Az Általános kémiai példatár elsősorban a kémiát nem főszakként tanuló egyetemi hallgatók számára készült, de sokat meríthetnek belőle a leendő vegyészek és a kémiatanárok is. A kötet a középiskolai fakultációk és a szakkörök keretében is kiválóan alkalmazható, hiszen néhány fejezet kifejezetten a középiskolából a felsőoktatásba való átmenetet hivatott megkönnyíteni.
A szerkesztés során a szerzők fontosnak tartották, hogy a tanulók a kémiai számítások mellett az elvégzésükhöz szükséges legfontosabb elméleti tudnivalókat is megismerjék, valamint hogy a példákat nehézségi fok szerint rendezzék, ezzel is megkönnyítve a feladatgyűjteményben való eligazodást.
A jobb megértés érdekében a fejezetek az adott témakörhöz kapcsolódó elméleti anyaggal, a fogalmak ismertetésével, definíciókkal és az sszefüggések megvilágításával kezdődnek, majd a szerzők mintapéldákon keresztül mutatják be a témához kapcsolódó számítási feladatok megoldásának módját. A Függelék a példamegoldásokhoz szükséges számszerű adatokon kívül a gyakorlófeladatok végeredményeit is tartalmazza.
A kötet adatai:
Kiadás éve: 2008
Kötés: fóliázott karton
Terjedelem: 452 oldal