Martos Gábor új kötetében világhírű remekművekkel ismerkedhetünk meg, és az értük kifizetett óriási, a hétköznapi ember számára már-már értelmezhetetlenül hatalmas összegekről olvashatunk – aukciótörténeti és pénzügyi megvilágításban. Sokak számára talán ellenszenves lehet e magasztos művészeti alkotásokat olyan földhözragadt értékmérővel párhuzamba állítani, mint a pénz. Pedig hát, ahogyan az impresszionista festőművész, Renoir fogalmazott egy közismert bonmot-jában: „Az egyetlen barométer, amely jelzi a festészet értékét, az árverési csarnok.” S miközben ez az ár kifejezi a gyűjtők csodálatát, semmit nem von le az alkotások művészi értékéből, ha úgy tetszik, a szépségükből. Legfeljebb csak – egyfajta sajátos, „piaci” módon mérve – megerősíti.
A szerző a világ műkereskedelmének elmúlt háromszáz évén át vezető útra hívja az olvasót, hogy bemutassa egy adott kor éppen legdrágább műalkotásait. Harminchét árverési rekordot, harminchat tételt – egy kép ugyanis kétszer is a legdrágább lett –, harmincnégy festményt, egy grafikát, egy szobrot, tizennyolc alkotót, valamint néhány magánüzlet során született csúcsárat hozó adásvételt és azok főszereplőit vonultatja fel a kötet oldalain. A műalkotások mellett festők, szobrászok, uralkodók, arisztokraták, egyházi méltóságok, iparmágnások, mecénások, politikusok, műgyűjtők, műkereskedők, galeristák e könyv szereplői. De mindenekelőtt a számtalan érdekesebbnél érdekesebb, izgalmasabbnál izgalmasabb történet. Kimagasló csúcsok – már ami a műtárgypiacot illeti.
A kötet adatai:
Formátum: B/5
Kötés: puhatáblás
Megjelenés éve: 2024
Terjedelem: 220 oldal