TEXTOLÓGIA ÉS INTERPRETÁCIÓ

A mű alapvető célkitűzése az, hogy a tudományos szövegkiadás elméleti és gyakorlati lehetőségeit vizsgálja. Az ekképpen koncipiált kutatásnak két alapvető iránya határozható meg: egyrészt szemléltetni kívánja, hogy a filológia új teoretikus felismerései milyen új látás- és megközelítési módokat kínálnak a szöveggondozói gyakorlat számára; másrészt konkrét anyagon, Babits Mihály 1916–1920 között keletkezett versein, fogalmazványain és töredékein törekszik bemutatni, hogy a kéziratos hagyatékot és a költő életében publikált műveket feldolgozó textológiai tevékenység milyen új értelmezői felismerésekhez vezethet. A tudományos szövegkiadás ugyanis alapvetően gyakorlatorientált tudományos tevékenység, melyet sokkal inkább meghatároz az, hogy az adott mű, életmű melyik irodalomtörténeti periódusban keletkezett, illetve hogy milyen kéz- vagy gépiratos és nyomtatott hagyaték áll a sajtó alá rendező rendelkezésére, mégis a szövegkiadói praxisra is jelentős hatást gyakoroltak a 80-as, 90-es évek textológiai és metafilológiai elméletei, melyek – amellett hogy párhuzamosak voltak a posztmodern szövegelméletekkel – saját teoretikus reflexióikat a strukturalizmusból és a posztstrukturalizmusból vezették le, új szemléletmódot és módszert kínáltak a tudományos szövegkiadások számára is. A genetikus szövegkiadás azonban már a 80-as években olyan kérdéseket is felvetett, amelyre a számítógép és az online (hálózati) szövegkiadások adták meg a lehetséges válaszokat. A tanulmányok első csoportja a kurrens nemzetközi filológiai és textológiai szakirodalom magyarországi recepcióját, és annak gyakorlati megvalósulásait vizsgálja. Az elmúlt harminc évet áttekintve egy olyan elméleti keret felvázolását tűzik ki célul, mely új irányokat mutathat a szöveggondozás és -kiadás gyakorlata számára is. Az utóbbi évtizedek magyarországi nyomatott tudományos szövegkiadásai ebből a szempontból összetett képet mutatnak: miközben a textológiai tevékenységet is meghatározó szövegelméleti és metafilológai irodalom recepciója gyakorlatilag naprakésznek mondható, a gyakran évtizedekig elnyúló életműkiadások ehhez képest viszonylag keveset profitáltak a rendelkezésre álló elméleti belátásokból. Kedvezőbbnek mondható a helyzet a digitális szövegkiadások esetében, ahol a BIÖP hálózati kritikai kiadásain át az MTA–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport elektronikus kritikai kiadásain keresztül a DigiPhil tartalomszolgáltatásáig több pozitív példát is említhetünk, melyek a Babits-versek digitális kiadása számára is mintául szolgálhatnak. A Babits-hagyaték feldolgozásának textológiai gyakorlata és a kurrens teóriák találkoznak a szöveg materialitásának vizsgálatakor. Az 1910-es évek elejétől jelentősen megváltozik a Babits-hagyaték jellege, a kéziratos fogalmazványok és a gépiratos tisztázatok száma ugrásszerűen megnő, ez a korábbi szakaszban alkalmazottakhoz képest új szöveggondozói és -elemző metódusok (az íráskép módszeres elemzése, a papírhasználat és a költői praxis összefüggéseinek, valamint a datálással kapcsolatos problematikáknak a feltárása) használatára kínál lehetőséget. Az anyagi hordozó gyakorlati szempontokat szem előtt tartó elemzése a kittleri poszt-hermeneutikus médiumelmélet, különösen a technikai médiumokra, elsősorban pedig az írógépre vonatkozó történeti és teoretikus megfontolások gyakorlati hasznosíthatóságát mutatja be. Babits Mihály életműve különösen jó alapanyaggal szolgál a korabeli új médiumok (mindenekelőtt a film) irodalmi recepciójának vizsgálatához, a Babits által az 1910-es évek végétől alkalmazott új írástechnika, az írógéphasználat textológiai szempontból is új kérdéseket vet fel, és mivel Babits verseiben tematikusan is megjelenítődik, ezért interpretációs szempontént is alkalmazható. A vonatkozó tanulmány – reményeim szerint – Babits életművének gyakran megkérdőjelezett modernségéhez is adalékokkal szolgálhat. A Teória és praxis, valamint az Anyagiság és médium címen összefoglalt tanulmányok esetében a metafilológiai elméletek gyakorlati hasznosíthatóságának vizsgálata áll a középpontban, míg a többi dolgozat a textológiai praxis kérdéseire és a műinterpretáció új lehetőségeire esik a hangsúly. A Babits Mihály hagyatékban maradt verseinek tanulságai című dolgozat összefoglalja a hagyaték történetét, a hagyatékban maradt, a költő életében kiadatlan versek kiadástörténetét, valamint számba vetszi a hagyaték jellegéből fakadó sajátos textológiai kérdéseket, például a háború alatt keletkezett fogalmazványok, töredékek datálását. A magyar irodalomtörténet-írás Babits-képe meghatározóan a kötetben megjelent művekre épül, ugyanakkor a kéziratos hagyaték jelentős része Babits halála után Török Sophie-nak és Illyés Gyulának, majd főként Gál István és Melczer Tibornak köszönhetően ismertté vált. Ennek ellenére a már ismert és egyelőre ismeretlen szövegek módszeres vizsgálata több területen módosíthatja a kialakult Babits-képünket a költő személyes kapcsolattörténetének területén, elsősorban az Ady Endréhez és a Csinszkához fűződő viszonyát tekintve. Különösen érdekes és a szakmai közönség számára is lényegében ismeretlen szövegegyüttes a Szabó Lőrinc által megőrzött, 1920 őszére datálható pikáns költői verseny Tóth Árpádtól, Komjáthy Aladártól és Babitstól származó kéziratanyaga, melynek ismertetésére és értelmezésére szintén sor került. A Szöveggenezis és disszemináció című blokk tanulmányai Babits 1916 és 1920 között keletkezett jelentős verseinek értelmezését végzik el, megválaszolva azt az alapvető kérdést, hogy a korábban tárgyalt teoretikus kérdésfeltevések hogyan járulhatnak hozzá a műinterpretáció és a szövegkiadói gyakorlat frissítéséhez. A blokk első két tanulmánya a genetikus kritika kínálta lehetőségeket vizsgálja a kéziratos hagyaték fogalmazványain, Babits Mihály kéziratos hagyatéka ugyanis – ahogy ezt már Kelevéz Ágnes A keletkező szöveg esztétikája című könyve és Babits szépprózai műveinek kritikai kiadása is igazolta – mindenképpen alkalmas arra, hogy a költői szövegkorpusz feldolgozása során a genetikus szövegkritika módszertani ajánlatait megfontoljuk és alkalmazzuk. A Húsvét előtt előtt című tanulmány ugyanebből a szempontból vizsgálja Babits legismertebb háborús versének szöveggenezisét, valamint az azzal nagyjából egy időben keletkezett, jórészt töredékben maradt, publikálatlan verseket, kifejezetten azzal céllal, hogy rámutasson a Babits-versek kritikai kiadásának kronologikus elvet követő sajtó alá rendezői gyakorlatának pozitívumaira. Más irányú megközelítési módot kínál a modern szépirodalmi szövegek vizsgálata számára a könyvtörténetre és -recepcióra fókuszáló történeti könyvészet. A Fortissimo és a Szíttál-e lassú mérgeket? kapcsán két külön tanulmány foglalkozik annak bemutatásával, hogy a versek kiadástörténete, a művek változó kontextusai hogyan határozzák meg azok recepcióját és értelmezését. A vizsgálódás ezúttal két irányban is termékenynek bizonyult: egyrészt elméleti szempontból a történeti könyvészet kontextus-fogalmát alapul véve tesz javaslatot George Bornstein vonatkozó koncepciójának korrekciójára; másrészt az így kifejtett megközelítési mód teoretikus alapot és új szempontokat adhat a hazai kritikai kiadásban egyre nagyobb teret nyerő recepciótörténeti áttekintéseknek is. Végezetül az utolsó nagy szövegegység tanulmányai az 1920-ban kiadott, a megelőző négy év verstermésének jelentős részét tartalmazó Nyugtalanság völgye kötetet vizsgálják három különböző szempontból. Egyrészt a kötet kiadástörténetét tekintik át, majd a Babits-recepcióban már többször tárgyalt kötetkompozíciós elvekből kiindulva elemzik a Nyugtalanság völgye kötetszerkezetét, végül a hagyatékban maradt, műegésznek tekinthető versek kapcsán feltérképezik a kötet teljes potenciális szövegbázisát. A Nyugtalanság völgye című kötet értelemzésének legjelentősebb eredménye az a felismerés, mely szerint az egyes versekben megfigyelhető inter- és intratextuális kapcsolatok mellett a kötet az Isteni színjáték struktúráját másolja, azonban nem a Commediában megvalósuló hármas szerkezetet építi fel, hanem egy 2x3-as kompozíciót. Ebből következően az Isteni színjáték adja meg azt a narratív keretet a versek mögötti életrajzi vonatkozásoknak és a kortársi recepció által is érzékelt, felerősödő szubjektivitásnak, mely a szövegek keletkezésének időszakát, Babits életének 1920-at megelőző öt évét pokoljárásként és a megtisztulás iránti vágyakozásként teszi elbeszélhetővé. A kötetkompozíció és a kéziratos hagyatékban maradt versek vizsgálata a Babits rendkívül tudatos alkotói módszerére vonatkozó korábbi felismeréseket is megerősíti.

A kötet adatai:

Formátum: 145 x 250 x 21 mm

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2023

Terjedelem: 378 oldal

Tartalomjegyzék:

TARTALOM Teória és praxis A szövegkiadás elmélete és gyakorlata Magyarországon – az elmúlt harminc év Periféria és autoritás – néhány elméleti megfontolás Digitális átalakítás. A tudományos szövegkiadás lehetőségei a weben Takart vérzés Babits Mihály hagyatékban maradt verseinek tanulságai Ady és Csinszka vonzásában Tannhäuserék a Veneziában. Egy frivol költői játék dokumentumai Szabó Lőrinc hagyatékából Anyagiság és médium „Hogyan is, hogyan is lehet ez papirosból!”. Az irodalmi szöveg materiális és mediális meghatározottsága Babits és az írógép. Az irodalom médiumtörténetének összefüggésében Szöveggenezis és disszemináció Mire jó a genetikus kritika? Válaszkísérletek a Babits-filológia felől A Húsvét előtt előtt. Babits Mihály legismertebb háborúellenes versének keletkezéstörténete és a koronologia elve a kritikai kiadásban Az irodalmi szöveg instabilitása és a műalkotás változó kontextusai. Babits Fortissimójáról

Politikai modernizációs kísérletek kudarcának költői konzekvenciái Babits Mihály Szíttál-e lassú mérgeket? című versében „Titkos fejlődés valami új felé, aminek jönni kell” A Nyugtalanság völgye kiadástörténete Intertextuális kapcsolatok és szerkezeti párhuzamok Babits Mihály Nyugtalanság völgye című kötete és Dante Isteni színjátéka között A Nyugtalanság völgye kötet összeállításának szövegbázisa Névmutató