A NEHEZEN TANULÓ GYERMEKEK ISKOLAI NEVELÉSE

A NEHEZEN TANULÓ GYERMEKEK ISKOLAI NEVELÉSE

Szerzők: Mesterházi Zsuzsa, Szekeres Ágota

ELTE Eötvös Kiadó, 2019

8 750 Ft
Nincs raktáron
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Részletek
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
Vélemények
Részletek

Ez az egyetemi tankönyv az 1998-ban megjelent és a hallgatók generációi által használt, azonos című tankönyv teljes körű átdolgozásával jött létre. A tankönyv az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának szakmai irányításával készült mindazon hallgatók számára, akik a Gyógypedagógia szak keretében a Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányon folytatják tanulmányaikat a hazai egyetemeken. A tankönyv ennek a szakiránynak a legkorszerűbb alapismereteit tartalmazza. A tankönyv egyes fejezeteinek kidolgozásában huszonöt szerző vett részt, akik a szerkesztőkkel együtt a szakterület elméletének és gyakorlatának tapasztalt szakemberei (egyetemi oktatók és kutatók, illetve gyakorlati intézmények vezetői). A készülő fejezeteket műhelymunka keretében vitatták meg, ami lehetővé tette, hogy a közös tankönyvi koncepció keretei között az egyes szerzők saját felfogásukat is érvényesíthessék. A kötet gondot fordít a tanulási nehézségek kialakulását befolyásoló tényezők bemutatására (az atipikus egyéni fejlődés, a család helyzete, a nevelési intézmények és a szociális ellátórendszer szerepe), illetve a nevelési és terápiás folyamatok intézményes szervezésének és hatásainak áttekintésére. Súlyponti szerepet kap a biográfiai megközelítés: ezen belül kiemelten az iskoláskori nevelés folyamatainak bemutatása, kitekintéssel egyéb életkori szakaszokra (különösen a tanulási akadályozottság kisgyermekkori prevenciójára, valamint az érintett személyek felnőttkori szociális és rehabilitációs ellátására és életvezetésére). Meghatározó szempontunk és szándékunk továbbá az együttnevelés pedagógiai lehetőségeinek bemutatása, és ezzel a befogadó (inkluzív) iskola és a befogadó társadalmi környezet kialakulásának elősegítése.

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2019

Terjedelem: 648 oldal

Ajánlatunk Önnek!
Adatok
ISBN
9789637155703
Kiadó
ELTE Eötvös Kiadó
Vélemények
shopmania.hu aprohirdetesingyen.hu arumagazin.hu vatera.hu simplepay_hu