Kína a világ leghosszabb ideje folyamatosan fennálló állama. Az ország jelene nem érthető meg e hatalmas civilizáció tradícióinak ismerete nélkül, legyen szó a mindennapi szokásokról, értékrendről, hiedelmekről vagy akár az állam működéséről. A Han-dinasztia a kínai történelem egyik legdicsőségesebb és legtovább fennálló uralkodóháza volt. A legfrissebb régészeti felfedezéseknek köszönhetően egyre többet tudunk a Középső Birodalom ezen ragyogó időszakáról, az európányi területet elfoglaló, ötvenmillió embert kormányzó Han állam működéséről, lakóinak vallási és filozófiai elképzeléseiről. Az újonnan előkerült forrásokból az is kirajzolódik, hogy miként működött a korszak jogrendszere, hogyan születtek a törvények, milyen szabályok szerint éltek az emberek, s milyen büntetést kaptak, ha megszegték a császári rendelkezéseket.
Könyvünk a korábban már ismert ókori kínai krónikák vonatkozó részletei, illetve két nemrég előkerült korai Han-kori kézirat alapján mutatja be a Han-dinasztia törvényeit, az azokat érvényesítő hivatalnokokat, a jogi eljárásokat és a különböző büntetéseket. A forrásokból nemcsak a korabeli jogrendszer ismerhető meg, de segítségükkel bepillantást nyerünk az akkori kínai közemberek mindennapjaiba is. A kétezer éves intézmények és gyakorlatok azért érdemelnek különös figyelmet, mert egészen a 20. századig a Han-korban rögzült alapelvek határozták mega kínai jogot, s az azóta lezajlott jelentős nyugatosodás ellenére a hagyományok még mindig jól kitapinthatók, sőt a gyökerekhez való visszatérésnek is tanúi lehetünk.
A kötet adatai:
Formátum: B/5
Megjelenés éve: 2016
Terjedelem: 296 oldal