AZ ÁRNYJÁTÉKOS LÁNYA

Az Oszmán Birodalom utolsó évtizedei. A besúgóhálózatok és a száműzetések révén a politika beleszól a szereplők életébe, akik cserébe árnyszínház-előadásokon nevethetnek a hatalmasokon. A hagyományos Karagöz-árnyjáték műfaja egyúttal túlmutat önmagán, miként azt a regényben Vehbi dede, a mevleví dervisrendhez tartozó bölcs megfogalmazza: „Az ember élete, a mindenség egy álom, felviláglik egy pillanatra, aztán kialszik… Egy árnyjáték.”

 

A színhely Isztambul a 19–20. század fordulóján, II. Abdul-Hamid szultán abszolút uralkodásának idején, ám alulnézetből, a szegénynegyedek, a magánlakosztályok és háremek világára fókuszálva. Még a keménykezű rendészeti minisztert, Selim pasát is hétköznapi emberként ismerjük meg, amint szabadidejében hátvakarókat farigcsál, és nem tud mit kezdeni az ifjútörök mozgalomhoz húzó fiával. Hiába bejáratos a főszereplő lány, Rabia a pasa villájába, a regény török címét (Sinekli Bakkal) adó Legyes szatócs utca az a földrajzi középpont, amelyhez mindvégig ragaszkodik: a faházak tetői szinte összeérnek a szűk utca felett, a hátsó kertekben este jázmin és fokhagymás-joghurtos dzsadzsik illata terjeng… A minden érzékszervre ható leírások mellett a regényben a zene is kulcsszerepet játszik, a keleti és a nyugati dallamok találkozása pedig egy újfajta harmóniát ígér.

 

Peregrinit olyan öröm kerítette hatalmába, mintha egy eldugott, titkos földrészt fedezett volna fel. Egy kedves, különleges, meghitt és emberi földrészt! Először akkor legyintette meg ez a világ, amikor Rabia Korán-énekét hallgatta. Ebben a percben minden mást, ami e bolton és utcán kívül esett, mesterkéltnek, idegennek érzett. Úgy tűnt neki, hogy e keskeny kis utca lakói számára semmit nem jelentenek a világ anyagi dolgai, pusztán a szívnek, a szellemi kincseknek és a szépségnek tulajdonítanak értéket.

 

Ahogy ezeket elgondolta magában, felébredt benne a vágy, hogy Rabiát meghallgassa az Hagia Szophia történelmi kulisszái között. Az arcának összes ráncára kiterjedő különös mosollyal szólalt meg:

 

– Elmehetnék veletek a jövő héten, amikor Rabia kisasszony az Hagia Szophiában énekel majd?

 

Rakım tekintete a háromszögletű kalapra tévedt, mely emlékei szerint az istenkáromlás legtipikusabb jele.

 

– A hívok ima közben nincsenek hozzászokva külföldi látogatók jelenlétéhez.

 

(Részlet a regényből)

 

 

Halide Edib Adıvar (1882–1964) a török próza egyik legfontosabb alakja, egyúttal politikus és feminista gondolkodó. 1919-ben csatlakozott az Atatürk vezette függetlenségi harcokhoz, tizedesi rangot kapott, de végül a kormánnyal szembefordulva családjával emigrálni kényszerült. 1939-ben tért haza, ezután tíz éven át az Isztambuli Egyetem Angol Tanszékének vezetője, 1950–1954 között pedig a török parlament tagja volt. Műveiben hangsúlyos szerepet kapnak a női jogok, a nők érvényesülése, a török hazafiasság, valamint a Kelet–Nyugat szembenállás.

 

Legismertebb, tizenkettedik regényét először angol nyelven jegyezte le, és The Clown and his Daughter címmel látott napvilágot 1935-ben Londonban. A török nyelvű változatot – amely nem önfordításnak, inkább egy újból megírt, önálló műnek tekinthető – folytatásokban közölte a Haber című napilap, 1936-ban pedig könyv formájában is megjelent Sinekli Bakkal (A Legyes szatócs negyed) címmel. A most megjelenő első magyar fordítás a török kiadást alapul véve készült.

 

A kötet adatai:

Formátum: 135 x 215 mm

Kötés: kartonált

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 324 oldal