Jelen kiadásunk I. része a Kriterion Könyvkiadónál 2000-ben, Kolozsvárt megjelent, azonos című kötetnek a szerző által frissített és bővített anyagát tartalmazza. A Kérdezz másképp című Láng Gusztáv-kötetben napvilágot látott tanulmányai később keletkeztek.
"A felebaráti szeretet s az isteni gondviselésbe vetett hit egyfajta erkölcsi konfliktus forrása is Dsida Jenő alakuló költői világképében. A Dsida-család életmódját ugyanis a húszas években egyaránt nevezhetjük „szerény jómódnak” és „tisztes szegénységnek”; az iskolakönyvektől a karácsonyi ajándékig minden megvan a Dsida-házban (illetve Dsida-lakásban), de ez a „háborús tönkremenés” után az állandó takarékosság és a szívós szülői áldozatkészség eredménye – amelyről később az Amundsen kortársát mintázza majd a költői képzelet. A szegényeknek adott alamizsna ebben az életformában mindig lemondás valami saját szükségről, a jóság így kapcsolódik össze a fiatal Dsida tudatában a másokért hozott áldozat képzetével. Az autóbuszjegynyi alamizsna is azért lesz a Viola-ciklusban üdvösségre, mennybemenetelre jogosító érdem, mert a szó szoros értelmében a test töredelmét kell vállalnia miatta az adakozónak, s az epizód egyben az önvád pillanata is, az önfeláldozásra gyönge, „a jóra rest” ember önvizsgálata. „Bárha mindig tudtam, / hogy a szó, a mondás / csak ragyogva ámít, / legfeljebb vidámít, / de a tett, mi számít, / másokért lemondás: // kéregető előtt / hányszor elhaladtam! – / ami szűken tellett / s ami nap nap mellett / énnekem is kellett, / abból sosem adtam.” A „másokért lemondás” keresztényi erkölcse készíti elő a költőt, úgy hiszem, a transzilvanizmus messianisztikus elveinek későbbi befogadására."
A kötet adatai:
Formátum: 148 x 210 x 18 mm
Kötés: keménytáblás
Megjelenés éve: 2021
Terjedelem: 308 oldal
Tartalomjegyzék:
I. RÉSZ A NYUGATTÓL AZ AVANTGÁRDIG 7 A pályakezdés életrajzi meghatározói 7 A pályakezdő versek 22 AZ AVANTGÁRD VONZÁSKÖRÉBEN 41 Készülődés az első verskötetre 41 A költői bemutatkozás – a Leselkedő magány 46 Az „elvetélt” kötet – Menni kellene házról házra 78 A lázadás közjátéka – a Bútorok 93 ÚJ KLASSZICIZMUS FELÉ 118 Bukolika pásztori tájakon 118 Dsida és Trakl 134 Kettétört óda a szerelemhez 143 A legenda emberarca 154 Miért borultak le az angyalok Viola előtt 164 ISTEN, HALÁL, SZERELEM 182 Szép túlvilág 182 Isten és halál 191 Szerelem és halál 200 A „MAGYAR ZSOLTÁR” POLIFÓNIÁJA 205 A visszhangtalan ének 205 A transzilvanizmus „elfojtásai” 212 „...ha bűnös is, magyar” 216 „Jaj, ha hallaná Ady 224 Tükör előtt – Psalmus után 227 EPILÓGUS 237 II. RÉSZ ÚJABB DSIDA-TANULMÁNYOK AZ IMITATIO KÉT JELENTÉSE DSIDA JENŐ KÖLTÉSZETÉBEN 247 KOSZTOLÁNYI ÉS DSIDA 262 JÓZSEF ATTILA ÉS DSIDA JENŐ 273 VERONIKA-KENDŐK 283 ÚJRAOLVASÁS 291 Tartalom 304 Jegyzet 306