Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Kategóriák
Sikerlistánk
Bankkártyás fizetés
Tanúsítvány
SSL Certificate
Pénznem váltás
Facebook

Foxpost csomagautomaták

Foxpost banner

Pick Pack Pont

pickpack_logo

Lexikonok, enciklopédiák

 Fő kategória >Lexikonok, enciklopédiák

Sorrend:

12

-20%
KERESZTNEVEK

A legfontosabb tudnivalók a leggyakoribb nevekről

Szerzők: Fercsik Erzsébet, Raátz Judit

Tinta Kiadó, 2017

A nevek fontos szerepet játszanak a mindennapi életben, hiszen ha valakivel megismerkedünk, a név az első, ami tudomásunkra jut. Ha tisztában vagyunk az adott név jelentésével, talán magához az illetőhöz is közelebb kerülünk. A Keresztnevek kisszótárában 166 női nevet és 132 férfinevet, azaz összesen 298 nevet mutatunk be. Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik érdeklődnek az egyes nevek eredete, jelentése iránt, valamint szívesen megismerkednének a hozzájuk kapcsolódó szólásokkal, népszokásokkal. A kiadvány többek között azt is elénk tárja, hogy egy-egy nevet hányféleképpen becézhetünk, sok lehetőséget kínálva ezzel szeretteink kedveskedő megszólítására. Az egyes nevek mellett található statisztikai adatok a gyermeket váró szülők számára is fontos információt jelenthetnek.

1 990 Ft
Akció: 1 590 Ft
Kezdete: 2017.06.05
A készlet erejéig!
-50%
BRITANNICA HUNGARICA KISENCIKLOPÉDIA - FILOZÓFIA

Kossuth Kiadó, 2016

A kötet szócikkei áttekintést adnak a filozófia történetéről, fő irányzatairól és eszmeáramlatairól, valamint a bölcselet maghatározó alakjainak életpályájáról és nézeteiről.

3 990 Ft
Akció: 1 995 Ft
Kezdete: 2017.11.07
A készlet erejéig!
-15%
MAGYAR BIBLIKUSOK LEXIKONA

Szerző: Benyik György

JATEPress, 2016

3 465 Ft
Akció: 2 945 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-50%
  BRITANNICA HUNGARICA KISENCIKLOPÉDIA - AZ ANTIK VILÁG – GÖRÖGORSZÁG

Kossuth Kiadó, 2015

A kötet szócikkei áttekintést adnak az ókori görög mitológia alakjairól, a történelem legfontosabb eseményeiről, azok helyszíneiről, városairól és államairól, továbbá az időszak történelmét és kultúráját alakító kiemelkedő személyiségekről.

3 490 Ft
Akció: 1 745 Ft
Kezdete: 2017.11.07
A készlet erejéig!
-50%
  BRITANNICA HUNGARICA KISENCIKLOPÉDIA - AZ ANTIK VILÁG – RÓMA

Kossuth Kiadó, 2015

A kötet szócikkei áttekintést adnak az ókori római mitológia és vallás alakjairól, a történelem legfontosabb eseményeiről, azok helyszíneiről, továbbá az időszak történelmét és kultúráját alakító kiemelkedő személyiségekről.

3 490 Ft
Akció: 1 745 Ft
Kezdete: 2017.11.07
A készlet erejéig!
-50%
  BRITANNICA HUNGARICA KISENCIKLOPÉDIA - MŰVÉSZETI STÍLUSOK

Kossuth Kiadó, 2015

A kötet bemutatja a nyugati képzőművészet, irodalom és zene stílusáramlatait, irányzatait és mozgalmait az ókortól a XXI. századig.

3 490 Ft
Akció: 1 745 Ft
Kezdete: 2017.11.07
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON XVII.

Indexkötet

Az I-XVI. kötet mutatója A–Zs

Szerkesztette: Diós István

Szent István Társulat, 2014

A lexikon-sorozat 16 kötetéhez tartozó Index kötet nem egyszerű tartalomjegyzék, hanem valóságos kislexikon. A címszavakról a legelemibb tudnivalót is megtaláljuk, nevezetesen azt, hogy egy személy mikor élt és milyen hivatásban tevékenykedett, a tárgyakról meghatározást kapunk, a helységekről pedig megtudjuk, hogy egyházi szempontból miért fontosak.

6 800 Ft
Akció: 6 120 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-50%
BRITANNICA HUNGARICA KISENCIKLOPÉDIA - MAGYAR IRODALOM

Kossuth Kiadó, 2014

A 25 kötetes Britannica Hungarica Nagylexikon életrajzi szócikkeiből készült válogatás csaknem 400 költő, elbeszélő és drámaíró pályaképén keresztül ad áttekintést a magyar irodalom öt és fél évszázados történetéről.

3 990 Ft
Akció: 1 995 Ft
Kezdete: 2017.11.07
A készlet erejéig!
-50%
  BRITANNICA HUNGARICA KISENCIKLOPÉDIA - KLASSZIKUS ZENESZERZŐK

Kossuth Kiadó, 2014

A 25 kötetes Britannica Hungarica Nagylexikon életrajzi szócikkeiből készült válogatás mintegy 300 zeneszerző pályaképén keresztül ad áttekintést a nyugati – benne a magyar – zene három évszázados történetéről a barokk muzsika kezdeteitől a klasszikus modernizmus korszakáig (hozzávetőleg a XX. század derekáig).

3 990 Ft
Akció: 1 995 Ft
Kezdete: 2017.11.07
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI LEXIKON XIV. – MUTATÓK

Balassi Kiadó, 2014

A kötet négyféle mutatót tartalmaz: szócikkek mutatója, szerzők mutatója, személynévmutató, helységnév-azonosító. Ezt követi egy összefoglaló táblázat Magyarország uralkodóiról, illetve a 13 kötethez készített errata. A mutatókat összeállította Tamás Zsuzsanna.  

4 000 Ft
Akció: 3 600 Ft
Kezdete: 2017.06.12
A készlet erejéig!
-20%
BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 8.

Euphróniosz – Fokin

Kossuth Kiadó, 2012

A Britannica Hungarica Nagylexikon 24 kötetből álló díszkötéses sorozata mintegy 40 000 címszót tartalmaz. A XXI. század első magyar nyelvű nagylexikonja a nagy tekintélyű, patinás, angol nyelvű Encyclopædia Britannica alapján készül. A csaknem 5000 magyar és európai vonatkozású szócikkel bővített lexikont 10 000 igényes fotó, több száz térkép, ábra és táblázat teszi szemléletessé, könnyen és eredményesen használhatóvá. A sorozat 24 kötetét mindössze két év alatt kapják kézhez az olvasók – ez a lexikonkiadás műfajában egyedülállóan rövid megjelenési idő.

3 490 Ft
Akció: 2 790 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 5.

Christie – Davisson

BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 19.

Minnesota – Niger

Kossuth Kiadó, 2013

BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 18.

majolika – minnesänger

BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 17.

Lerner – Majna

BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 16.

könnycsatorna – Lermontov

BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 15.

kén – Königssee

BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 14.

Jókai Mór – Kempten

BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 13.

improvizáció – Jókai Anna

BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 12.

herpesz – impromptu

Akció: 3 790 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 11.

gyógypedagógia – herpangina

Kossuth Kiadó, 2013

A Britannica Hungarica Nagylexikon 24 kötetből álló díszkötéses sorozata mintegy 40 000 címszót tartalmaz. A XXI. század első magyar nyelvű nagylexikonja a nagy tekintélyű, patinás, angol nyelvű Encyclopædia Britannica alapján készül. A csaknem 5000 magyar és európai vonatkozású szócikkel bővített lexikont 10 000 igényes fotó, több száz térkép, ábra és táblázat teszi szemléletessé, könnyen és eredményesen használhatóvá. A sorozat 24 kötetét mindössze két év alatt kapják kézhez az olvasók – ez a lexikonkiadás műfajában egyedülállóan rövid megjelenési idő.

3 490 Ft
Akció: 2 790 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 10.

géppuska – gyógynövény

BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON 1-25. kötet

Kossuth Kiadó, 2012-2014      

ÖRÖK ÉRTÉK A VÁLTOZÓ VILÁGBAN!

Ellenőrzött információk – hiteles, időtálló tartalom

Nemzetközi, szakmailag elismert szerkesztőség

Színes, látványos oldalak

Elegáns, aranyozott díszkötés

10 000 oldal - 40 000 szócikk - Több ezer magyar vonatkozás - Több mint 10 000 színes illusztráció, kép, térkép

85 250 Ft
Akció: 68 200 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ALAKZATLEXIKON

A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve

Főszerkesztő: Szathmári István

Tinta Kiadó, 2008

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Mai Magyar Nyelvi Tanszéke mellett működő, mintegy harminc főből álló Stíluskutató csoport Szathmári István professzor vezetésével 6-7 évi közös munkával megszerkesztette az első magyar nyelvű alakzatlexikont, mely a mának megfelelő tudományos megalapozottságú, ugyanakkor gyakorlati igényeket is kielégítő kézikönyv. 

Az alakzat a klasszikus retorika alapfogalma. Az alakzatok átfogják szinte a teljes kommunikációt, a költői stílustól a hagyományos és a médianyelven át a mindennapos beszédig. Napjainkban költészetbeli szerepük még inkább megnőtt. 

A szerzők a címszavak kiválasztásánál viszonylagos teljességre törekedve 196 alakzatot tárgyalnak és 129 utaló címszóval jelzik, hogy az olvasó hol kaphat még tájékoztatást a kérdéses alakzatról. 

5 990 Ft
Akció: 4 790 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
KERESZTNEVEK ENCIKLOPÉDIÁJA

A leggyakoribb női és férfinevek

Szerzők: Fercsik Erzsébet, Raátz Judit

Tinta Kiadó, 2009

A Keresztnevek enciklopédiája több tudományterületet felölelve sokoldalúan tájékoztat a száz leggyakoribb magyar női és férfinévről. A magyar névtani szakirodalomnak korábban számos szakmai és ismeretterjesztő műve jelent meg, de ez ideig egyik sem adott ennyire átfogó képet a magyar keresztnevekről. 

Az Enciklopédia Előszava tájékoztatást nyújt a nevek kialakulásáról, a nevek fajtáiról, arról, hogy mi módon jöttek létre a kételemű nevek, azaz hogyan alakult ki a családnevek és a keresztnevek együttese. Olvashatunk a magyar keresztnévkincs eredetéről és a névadás korábbi szokásairól, valamint napjaink névadási gyakorlatának szabályozásáról. 

4 990 Ft
Akció: 3 990 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
CSALÁDNEVEK ENCIKLOPÉDIÁJA

Leggyakoribb mai családneveink

Szerző: Hajdú Mihály

Tinta Kiadó, 2010     

A magyar családnevek kialakulása több évszázadra visszanyúló, izgalmas folyamat eredménye. Hatottak rá történelmi események, kulturális hatások és divatjelenségek is. 

A Családnevek enciklopédiája a magyar tudományos ismeretterjesztő irodalomban elsőként foglalja össze mindazokat az ismereteket, amelyeket a kutatás mindeddig megfogalmazott a vizsgált nevekről. 

A kézikönyv a leggyakoribb 1230 családnevet dolgozza föl. Elmondja a nevekről gyakoriságukat, eredetüket, változási folyamatukat és jelentésüket. Utal földrajzi elterjedésükre, bemutatja a XIX. századi névváltoztatásokat, névmagya­rosításokat. 

A kötet részletesen ismerteti a magyar nevek mellett a leggyakoribb német (Jung, Klein, Schmidt), szláv (Novák, Gyuricza, Petrovics) és román (Argyelán, Marosán, Moldován) családneveket is. 

4 990 Ft
Akció: 3 990 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
NÖVÉNYNEVEK ENCIKLOPÉDIÁJA

Az elnevezések eredete, a növények kultúrtörténete és élettani hatása

Szerző: Rácz János

Tinta Kiadó, 2010

A növények életünk fontos részét alkotják. Táplálékul szolgálnak, gyógyászati célra használjuk őket, nélkülözhetetlenek az iparban, sőt lakásunk, kertünk díszei is lehetnek. 

A Növénynevek enciklopédiája 760 szócikkében 1030 növénynév eredetét, etimológiáját ismerteti, és összefoglalja a növényről a legfontosabb tudnivalókat. A szócikk élén a vastag betűs növénynevek mellett rövid leírásuk szerepel, majd a növénynév latin megfelelője. A következő részből megtudhatjuk, mikor jelenik meg a növénynév nyelvünkben, mely fontosabb növénytani munkák és szótárak említik, és hogyan jött létre magyar, illetve latin szaknyelvi alakja. Számos vidékünk népnyelvi elnevezéseiről tájékozódhatunk, így például a búzavirág neve néhol kékvirág, égi virág vagy imola. 

5 990 Ft
Akció: 4 790 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ÁLLATNEVEK ENCIKLOPÉDIÁJA

A gerincesek elnevezéseinek eredete, az állatok kultúrtörténete, néprajza és mitológiája

Szerző: Rácz János

Tinta Kiadó, 2012

Az Állatnevek enciklopédiája az állatok gazdag világába és sokszínű elnevezéseik történetébe vezet be. A magyar állatnévkészlet alapszókincsünk egyik számottevő rétege. Az elnevezések történetének, elterjedésének és eredetének kutatása fontos adalékokkal szolgál egész kultúránk megismeréséhez. 

A kötet 578 szócikket tartalmaz, melyek többsége két fő részre tagolódik: nyelvészeti és zoológiai, gazdaságtörténeti, néprajzi, mitológiai részre. 

Az első rész tartalmazza a címszóról föllelhető adatokat: a jelentését és az első megjelenését a magyar írásbeliségben, majd a név további szótörténetét, valamint nyelvjárási adatait. Ezt követi a szó eredete, a névadás indítéka, az állatnév idegen nyelvi megfelelői és társnevei. A kékróka szócikkéből például megtudhatjuk, hogy ezt a nevet a sarkiróka bundája alapján kapta, téli fehér színe után jegesrókának is nevezik. 

5 990 Ft
Akció: 4 790 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
MAGYAR TUDOMÁNYTÁR 6. kötet

Kultúra

Kossuth Kiadó, 2006

A Magyar Tudománytár című sorozatunk e kötete a tág értelemben vett magyar kultúra rendszerváltozás óta elért eredményeit és a terület gondjait gondjait összegzi.

A kötet a világkultúra jelenkori állapotának bemutatásával kezdődik, majd következik a magyar kultúra különböző területeinek leírása. A fejezetben helyet kaptak a közművelődés, közműveltség ezredfordulós állapotának összefoglalása a hagyományos művelődéstől a digitális kultúráig, a magyar nyelv és irodalom, a színház, a tánc, a komoly- és populáris zene, a film-, a képzőművészet, az építészet, a műemlékvédelem, az oktatás legfontosabb kérdéskörei.

A témák szakértői igényes elemzésekkel, a hazai és a nemzetközi szakirodalmat követve, egyúttal olvasmányos, szórakoztató és érthető stílusban írják le véleményüket a kultúra adott területéről. Így válik a kötet a magyar kultúra jelenkori helyzete iránt érdeklődők számára valódi kézikönyvvé.

9 800 Ft
Akció: 8 330 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
MAGYAR TUDOMÁNYTÁR 5. kötet

Gazdaság

Kossuth Kiadó, 2004     

A Magyar Tudományos Akadémia és a Kossuth Kiadó hétkötetes sorozata hazánk ezredfordulós arculatáról. Főszerkesztő: Glatz Ferenc. A nagyszabású könyvsorozat egyes köteteiben a magyar tudományos élet jeles személyiségei a legfrissebb kutatásokra alapozva, világosan, közérthetően foglalják össze az adott témára vonatkozó tudnivalókat. A jelent a hosszabb távú folyamatokba illesztve prognosztizálják a várható változásokat.

9 800 Ft
Akció: 8 330 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
MAGYAR TUDOMÁNYTÁR 4. kötet

Társadalom, igazgatás, politika

Kossuth Kiadó, 2003

A Magyar Tudományos Akadémia és a Kossuth Kiadó hétkötetes sorozata hazánk ezredfordulós arculatáról. Főszerkesztő: Glatz Ferenc. A nagyszabású könyvsorozat egyes köteteiben a magyar tudományos élet jeles személyiségei a legfrissebb kutatásokra alapozva, világosan, közérthetően foglalják össze az adott témára vonatkozó tudnivalókat. A jelent a hosszabb távú folyamatokba illesztve prognosztizálják a várható változásokat.

9 800 Ft
Akció: 8 330 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
MAGYAR TUDOMÁNYTÁR 3. kötet

Növény, állat, élőhely

Kossuth Kiadó, 2002

A Magyar Tudományos Akadémia és a Kossuth Kiadó hétkötetes sorozata hazánk ezredfordulós arculatáról. Főszerkesztő: Glatz Ferenc. A nagyszabású könyvsorozat egyes köteteiben a magyar tudományos élet jeles személyiségei a legfrissebb kutatásokra alapozva, világosan, közérthetően foglalják össze az adott témára vonatkozó tudnivalókat. A jelent a hosszabb távú folyamatokba illesztve prognosztizálják a várható változásokat.

9 800 Ft
Akció: 8 330 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
MAGYAR TUDOMÁNYTÁR 1. kötet

Föld, víz, levegő

MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON XVI. - Pótkötet A - Zs

Szerkesztette: Diós István, Viczián János

Szent István Társulat, 2013

5 900 Ft
Akció: 5 310 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
LOVAGOK. A LOVAGI KULTÚRA ARANYKORA

KÉPES ENCIKLOPÉDIA sorozat

Szerző: Charles Phillips

Kossuth Kiadó, 2010

A kötet a feudális Európában élő lovagok szerepkörének minden részletére kitérő ismertető: nemesség, társadalmi státus, szigorú kiképzés, a lovaglás művészete, harctéri események, felelősség és kiváltságok, romantikus kalandok, kóborlás és keresztes hadjáratok. A lovagi eszmény idealizálásának bemutatása, a lovagság gyökereinek feltárása az ókori mitológiákban, a különös középkori művészetek és irodalom virágzásának története. Valóságos és idealizált szereplők és események összevetése. A korszak legünnepeltebb lovagjainak szentelt fejezetekben megismerhetjük Nagy Károlyt, Oroszlánszívű Richárdot, a Fekete Herceget és William Wallace-t csakúgy, mint Arthur király legendás lovagjainak körét, akik a még ma is virágzó irodalmi hagyományt elindították.

3 990 Ft
Akció: 3 190 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
A KERESZTESEK HADJÁRATAI ÉS A LOVAGI ÉLET

KÉPES ENCIKLOPÉDIA sorozat

Szerzők: Charles Phillips, Dr. Craig Taylor

Kossuth Kiadó, 2011

Az aprólékos kutatásokon alapuló kötet eleven beszámolót nyújt az 1096 és 1272 közti kilenc keresztes hadjáratról, valamint az ibériai muszlimok, a balti „pogányok”, a francia és cseh keresztény eretnekek ellen, illetve a pápaság ellenfeleivel szemben Itáliában indított számos kisebb hadjáratról. A több mint 400 képpel illusztrált kiadvány egy rendkívüli történelmi korszak lenyűgöző krónikája.

3 990 Ft
Akció: 3 190 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-10%
  MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI LEXIKON – KÖZÉPKOR ÉS KORA ÚJKOR, XIII.

Befejező kötet: Vizkeleti-kódex–Zsombori és Pótlások.

Balassi Kiadó, 2012

A kiadó eddigi legnagyobb szabású vállalkozása, amely több mint egy évtized munkájával, közel 400 munkatárs közreműködésével készült el. Teljességre törekedve tárgyalja a magyar középkor és  kora újkor művelődéstörténetét, az államalapítástól a XVIII. század végéig terjedő időszakot. Komplex megközelítést tűzve ki célul, az irodalomtörténet, a művészettörténet, a zenetörténet, az orvoslástörténet, a hadtörténet, a pénztörténet, a hétköznapi élet története, a táplálkozástörténet, a vallástörténet, az iskolatörténet stb. fogalmaival ismerteti meg az olvasót. A jobb megértetést mintegy 250 kép és illusztráció szolgálja. 

6 900 Ft
Akció: 6 210 Ft
Kezdete: 2017.06.12
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON XIV.

Szent István Kiadó, 2009     

A kereszténység kétezer éves tudáskincsét dolgozza föl ez az egyedülálló lexikon-sorozat, több ezer címszóban, közel ötven témakörben (történelem, művészet-történet, teológia, filozófia, néprajz, zene-és irodalomtörténet, botanika stb.), színes és fekete-fehér fotókkal, ábrákkal.

5 900 Ft
Akció: 5 310 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON XV.

Szent István Kiadó, 2010

A Magyar Katolikus Lexikon 15., záró kötetének megjelentetésével a Kiadó egy közel két évtizedes munka végére ért, melynek eredményeként,a Katolikus Egyház és a kereszténység kétezer éves tudáskincsét sűrítette össze tizenhatezer oldalon, közel ötven témakörben, ötvenezer címszóban, több ezer képpel és illusztrációval.

5 900 Ft
Akció: 5 310 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON XIII.

Szent István Kiadó, 2008

A kereszténység kétezer éves tudáskincsét dolgozza föl ez az egyedülálló lexikon-sorozat, több ezer címszóban, közel ötven témakörben (történelem, művészet-történet, teológia, filozófia, néprajz, zene-és irodalomtörténet, botanika stb.), színes és fekete-fehér fotókkal, ábrákkal. A sorozat XIII. kötete. (Szentl-titán) Szerkesztette: Diós István, Viczián János

5 900 Ft
Akció: 5 310 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON XII. (SEQ-SZENT)

Szent István Kiadó, 2007  

A kereszténység kétezer éves tudáskincsét dolgozza föl ez az egyedülálló lexikon-sorozat, több ezer címszóban, közel ötven témakörben (történelem, művészet-történet, teológia, filozófia, néprajz, zene-és irodalomtörténet, botanika stb.), színes és fekete-fehér fotókkal, ábrákkal. Keménytáblás műbőr kötésben, arany-nyomású borítóval, színes képmelléklettel.

5 900 Ft
Akció: 5 310 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON XI. (POB-SEP)

Szent István Kiadó, 2006

A kereszténység kétezer éves tudáskincsét dolgozza föl ez az egyedülálló lexikonsorozat , több ezer címszóban, közel ötven témakörben (történelem, művészettörténet, teológia, filozófia, néprajz, zene-és irodalomtörténet, botanika stb.), színes és fekete-fehér fotókkal, ábrákkal. Keménytáblás műbőr kötésben, arany-nyomású borítóval, színes képmelléklettel.

5 900 Ft
-10%
FILOZÓFIAI LEXIKON

Szerző: Walter Brugger

Szent István Kiadó, 2005

Az utóbbi másfél évtizedben számos olyan kézikönyv jelent meg, amely pótolni igyekezett azt a hiányt, amit az egyoldalúan marxista filozófiai irodalom korábbi kizárólagossága okozott,mégsem akadt olyan kötet, amely a skolasztikus és a modern keresztény filozófiai gondolkodásról is objektív tájékoztatást adott volna. Ezt a szerepet igyekszik betölteni a jezsuita szerző világhírű munkájának magyar kiadása, Mezei Balázs szakavatott szerkesztésében és számos fordító hozzáértő megfogalmazásában.

3 600 Ft
Akció: 3 240 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON X. (OLTAL-PNEU)

Szent István Kiadó, 2005

A kereszténység kétezer éves tudáskincsét dolgozza fel ez a 12 kötetesre tervezett lexikonsorozat több ezer címszóban, közel ötven témakörben (történelem,művészettörténet, teológia filozófia, néprajz, zene-és irodalomtörténet, botanika stb.), színes és fekete-fehér fotókkal, ábrákkal. Míves kivitelben,fekete műbőr kötésben, arany-nyomású borítóval, képmelléklettel.

5 900 Ft
Akció: 5 310 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON VIII. (LONE-MESZL)

Szent István Kiadó, 2003

Az egyetemes és a magyar kereszténység történetét lexikonszerűen feldolgozó mű utoljára a II. világháború előtt jelent meg hazánkban. A Szent István Társulat legkiemelkedőbb kiadói vállalkozása az utóbbi évtizedben a Magyar Katolikus Lexikon, mely várhatóan 12 kötetben, közel ötven témakörben (történelem, művészettörténet, teológia, filozófia, néprajz, zene- és irodalomtörténet, botanika stb.), több ezer címszóban gyűjti össze a Katolikus Egyház kétezer éves tudáskincsét. A mű egyedülálló, hiszen az elmúlt évtizedekben e tárgyszavak és szócikkek többsége nem jelenhetett meg – és most sincs benne – egyetlen más lexikonban sem.

5 900 Ft
Akció: 5 310 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON IX. (MESZR-OLT)

Szent István Kiadó, 2004

A kereszténység 2000 éves tudáskincsét dolgozza fel ez a 12 kötetesre tervezett lexikon többezer címszóban, közel ötven témakörben (történelem, művészettörténet, teológia, filozófia, néprajz, zene- és irodalomtörténet, botanika stb.), színes és fekete-fehér fotókkal, ábrákkal.

5 900 Ft
Akció: 5 310 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON V. (HOMO-J)

Szent István Kiadó, 2000

Az egyetemes és a magyar kereszténység történetét lexikonszerűen feldolgozó mű utoljára a II. világháború előtt jelent meg hazánkban. A Szent István Társulat legkiemelkedőbb kiadói vállalkozása az utóbbi évtizedben a Magyar Katolikus Lexikon, mely várhatóan 12 kötetben, közel ötven témakörben (történelem, művészettörténet, teológia, filozófia, néprajz, zene- és irodalomtörténet, botanika stb.), több ezer címszóban gyűjti össze a Katolikus Egyház kétezer éves tudáskincsét. A mű egyedülálló, hiszen az elmúlt évtizedekben e tárgyszavak és szócikkek többsége nem jelenhetett meg – és most sincs benne – egyetlen más lexikonban sem.

5 900 Ft
Akció: 5 310 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-10%
MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON IV. (GAS-HOM)

Szent István Kiadó, 1998

MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON III. (ÉHI-GAR)

Szent István Kiadó, 1997

MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON II. (BOR-ÉHE)

Szent István Kiadó, 1996

Webáruház készítés
Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.