A KÉPZELET MÁSIK OLDALA. IRODALOM ÉS VALLÁS NORTHROP FRYE ÉLETMŰVÉBEN

A kanadai Northrop Frye (1912–1991) a huszadik századi irodalomtudomány egyik legtöbbet idézett szerzője. Magyarországon mindeddig korai strukturalistaként tartották számon, azonban e kötet – az első magyar nyelvű Frye-monográfia – szerzője hangsúlyozza, hogy munkássága túlmutat a szűkebb értelemben vett irodalomtudomány határain. Frye minden művében az irodalom és a vallás viszonyát, a szent könyv és a világi irodalom összefüggéseit vizsgálja, érdeklődésének középpontjában az irodalom etikai, vallási és társadalmi jelentősége áll. Amint Frye maga is nagy közönséget szólított meg, e róla szóló könyv sem csupán a szűk szakmai kör, hanem a művészet és a vallás összefüggései iránt érdeklődő valamennyi olvasó figyelmére számot tarthat.

 

A szerző, aki a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetében oktat angol irodalmat, számos tanulmányt publikált e témában hazai és angolszász folyóiratokban.

Tóth Sára Northrop Frye-ról írt könyve lényegesen több, mint a magyar kultúrában méltatlanul kevesek által ismert kanadai irodalomtudós szellemi portréja. A módszerét és nyelvét tekintve kiváló monográfia különös frissessége, inspiratív ereje abban áll, hogy az egymást mind a tudományos diskurzusban, mind pedig a közbeszédben élénk gyanakvással vizslató esztétikai és teológiai beszédmódok olyannyira közel kerülnek egymáshoz, hogy az irodalom, tágabb értelemben a művészet a puszta élvezeten túlmutató, egzisztenciális, „húsba vágó” tapasztalatként mutatkozik meg előttünk, a vallási tapasztalat módján, amely a lehatárolt érzékelés meghosszabításában és kiszélesítésében bízik. „A költők a mi érzékszerveink”, írja Vilém Flusser, a szavak rendje és a fizikai világ folytonosságát mutatva fel maga is, Frye-hoz hasonlóan. Mind a teológiai, mind pedig az esztétikai diskurzus önmagába zárkózó beszéddé válik, figyelmeztet szelíden Tóth Sára, amennyiben nem egymás tükrében, hanem a másikat kizárva szemlélik önmagukat. „Bár fontosak és immár nem megkerülhetők a gyanú hermeneutikájára alapuló megközelítések – írja –, talán mégsem adhatjuk fel azt a feltételezést, hogy az emberi kultúra több, mint egymással marakodó ideológiák, hatalmi harcok terméke és terepe, hogy szövegeinkből nem csak mi magunk szólunk vissza mintegy Nárciszként, hanem ugyanezen szövegek minket is megszólítanak.” A dogmatikus militarista fegyelem, az önmagát fanatizáló nyelv nem csupán a vallási diskurzus sajátja, hanem a teóriáé is, amiképpen a szektás bezárkózás sem a történelemtől elforduló vallási tömörülésekre jellemző csupán, hanem az ún. történelmi egyházakra is, amelyek az
uralmi vágy sötét evangéliuma bűvöletében számolják fel önmagukat. Első könyve megjelenésével Tóth Sára személyében egy megkerülhetetlen gondolkodó lépett elénk, akinek a mondatait, körültekintő visszafogottsággal megformált gondolatait „beragyogja valami nem tőle származó fény”.
(Visky András, író, egyetemi tanár, Kolozsvár)

A kötet adatai:
Megjelenés éve: 2012
Terjedelem: 256 oldal