól is.

 
2 100 Ft
Akció: 1 680 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A SZENTLÉLEK ELLENI MEGBOCSÁTHATATLAN BŰN ÉRTELMEZÉSE

Erkölcsteológiai Könyvtár

Szerző: Kék Emerencia

JEL Könyvkiadó, 2011

 

A könyv azt a rejtélyes jézusi mondatot teszi vizsgálat tárgyává, mely szerint minden bűn bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, annak a bűne nem kap bocsánatot (Mk 3,29). A bibliai alapvetés után a szerző sorra veszi, hogyan értelmezte ezt a kijelentést Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás, a Trienti Zsinat utáni teológia, majd a modern szerzők, végül korunk Egyházi Tanítóhivatala. A szakembereken kívül azok is haszonnal olvashatják ezt az igényesen megírt munkát, akik részletesebben és átfogóbban szeretnék megismerni az Egyház erkölcsről szóló tanítását.

 
1 950 Ft
Akció: 1 560 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A SZENT ÖREGEK KÖNYVE

A szerzetes atyák mondásainak ábécé-sorrendes gyűjteménye

Ókeresztény Örökségünk 15.

Szerzők: Babarczi-Győrffy Andrea, Dolhai Lajos, Orosz Atanáz, Perendy László, Tóth Vencel

JEL Könyvkiadó, 2010

 

A vértanúk korának letűntével a keresztény radikalizmus újabb formája öltött testet a pusztába visszavonuló remetékben, szerzetesekben. Életmódjuk biztosítékot nyújtott rá, hogy az imádságban és önmegtagadásban szerzett tapasztalatuk mások számára is támaszul szolgálhat. Ezért keresték fel őket azok, akik tanítványaikul akartak szegődni, vagy egyszerűen olyanok, akik a világi életben nem találtak eléggé szilárd fogódzópontot lelki életük fejlesztéséhez.

 
3 700 Ft
Akció: 2 960 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A MORÁLTEOLÓGIA ÉRTÉK-ÉS PROBLÉMAVILÁGA

Erkölcsteológiai Tanulmányok 11.

Szerző: Tarjányi Zoltán

JEL Könyvkiadó, 2010

 

Jelen kötet a szerző azon tanulmányait gyűjti össze, amelyek nem az Erkölcsteológiai Tanulmányok (ETT) sorozatban, hanem folyóiratokban és kötetekben láttak napvilágot. Az írások a morálteológia kulcsszavaival (életszentség, törvény, alapdöntés, lelkiismeret), és a legérdekesebb problémáival (halálos és bocsánatos bűn, kísértés, a rabszolgaság keresztény értelmezéstörténete) foglalkoznak.

 
1 800 Ft
Akció: 1 440 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A MENNYORSZÁG BENNED KEZDŐDIK

Szerző: Grün, Anselm

JEL Könyvkiadó, 2009

 

"Minél régebb óta kísérem az embereket, annál egyértelműbbé válik számomra, hogy mindannyian lelkünk ugyanazon mintájától szenvedünk, a tökéletességre törekvés mintájától, és azon kényszer mintájától, hogy bizonyítanunk kell, s hogy másokkal összehasonlítsuk magunkat. A sivatagi atyák lelkisége utat mutat nekünk a belső szabadságba. Amely megengedi nekünk, hogy belenézzünk saját valóságunkba, anélkül, hogy állandóan értékeljük vagy megítéljük... Éppen egyre ridegebbé váló üzleti világunk kelt bennünk vágyakozást egy olyan lelkiség iránt, amely a belső szabadságba vezet bennünket, amely arra hív minket, hogy fedezzük fel magunkban a csend terét, amelybe nem léphet be ennek a világnak zaja. Mindannyian hordozzuk magunkban a hallgatás helyét. Ott szabadok vagyunk." Anselm Grün

 
2 100 Ft
Akció: 1 680 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A LÉLEK SÖTÉT ÉJSZAKÁJA KERESZTES SZENT JÁNOSNÁL

Keresztény Lelkiség Könyvtára

Szerző: Körner, Reinhard, OCD

JEL Könyvkiadó, 2013

 

A keresztény élet legvilágítóbb példaképeinek is, akiket szenteknek nevezünk – egyikük Keresztes Szent János volt –, meg kellett tapasztalniuk a lélek sötétségét. Ők is ismerték – mint mindenki más – a fájdalmat és az elhagyatottságot, az elnyomott érzelmek hatalmát, a kilátástalanságot, a korábban tapasztalt világosság hirtelen kihunyását, a kétséget és a kétségbeesést. Amit Keresztes Szent János annak idején az emberi szívekben lakozó sötétségekről tudott mondani, azóta nagyon sok kereszténynek segített, hogy a hit útján járjanak, megértsék önmagukat, és támogassanak másokat baráti és lelki beszélgetésekben.

 
1 200 Ft
Akció: 960 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A KISGYERMEK VALLÁSI NEVELÉSE

Szülők és nevelők könyvespolca

Szerző: Ranwez, P.

JEL Könyvkiadó, 1994

 

Pierre Ranwez könyve arról szól, hogyan találkozik a gyermek először a hittel a család keretében. Kiindulópontja az a tény, hogy a felnőttek egy részének hite elszegényedett, sőt eltorzult, melynek oka sok esetben az, hogy hittel való találkozásuk gyermekkorukban nem volt szerencsés. A hiányosan előadott vallási igazságok, pontatlan kijelentések vagy hibás ábrázolások a gyermek képzeletét és ébredő gondolkodását gyakran félrevezették. Ezért a szerző a hitre való nevelés helyes kiindulópontját próbálja megkeresni, s arra választ találni, hogyan közvetíthetjük legjobban hitünk központi igazságait és a keresztény élet alapvető kötelezettségeinek ismeretét. Szavaival elsősorban szülőkhöz, papokhoz és azokhoz fordul, akik tanácsaikkal a szülőknek vagy leendő szülőknek segítséget nyújtanak

 
850 Ft
Akció: 680 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
A JÓISTEN TENYERÉN – PLÜSS

Imakönyv katolikus gyermekek és szülők, nevelők számára

Szerző: Patyi Beáta

JEL Könyvkiadó, 2006

 

Korunk embere számára a lelki élet, az Istennel szembeni feltárulkozás, imádkozás idegenül hangzik. A gyermekek imaélethez szoktató nevelése is áldozatává válni látszik a felgyorsult életritmusnak. Ez azonban nem kérdőjelezheti meg napjainkban sem az ima létjogosultságát. Az imakönyv elsősorban imádkozni vágyó gyermekeknek és azoknak a szülőknek, illetve gyermekekkel foglalkozó nevelőknek kíván segítséget nyújtani, akik „újra” meg szeretnék tanulni az Istenhez fordulás lehetőségeit, elsajátítani az istenélmény befogadására való képességet, kiszűrni a külvilágot, csendben lenni és szavakba önteni érzéseiket, gondolataikat. Hogy mindezt a gyermekek elé élve, velük együtt életüket valóban az Úristen tenyerén tudhassák. Az imakönyv a gyermekek lelki fejlődéséhez alkalmazkodva gyűjti egybe az imaszövegeket Isten, a hitélet, a kegyelmi élet, a szentségek, valamint az ünnepeink köré csoportosítva a magzati kortól egészen kisiskolás korig.

 

 
1 600 Ft
Akció: 1 360 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A HUMÁNEMBRIÓ VÉDELME ERKÖLCSTEOLÓGIAI SZEMPONTBÓL

Erkölcsteológiai Könyvtár 6.

Szerző: Hámori Antal

JEL Könyvkiadó, 2008

 

A szerző a humánembrió védelmével kapcsolatos határeseteket értelmezi katolikus szemmel. Részletesen taglalja az abortusz, a génmanipulációt (a születendő gyermek nemének megválasztására irányuló beavatkozást), a klónozást, az embrionális őssejtekkel való kutatást, a mesterséges utódnemzést, a béranyaságot, végül pedig a művi meddővé tételt. Mérvadó munkához jut, aki a korunkat jellemző előbb felsorolt témakörökben a keresztény álláspontról óhajt tájékozódni. Ugyanis nem csupán az egyházi tanítást mutatja be a szerző teljes hitelességgel, hanem nagy felkészültséggel érvel is mellette. Az emberi létet annak első pillanatától védendő értéknek tekintő gondolkodásmódban megerősödni szándékozók alapvető műre találnak e könyvben.

 
1 400 Ft
Akció: 1 120 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A HAZUGSÁG ERKÖLCSTEOLÓGIAI ÉRTELMEZÉSE

Erkölcsteológiai Könyvtár

Szerző: Németh Gábor

JEL Könyvkiadó, 2011

 

Jelen kötet a keresztény élet sajátos, mindenki által megtapasztalt problémavilágával, a hazugsággal foglalkozik. A bibliai alapoktól és az ókori pogány szerzőktől kezdve a különböző egyház- és teológiatörténeti korszakokon át egészen a modern pszichológiai meglátásokig gazdagon áttekinti a „ne hazudj!” parancs értelmezését

 
2 400 Ft
Akció: 1 920 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!

Sorrend:

Webáruház készítés
Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.