Az OVF Vízügyi Tudományos Tanácsának Jövőépítés a víz- gazdálkodásban című sorozatában a hazai vízgazdálkodás kiemelkedő tudósai foglalják össze életművüket. Bemutatják, mivel és hogyan járultak hozzá a vízgazdálkodás fejlesztéséhez – tanulságul a jövőt építő új generációk számára. A sorozatban immár nyolcadik kötet szerzője
Józsa János vízépítő mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kétszer megválasztott rektora, a Vízgazdálkodási és Vízépítési Tanszék Széchenyi-díjas egyetemi tanára, korábbi tanszékvezetője. Az önmagában is impozáns felsorolás egy lezárt életpályához is elegendő volna, ő azonban ma is aktív: oktat a Műegyetemen, a doktori iskola törzstagja, vezeti az MTA Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testületét, a Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium irányító testületének elnöke, szerkesztőbizottságok tagja – és a sor még hosszan folytatható. Alkotópályájának nagy részét az egyetemen töltötte, de – ahogyan illik – mielőtt kutatói, tudósi útra lépett volna, tervezőmérnökként végigjárta a „mérnökóvodát”, a céhlegények vándoréveit Algériában és Finnországban teljesítette. Tudósként szűkebb szakterülete a felszíni vizek hidrodinamikája és elkeveredési folyamatai lettek, amelyeket elméleti, terepi mérési és numerikus modellezési vizsgálatok újszerű kombinálásával kutatott. Mindez azonban a gyerekszoba, iskoláinak elitnevelő légköre, a család ölelő támogatása, valamint inspiráló szakmai és
emberi kapcsolatok nélkül aligha valósulhatott volna meg. Egyetemi oktatóként mérnökgenerációk szakmai tudását és tudománnyal átitatott szemléletét formálta, ars poeticáját a kötet címe is kifejezi: Bontsd ki tehetségedet, hogy gondozd mások tehetségének kibontakozását. Tanulj, hogy taníthass! Ezt a célt szolgálja ez a könyv is: hogy Józsa János szakmai eredményeit, az azokhoz vezető utat, a sikereket vagy olykor a kudarcokat bemutatva a jövő vizes szakemberei számára példa és útmutató legyen.
A kötet adatai:
Formátum: B/5
Megjelenés éve: 2025
Terjedelem: 392 oldal