Az 1830. szeptember 28-án tartott utolsó pozsonyi uralkodókoronázás, V. Ferdinánd magyar király ceremóniájának története iránt ez ideig kevésbé érdeklődtek a kutatók. Ezt a tudományos adósságot kívánja pótolni az MTA BTK Történettudományi Intézet „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportjának kötete, amely új vizsgálatokra építve, interdiszciplináris jelleggel és nemzetközi kitekintésben mutatja be a reformkor elfeledett eseményét. A kiadvány mérföldkövet jelenthet a magyar királykoronázások történetének feltárásában, hiszen ilyen alapossággal még egyetlen ceremónia feltérképezésére sem került sor. Az olvasók igazi újdonságokra lelhetnek a Szent Korona históriájával, valamint a koronázásnak kiemelt figyelmet szentelő Vörösmarty Mihály költészetével kapcsolatban is.
Sőt a friss kutatások szerint az 1830. őszi szertartás volt a vizuálisan leginkább megidézhető koronázás a polgári Magyarország kialakulása előtti időszakban, miközben a díszmagyar születésében is meghatározó szerepet játszott, miként ezt a kiadvány közel 100 színes illusztrációja érzékletesen bemutatja. A Szent Korona Kutatócsoport új kötete egyszerre gazdagítja a magyar és a szlovák történetírást és járul hozzá a Magyar Királyság 19. századi históriájának alaposabb megismeréséhez.
A kötet adatai:
Formátum: 172 x 245 mm
Kötés: cérnafűzött kemény táblás, színes védőborítóval
Megjelenés éve: 2017
Terjedelem: 368 oldal, ebből 96 oldal színes és fekete-fehér kép-, valamint térképmelléklettel