AZ ALKOTMÁNYOZÁS POLITIKAI NYELVE 1848–49-BEN

Újkori történelmünk egyik legjelentősebb fordulata 1848-ban következett be. Az akkori törvényhozók nagy lépést tettek a modern Magyarország megteremtésére, lendületet adtak a rendiség helyébe lépő polgári társadalom képződésének és kialakítottak egy korszerű, parlamentáris politikai intézményrendszert. A fordulat további alkotó munkát igényelt, amelyet az első népképviseleti országgyűlés és a neki felelős kormány vállalt magára.

Kötetünk az alkotmányos változásokra fókuszál, de nem a hagyományosan megszokott politika- és alkotmánytörténet, hanem a politikai nyelvek szempontjából. Ugyanis a történeti korok megértése csak úgy lehetséges, ha ismerjük azt a nyelvet, fogalomkészletet, bejáratott narratívákat, retorikai paneleket és közismert toposzokat, amit a kortársak beszéltek, alkalmaztak. A politikatörténetben ez azt jelenti, hogy a ránk maradt szövegeket eredeti összefüggéseikben kell értelmeznünk. A tágabb korszak egészét jellemezte a nyelvújítás, a nyelv fogalmi készletének felfrissítése, kibővítése. Az 1830–1840-es években jelentősen átalakult a politika fogalmi készlete is, ami nélkülözhetetlen volt a politika megújításához, és átrendeződtek a politikában érvényesülő nyelvek, beszédmódok is. Kötetünk ezeknek a nyelvi változásoknak érzékeltetésével nyújt hasznos ismereteket az 1848–49-es események politikai fordulatairól, Magyarország és a Habsburg Birodalom kapcsolatáról, a kormányzás megújításáról és a népképviselet érvényesítéséről, illetve az azokról folyó színvonalas politikai vitákról.