Leonard Susskind Elméleti Minimum sorozata Lev Landau megfogalmazását kölcsönözte a címadásnál*. A nem fizikus érdeklődők számára Stanfordban tartott előadásokra épülő sorozat rövid kötetekben mutatja be mindazt, „ami fontos” a modern fizikából.
A New York Times bestseller-listáját is meghódító, klasszikus fizikát tárgyaló első kötet elméleti minimumát a kvantummechanika tárgyalásával folytatják. Ezúttal Susskind szerzőtársául a szoftverfejlesztő Art Friedmann csatlakozott.
A szubatomi részecskék különös világát bemutató kötet eleven és olvasmányos bevezetés ebbe a híresen bonyolult tudományterületbe, A ismeretterjesztő művekkel ellentétben Susskindék könyve nem rejti véka alá a kvantummechanika logikájának eredendő abszurditásait és a szemléletünk számára való idegenségét. A szerzők mégis kristálytiszta magyarázatokkal állnak elő az olyan jelenségekről és fogalmakról, mint például a kvantumállapotok alapelvei, a határozatlansági reláció, valamint a részecske- és hullámtermészet különbségei. A fejezetek feladatokat is tartalmaznak, melyekkel még alaposabban megérthető az adott témakör.
*L. Landau végzős hallgatói számára egy "Elméleti Minimum"-nak nevezett számonkérhető anyagot állított össze elméleti fizikából, 1934 és 1961 között összesen 43-an mentek át a vizsgáján...
A kötet adatai:
Formátum: A/5
Megjelenés éve: 2015
Terjedelem: 340 oldal