PEREM

Paul és Vincent, egykori hegymászótársak hosszú évek után összetalálkoznak egy brüsszeli pályaudvaron. Mindketten Angliába tartanak szintén rég nem látott barátjuk és sporttársuk, Martin meghívására, aki nemrég költözött Walesbe a hajdani hegymászócsapat lánytagjával, Lottéval. A vonaton egy aznapi címlaphírről csevegnek: egy amerikai professzor jóslata szerint két évtized múlva a tudomány halhatatlansággal ajándékozza meg az emberiséget… Miközben cseppet sem komolyan latolgatják az örök élet előnyeit és hátrányait, mindketten egy húsz évvel korábbi túrájuk képeit látják maguk előtt – akárcsak a fogadásukra készülő Martin.

 

Stephan Enter mesterien megírt története igazi időregény, amelyben talán nem is a mozaikdarabkákból összeálló múlt a valódi rejtély, hanem maga az idő és az időben létező személyiség.

„Mert egyszer csak ott volt. Ott látta maga előtt, mindjárt a papíron túl. S mintha egy ajtó akarna becsukódni előtte, előrenyúlt, bele a pillanat legbelsejébe – látta, ahogy lendületet vesz, és elugrik. De nem volt elég hosszú a biztosítókötél; elvétette, keze a semmibe markolt, s miután egy hangtalan másodpercig kézzel-lábbal kalimpált a levegőben, hátával nekinyekkent egy kiálló peremnek, amitől elakadt a lélegzete. Mikor lenézett a lába között, látta, hogyan zuhan alá a teste egy áttetsző falú, olvadékzuhatagokkal és csillogó orgonasípokkal teli teremben. Üvöltött, de nem hallotta önmagát. Hidegbuborék szállt fel a mélységből, és magába zárta.”