MAGYAR-ROMÁN (ROMÁN-MAGYAR) „SORSKÉRDÉSEK”

„Munkamódszeréről Borsi-Kálmán Béla úgy szokott beszélni, hogy ha valaki értelmiséginek tekinti magát, és azt szeretné, hogy kortársai és majd a mindent eldöntő utókor is annak tekintse, nincs más választása, meg kell próbálkoznia a hétköznapok kavargása és a történelem hosszú évszázadai során sokszor ijesztően összekeveredett tények és események, hitek, képzetek, eszmék és előítéletek szétszálazásával. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy a történész megértse, ezek miként, milyen módon kapcsolódtak össze. A nemzeti narratívák felfejtése közben a szerző tanulmányaiban a magyarországi, az erdélyi magyar és román, valamint a regáti román politikai gyakorlatok eredményeinek összehasonlításával a magyar polgárosulás folyamatának sikertelenségeit is meggyőzően szemlélteti. B.-K. B. téziseinek egyik alapfeltevése, hogy a román elit mellett a magyar számára is az etalonnak tekintett franciaországi volt a kívánatos nemzetépítési modell. A szerző tanulmányai a két egymással versengő nemzetépítés összehasonlításával azt a felismerést is erősítik, hogy a magyar modernizáció nemesi, ezért rendies, hierarchikus és előítéletes jellegű, de integráló és bizonyos változataiban építő is lehet, és ezek a meghatározó jegyek politikai rendszerektől függetlenül és generációkon átívelően jelen vannak a magyarok mentalitásában.” Zákonyi Botond előszavából

 

Borsi-Kálmán Béla az ELTE történelem–román szakán, Eötvös-kollégistaként szerzett diplomát 1973-ban. Ezt követően először az OSZK Szakozó Osztályán, majd szabadúszó tolmácsként és műfordítóként, végül az Európa Kiadó lektoraként dolgozott (1975. december). 1976. január 1-jétől az ELTE oktatója (1976–1981: a Román Tanszék tanársegéde; 1981 novemberétől a Kelet-Európa Története Tanszék adjunktusa, 1995-től docense, s 2009 szeptemberétől egyetemi tanára.) Egyetemi (kis)doktori címét 1980-ban, kandidátusi fokozatát 1990-ben szerezte történettudományból. Az Akadémia doktora címet 2006-ban, míg a habilitációs doktori titulust 2007-ben ítélték neki oda. 1981–1990 között – másodállásban – a Nagyvilág című világirodalmi folyóirat román, török és délkelet-ázsiai francia (vietnámi, laoszi, kambodzsai) rovatának vezetője. 1982 és 1985 között a JAK-füzetek első szerkesztőbizottságának tagja. 1990 és 2015 között három diplomáciai missziót vállalt: 1990–1995: a bukaresti magyar követség politikai és kulturális tanácsosa; 1999–2003: a párizsi magyar külképviselet külpolitikai elemzője; 2011–2015: a francia belpolitika „gazdája” ugyancsak hazánk párizsi nagykövetségén. 2005 és 2011 között a brüsszeli és párizsi székhelyű Institut Thomas More nevű francia–belga think tank budapesti részlegének ügyvezető igazgatója. Szakterülete: magyar–francia–román viszony a 19–20. században, nemzettudati és tipológiai kérdések; diplomataként több geostratégiai jellegű elemzést is közzétett. 2018. március 22. óta az ELTE Történeti Intézete Kelet-Európa Története Tanszékének nyugalmazott professzora.

 

A kötet adatai:

Formátum: 168 x 238 mm

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2025

Terjedelem: 346 oldal