„A feudalizmusról nem igen esett szó az elmúlt két évtized közéletében. Még a kifejezést is alig hallottuk – legfeljebb a szaktörténészek belső köreiben használták. Azzal senki sem foglalkozott – legalább is nyilvánosan –, hogy mi a szerepe a feudalizmus továbbélő hagyományainak a mai társadalom életében, és fejlődésében. Nem vizsgálták, hogy milyen szerkezetei és mechanizmusai működnek ma is, milyen formában tudtak-tudnak fennmaradni, és hogy ebben a vonatkozásban a mai magyar élet valósága miben tér el Európa tőlünk nyugatra, és keletre eső országok életével-életétől."
„Hosszú időn keresztül – Széchenyitől és Kossuthtól, Adyn és Jászin át Hajnal Istvánig és Bibóig, sőt az 1990-ig – a magyar szellemi útkeresés egyik központi gondolata volt a feudalizmus elleni harc. Ezt nevezem a kérdés és a feladat eredeti feltevésének, kijelölésének. Az utána következő két évtizedben kikerült az érdeklődés homlokteréből. Most új körülmények között, új módon kell előtérbe állítani.”
(Vitányi Iván)
A kötet adatai:
Formátum: 125 x 195 mm
Megjelenés éve: 2012
Terjedelem: 208 oldal