A kötet merőben új megközelítésben taglalja jogi, hatósági és irodalmi források alapján Ady Endrének mint hétköznapi embernek a hatóságokra tartozó legfontosabb ügyeit. A dualizmus kori jogban használatos anyagi és eljárásjogi fogalmakkal, szabályokkal fűszerezve, helyenként felülírva meséli el Ady történetét, követve az ifjúkorától a haláláig (rokonai által a halálán túl is) folytatott peres és peren kívüli eljárásokat, a költő hivatalos emberekkel való találkozásait.
Ady joghallgatóként töltött idejétől kezdve a szerző sorra veszi a költő párbajügyeit, sajtóperét, a miniszterelnöki sajtóirodai munkaügyi perét, a házasságkötéséhez vezető szövevényes és bonyolult gyámhatósági eljárást, az I. világháború alatti behívási ügyeit. A költőt többször felkérték képviselőjelöltnek, az erről szóló kísérletek külön fejezetben olvashatók. A könyv betekint a szerkesztőségek, kiadók világába, a sajtóval kapcsolatos jogi szabályozásba, a szerződéskötések harcaiba. Sorra veszi Ady megjelent művei tükrében azt a hatalmas munkát, melyet élete rövid ideje alatt nyilvánosságra hozott.
Ady halála után a család a művek után járó jogdíjakért perelt, a műben ezeket is összegezzük. Említés szintjén felbukkan pár olyan ügye is, mely súrolta a hivatalok tűrésküszöbét. A kötet a jogi eljárások ismertetésével, az akkor hatályos jogszabályokról való tájékoztatással, korhű keretben, levéltárakból és dokumentumgyűjteményekből beszerzett hatósági és sajtóanyagok alapján készült. Igazi csemege Adyt kedvelőknek, irodalmároknak, jogászoknak.
A kötet adatai:
Kötés: kartonált
Megjelenés éve: 2019
Terjedelem: 256 oldal