A bakonyi rengetegben megbúvó Csesznek vára – fekvésének és ebből adódó tájképi szépségének köszönhetően – egyik leglátványosabb, széles körben ismert építészeti emlékünk. A sziklacsúcson emelkedő felsővár ma is magasan álló maradványai talán a legjobban tükrözik azt a képet, amelyet a történelem iránt csak érdeklődő vagy épp az annak kutatásával foglalkozó egyaránt őriz magában a középkor környéküket uraló erősségeiről.
A tatárjárást követő várépítkezési hullámban a 13. század második felében emelt erősséget számos főúri család – köztük a Csesznekiek és a Garaiak – birtokolta, időnként királyi kézen volt. A török megszállás csupán néhány évig tartott, a vár katonai szerephez utoljára a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején jutott. A háborús idők elmúltával az Eszterházyak alakították át barokk kastéllyá a zordon kővárat, amely a 19. század elejére már elhagyatottá és lakatlanná vált, de soha nem elfeledetté. A romjaiban is impozáns erődítményben forgatták például 1947-ben a Valahol Európában című film külső jeleneteit, amelynek egyik ikonikus jelenetében a várvédő gyerekek kőgörgeteggel verik vissza a támadó, fegyveres felnőtteket.
Jelen kötet száznál is több archív fotóval, továbbá a közelmúltban készült színes fényképpel, valamint a szerző által készített háromdimenziós rekonstrukciós rajzokkal illusztrálva mutatja be a cseszneki vár közép- és újkori építéstörténetét azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy valóban tudományos hátteret biztosítson e kiemelkedő műemlék méltó építészeti és turisztikai bemutatásához, amelyre a Nemzeti Várprogram keretében hamarosan új lehetőség nyílik.
A kötet adatai:
Formátum: 20,5x28,8x1,4 cm
Kötés: keménytábla, cérnafűzött
Megjelenés éve: 2017
Terjedelem: 176 oldal + archív fotók, színes fotók a jelenlegi várról, 3 dimenziós rekonstrukciós rajzok