TESSÉK SZÍNT VALLANI OSVÁT ERNŐ SZERKESZTŐI LEVELEZÉSE I–II.

Nemeskéri Erika és Kosztolánczy Tibor kétkötetes munkája a legendás Nyugat-szerkesztő, Osvát Ernő levelezését tartalmazza. Az 1473 levél közül a legkorábbi 1898-ban íródott, az utolsót Osvát — barátjának, Elek Artúrnak szóló búcsúlevelét — egy órával a halála előtt fejezhette be 1929. október 28-án este.

A kéziratból közölt leveleket bőséges jegyzetanyag és kísérő tanulmányok sora egészíti ki.

Nemeskéri Erika és Kosztolánczy Tibor gyűjteményéből rekonstruálhatóvá válnak Osvát Ernő szerkesztői mindennapjai. Ő maga az 1923-as jubileumon ironikusan ugyan „huszonöt éves semmittevésnek” nevezte munkálkodását, azonban kikövetkeztethető, hogy a Nyugat-számok összeállítása, a koncepció megtervezése, a nyomdával való kapcsolattartás, a vidéki, távollévő vagy „elfoglalt” szerzők helyett a korrektúrázás — adott esetben a cikkek stilizálása — mind Osvátra hárult; Ignotus, Fenyő Miksa, illetve később Babits Mihály ebben csak keveset segíthettek.

Az egykori kortársak Osvátra vonatkozó, sokszor túlzásnak ható dicséreteit immáron a filológia is alátámasztja: a könyvben közreadott levelekből egy elszánt, vállalásainak újra és újra nekirugaszkodó, konok és megingathatatlan szerkesztő karaktere rajzolódik ki. A Nyugat irodalmi ügyeit 1918-ig egyértelműen Osvát fogta össze, a húszas években viszont betegsége és családi tragédiái időről-időre hátráltatták tevékenységében — ebben az évtizedben Gellért Oszkár valóban társszerkesztőként működött.

Osvátról a kortársak humorral emlegették, hogy a feleségének is csak táviratokat küldött, a könyv ugyanakkor módosítja a nem levelező Osvátról alkotott képet. Igaz, hogy terjedelmes leveleket Osvát csak ritkán írt, ugyanakkor rövid üzenetei is jellemzik a célratörő, az írótársak idejével gazdálkodó szerkesztő gyakorlatát — ez különösen szembeötlő az 1920-as években. Az Osvát által küldött üzenetek túlnyomó része mindazonáltal megsemmisült, miként azok a levelek is javarészt elvesztek, amelyeket Havas Irénnek, a Nyugat titkárnőjének diktált.

A szerzők az összegyűjtött anyagot a kritikai kiadásokkal szemben támasztott igények és követelmények figyelembe vételével rendezték sajtó alá, a rosszul olvasható kéziratokat nemegyszer betűről-betűre fejtették meg. Az egyes szerkesztőségi „korszakváltásokat” bevezető tanulmányok megvilágítják az adott évek háttéreseményeit, érthetővé téve az olykor szűkszavú leveleket. A könyv részletes mutatói a levelekben és a jegyzetekben található információk több szempontú keresését biztosítják.

A századelő szín- és formavilágát megidéző borítót Dinnyés Attila tervezte egy 1911-es üvegablak-terv alapján.

„Szeretném, ha Osvát úr megmutatná azt az igazi zászlót […]. Melyik irodalmi kávéház sarkában áll szomorúan begöngyölve?” Ábrányi Emil (1899)

„Fájt volna, hogy azok, akiket én igen szeretek, engemet nem szeretnek.” Kosztolányi Dezső (1908)

„Nekünk magunkhoz kell fűznünk minden ún. modern mozgalmat színházban, zenében, festészetben, társadalmi meg politikai dolgokban is. S ehhez képest szerepelnünk és dolgoznunk és reprezentálnunk kell.” Ignotus (1909)

„Egyáltalában szívesen veszem egy harcias állapot konstatálását. Ez rendesen jobban talpra tud állítani minden szanatóriumnál. Tehát, ha a Nyugat akarja, vesszünk össze.” Ady Endre (1910)

„A Nyugatot én — irodalmi oldaláról — közintézménynek tekintem, és amíg — ebben — én vagyok érte felelős: semmiféle tisztátalan irodalompolitikának nem lesz benne helye.” Osvát Ernő (1912)

„Azt mondom, hogy mindig legyünk katonák, békeidőben is, békebeli szolgálatunk is legyen állandó hadiszolgálat.” Ignotus (1914)

„Tőle tanultam: a jó szerkesztő nem a lapot, hanem az írókat szerkeszti.” Molnár Ferenc (1923)

„Barátaim, éljen a Barátság! Éljen az Ifjúság, éljen a Költészet! Magyar írók, éljen a magyar irodalom!” Osvát Ernő (1923)

A kötet adatai:

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2019

Terjedelem: 1685 oldal