A mesterséges intelligencia - köszönhetően számos olyan alkalmazásnak, amely nagyon hamar elterjedt az egész világon - robbanásszerű fejlődés előtt áll, amely alapjaiban változtathatja meg technológiaorientált világunkat. Ez a fejlődés természetesen igaz a katonai területre is. A hadseregek minden korban élen jártak az új technikai eszközök és technológiai vívmányok felhasználásában. Ez, ha egy kissé meg is változott napjainkra, még ma is igaz. A mesterséges intelligencia, illetve annak alkalmazása, felhasználása a katonák mindennapjait is meg fogja határozni.
„Ma még valószínűsíthető, hogy a közeli és talán a távolabbi jövőben is a fizikai dimenziókban fogják a háborúkat megvívni. Ugyanakkor a szárazföldi erők, a légierő, a különleges műveleti erők, de még a kiberműveleti erők is egyre inkább támaszkodni fognak a mesterségesintelligencia-alapú fegyverrendszerekre és megoldásokra, természetesen más és más módon. A felderítéstől kezdve, a drónokon és a földi robotokon át, felsorolni is nehéz lenne, melyek azok az eszközök vagy területek, amelyeken már most is jelen van a mesterséges intelligencia. Ezeket az eszközöket és rendszereket veszi számba ez a könyv. A kötet kitér számos NATO-tagország , illetve a Szövetségen kívüli legfejlettebb országok olyan haditechnikai eszközeinek elemzésére, amelyek nemcsak alapvetően fogják meghatározni s hadseregek életét, de a hadviselésre is komoly hatást gyakorolnak majd a jövőben.”
Dr. Kovács László dandártábornok
egyetemi tanár
az MTA doktora
A kötet adatai:
Formátum: B/5
Kötés: puhatáblás
Megjelenés éve: 2023
Terjedelem: 283 oldal