ROMOLÓGIA-CIGANOLÓGIA

-15%
ROMOLÓGIA-CIGANOLÓGIA

Szerző: Forray R. Katalin

Dialóg Campus Kiadó, 2000

 

A romológia nem diszciplináris, nem egy tudományág köré szervezett oktatás: inkább olyan, amelynek kereteit a tartalom szabja meg. Tantárgycsoportjai, kurzusai több tudományterületet reprezentálnak, másképpen fogalmazva a cigány nép világa újabb és újabb tudományos megközelítéseken keresztül bontakozik ki az olvasók előtt. Mindez együtt sem jelenítheti meg teljességgel a népcsoport egészének összetett valóságát, legfeljebb törekedhetünk arra, hogy minél több szempontból ismerjék meg ezt a valóságot.

Tanulmánykötetünk összeállítása során két célt tartottunk szem előtt. Olyan gyűjteményt állítottunk össze, amelyet tanulmányaikhoz felhasználhatnak főiskolák, egyetemek e tárgy iránt érdeklődő vagy éppen ez irányú tanulmányokat végző diákjai, a közoktatásban dolgozó pedagógusok munkájuk vagy továbbképzésük során, illetve minden más potenciális olvasó, aki érdeklődik a cigányság problémavilága iránt. A gyűjtemény már működő romológia specializáció főbb tantárgycsoportjait, kurzusait jeleníti meg.

2 980 Ft
Akció: 2 535 Ft
Kezdete: 2018.03.31   A készlet erejéig!
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Részletek
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
Vélemények
Részletek
A kötet adatai:
Formátum: B/5
Kötés: kartonált
Kiadási év: 2000
Terjedelem: 316 oldal

Tartalom:
Identitás, a kisebbségi lét általános kérdései
Ladányi János-Szelényi Iván: Ki a cigány? 13
Cserti Csapó Tibor: A nemzetközi kisebbségvédelem alapkérdései 25
Kisebbség, nemzetiség, etnikum? 25
A kisebbségi kérdés története 28
Az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európa Tanács kisebbségvédelmi
tevékenysége 30
A kisebbségi jogok fajtái 39
Irodalom 41
Neményi Mária: Az egészségre ható tényezők strukturális, etnikai
és kulturális összefüggései - bevezetés 43
1. Osztályhelyzet/kisebbségi helyzet 43
2. Etnicitás - etnikai identitás 45
3. Etnikai kategorizáció és rasszizmus 47
4. Etnicitás és kultúra 49
5. Szociálpszichológiai megközelítések 51
6. Egy lehetséges kutatás 52
Prónai Csaba: A kulturális antropológiai cigány kutatások rövid története 53
1. A "kezdetek" (50-es és 60-as évek) 54
2. Az "áttörés" éve (1975) 55
3. A 70-es évek második fele 59
4. A "virágzás" kezdete (1980-1982) 60
5. "Virágzás" (Okely, Williams, Piasere, Formoso) 63
6. Michael Sinclair Stewart 66
Felhasznált irodalom 67
Néprajzi-történeti megközelítések
Gémes Balázs: Adatok a Tolna megyei cigányság néprajzához
Apró elemek a szekszárdi oláh cigány (lovári) és az őcsényi beás cigány
nők életéből 75
Irodalom és források jegyzéke 86
Nagy Pál: Levágott ujjak, megsebzett arcok
Magyarországi cigány emberek különös testi jegyei a 18-19. században 89
Irodalom 124
Folklórkutatások
Kovalcsik Katalin: "Ami a dalban van, az a cigány beszéd"
Egy erdélyi oláhcigány közösség nyelvi ideológiája 129
I. Köznapi beszéd - formális beszéd
a hagyományos oláhcigány közösségekben 130
II. A dal elemzése 133
III. Összegzés 137
Irodalom 139
1. függelék 141
2. függelék 143
Görög Veronika: Predesztináció és álom a mesében 147
A hős elrendelt sorsa 147
Az álombeli üzenet 148
Az álom-motívum Berki János repertoárjában 150
Az álmát eltitkoló fiú, az álomlátó fiú (A soktudó fiú) MNK 72520 elemzése 153
Bibliográfia 161
Leíró nyelvészet, szociolingvisztika
Szalai Andrea: Szociolingvisztikai szempontok a magyarországi
cigánykutatásokban 165
Témák és paradigmák a romani nyelvészeti kutatásokban 165
Szociolingvisztikai vizsgálatok romani anyanyelvű közösségekben 170
Összegzés 180
Irodalom 181
Orsós Anna: A beás nyelv írásbeliségéről 185
Irodalom 186
1. sz. melléklet 187
2. sz. melléklet 199
Papp Gyula: A beás (teknővájó) cigányok újlatin nyelve
Egy nyelv útja latintól a beásig 207
Klasszikus latin - népi latin 209
A nyelvi változások felgyorsulása 210
A nyelvi változások jellemzői 210
A szavak hangsúlya 210
A szavak nyelvtani neme 210
A latin főnévragozás (deklináció) átalakulása 211
Melléknévi változások a vulgáris latinban 212
A számnevek változásai a vulgáris latinban 212
A névmások változásai a vulgáris latinban 212
A latin igeragozási rendszer felbomlása és átalakulása 215
A román nép - a román nyelv 215
Irodalom 220
Művészetről (áttekintő vázlatok)
Beck Zoltán: Cigány szerzők a magyar irodalom horizontján 223
Egy regénynek egy oldala (Lakatos Menyhért: Füstös képek) 228
Rom som - avagy a szerző arca (Kovács József verseskötetéről) 230
Kerékgyártó István: A cigány képzőművészet és a hagyomány 235
Oktatás-foglalkoztatás I.
Forray R. Katalin: A nemzetiségi-kisebbségi oktatás, 1994-1998 241
A nemzetiségi oktatás és a multikulturális/interkulturális oktatás 241
Jogi szabályozás 245
Finanszírozás 250
Adatok a nemzetiségi-kisebbségi oktatásról 253
Összegzés 255
Irodalom 256
Források 256
Forray R. Katalin-Hegedűs T. András: Tradicionális családi nevelés
és iskolai magatartás egy innovatív cigány közösségben 261
1. A gyermekszemélyiség 261
2. Életkori sajátosságok 266
3. Nevelési stílusok 270
A lányok a középpontban 274
Oktatás-foglalkoztatás II.
(az oktatás-foglalkoztatás terepein)
Apró Antal Zoltán: Cigányok foglalkoztatása - esélyek és lehetőségek
a munkaerőpiacon 279
1. A Szociális és Családügyi Minisztérium foglalkoztatást elősegítő
támogatási rendszeréről 283
2. Tájékoztató a szociális földprogram működéséről 291
3. Tájékoztató a Gazdasági Minisztérium foglalkoztatást elősegítő programjairól 293
Csillei Béla: A hátrányos helyzetű cigány fiatalok esélyei a szakképzésben 301
Okok és következmények 301
Az iskola, mint a szocializáció kiemelten fontos helyszíne 302
A cigányfiatalok esélyei az oktatási rendszeren belül 303
A tárgyi és anyagi feltételek 305
A leszakadó rétegek gyermekeinek oktatása 306
A gyakorlat - Egy létező középiskola mint modell 307
A továbblépés útja 312
Ajánlatunk Önnek!
Adatok
ISBN
978-963-9310-02-5
Kiadó
Dialóg Campus
VTSZ
4 901
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Webáruház készítés
shopmania.hu arfalo.hu aprohirdetesingyen.hu arumagazin.hu vatera.hu