India szubkontinens. Területe nem sokkal kisebb Európáénál, történelme szerény becslések szerint is három és fél évezredes, maga az indológia is több évszázados múltra visszatekintő tudományág. Indiát teljességében leírni lehetetlen, bemutatni viszont elkerülhetetlen. Világszerte felfokozott az érdeklődés a gazdaságilag is fokozatosan erősödő ország iránt. Miközben a hatalmas ázsiai kultúrák egyikeként India jelen van a maga értékeivel Európában és Magyarországon is, magyarul alig-alig jelent meg vele kapcsolatban komolyan vehető szöveg. Ez a mű kézikönyvként kíván szolgálni a magyar nyelvű érdeklődők számára. Elsősorban a történelmen keresztül mutatja be a jelenkori Indiát, ugyanis kevés olyan kultúra létezik világunkban, ahol a múlt akkora intenzitással szövi át meg át a jelent, mint Indiában. Ennek egyik aspektusa, hogy bizonyos politikai erők kifejezett célja az indiai történelem átírása egy újfajta „nemzetépítés” érdekében, amely az eddig ismert múltat e politikai cél szolgálatába állítja.
A kötet adatai:
Formátum: B/5
Megjelenés éve: 2017
Terjedelem: 467 oldal