Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Kategóriák
Sikerlistánk
Bankkártyás fizetés
Tanúsítvány
SSL Certificate
Pénznem váltás
Facebook

Foxpost csomagautomaták

Foxpost banner

Pick Pack Pont

pickpack_logo

Átfogó művek


Sorrend:

12

-15%
  A CSALÁDNÉV-VÁLTOZTATÁSOK TÖRTÉNETEI IDŐBEN, TÉRBEN, TÁRSADALOMBAN

Szerkesztette: Farkas Tamás, Kozma István

Gondolat Kiadó, 2009

 

A névmagyarosítások folyamata, azaz az idegen eredetű, hangzású családnevek megváltoztatása a 19-20. századi magyar történelem igen sajátos, összetett és jellemző jelensége volt. A névváltoztatások történetük során több százezer magyarországi család életét és nevét érintették; egyes nemzeti, etnikai vagy kulturális kisebbségek esetében különösen is jellemző eseményként. A kötet e számos vonatkozásában mindmáig feltáratlan jelenséget vizsgálja meg közelebbről. Más országokra is kitekint, miközben érdeklődésének középpontjában egyrészt a névmagyarosítások egésze, történelmi-ideológiai környezete, társadalmi háttere, korízlése, névválasztásai állnak, másrészt pedig ennek az egyes kisebb közösségekre érvényes vonásai, a névmagyarosítások időbeli, térbeli és csoportsajátos történetei.

 
3 150 Ft
Akció: 2 680 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
  ADATOK BEREG ÉS SZABOLCS VÁRMEGYE ZSIDÓSÁGA TÖRTÉNETÉHEZ A LETELEPEDÉSTŐL NAPJAINKIG

Szerző: Halmos Sándor

Gondolat Kiadó, 2009

 

Halmos Sándor (1946) az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem nyugalmazott docense, a Debreceni Zsidó Hitközség nyugalmazott igazgatója. Tanulmányait az Országos Rabbiképző Intézetben, az Egri Tanárképző Főiskolán és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán végezte. Évtizedeken át kulturális és oktatási területen dolgozott, munkásságáért számos állami kitüntetésben részesült (Szocialista Kultúráért, Radnóti-díj, Debrecen Város Pro Urbe díja, 2009-ben pedig megkapta a Debrecen Alkotói Ösztöndíját).

 
3 500 Ft
Akció: 2 975 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE KÉPEKBEN I-III.

Szerző: Gyurgyák János

Osiris Kiadó, 2008

 

A szerző az elmúlt évben végigkutatta a Kárpát-medencei múzeumok (Kassa, Marosvásárhely, Kolozsvár, Pozsony, Debrecen, Keszthely, Budapest kisebb és nagyobb múzeumai stb.) anyagát (fényképek, plakátok, karikatúrák, képeslapok, térképek és egyéb kisnyomtatványok). A képeskönyv újdonsága - a történeti feltárás mélysége mellett -, hogy a hagyományos politikai eseménytörténet mellett hangsúlyos szerepet kapott a magyar társadalomtörténet képi bemutatása. A díszdobozban megjelenő könyv három önálló kötetet tartalmaz: A dualizmus kora; Magyarország a két világháború között; Szocializmus és rendszerváltás Magyarországon. A három kötet mintegy 2500 képi dokumentumot közöl igényes kidolgozásban, azaz a képek alkalmasak arra, hogy történeti forrásokként használjuk őket. A képi dokumentumokat korabeli szövegek egészítik ki.

 
19 800 Ft
Akció: 16 830 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-15%
MILLENNIUMI MAGYAR TÖRTÉNET

Szerző: Tóth István György

Osiris Kiadó, 2005

 

A kötet a honfoglalástól 2000-ig tárgyalja Magyarország történetét. Nem egyszerűen a korábbi hasonló munkák tömör összefoglalása, hanem a régi források újszerű elemzésével, illetve a Rákosi-korszak esetében eddig hozzáférhetetlen források megszólaltatásával új eredményeket közöl. A politikai és hadtörténelem gazdag bemutatása mellett a társadalom- és művelődéstörténet is nagy teret kap a könyvben, a középkori emberek hiedelemvilágától a 20. század mindennapjaiig. A tankönyvként, kézikönyvként is jól forgatható, gazdag térképanyagú, szépen illusztrált kötet lebilincselő olvasmány a magyar nép történetének 11 évszázadáról. Nem kerüli meg a kényes kérdéseket sem, gyakran vitába száll az elfogadott, de meghaladt nézetekkel.

 
7 980 Ft
Akció: 6 785 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-15%
A ZSIDÓKÉRDÉS MAGYARORSZÁGON

Szerző: Gyurgyák János

Osiris Kiadó, 2001

 

"Lehet-e ideológiáról ideológiamentesen írni? Mivel nem hiszek az ún. objektív történetírásban, azt gondolom, hogy semleges kívülállás nem létezik. Bár a különböző ideológusokat - még a számomra legelfogadhatatlanabbakat is - megkíséreltem a maguk belső logikájában, valamint történetiségében szemlélni, interpretálni, aligha tudtam a magam liberális konzervatív szemléletét mintegy zárójelbe tenni. Egyrészt a polgári jogegyenlőség ideáját sérthetetlennek tartom, ezt a Rubicont ugyanis nem lehet büntetlenül átlépni. Másrészt a zsidóság múlt századi tömeges asszimilációjának történeti toposzát sokak által osztott illúziónak vélem..."

 
4 200 Ft
Akció: 3 570 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-20%
AUTONÓMIÁK MAGYARORSZÁGON I-III.

Szerkesztette: Gergely Jenő

L’Harmattan Kiadó, 2005

 

Az Autonómiák Magyarországon 1848-2000 című háromkötetes munka a polgári forradalom (1848) korától egészen a XXI. század kapujáig kíséri nyomon a magyar civil szerveződések fejlődését. Ezek között megtaláljuk az autonómiák azon formáit, melyek a közigazgatásban, a kamarákban, az egyházaknál, a társadalombiztosításban, az egyetemeken és a Magyar Tudományos Akadémia önigazgatásában jöttek létre. A háromkötetes munka elsősorban forrásgyűjtemény, mely a felsorolt önigazgatási formák irattári anyagait gyűjti össze és dolgozza föl. Az egyes tematikus alfejezetekben külön elemző írások segítik a tájékozódást.

Az első kötetet egy összefoglaló tanulmány vezeti be, mely nemcsak az autonómiák történetét tekinti át, de a forrásmunkák áttekintéséhez is iránymutatást nyújt. Az ELTE Történettudományok Doktori Iskolájával közösen létrehozott kötetet Gergely Jenő professzor szerkesztette, munkálataiban részt vett Cieger András, Ignácz Károly, Kardos József, Rácz Kálmán, Réfi Attila, Strusz Péter és Zachar Péter Krisztián.

 
12 000 Ft
Akció: 9 600 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
AUTONOMIEN IN UNGARN 1848-2000

Szerkesztette: Gergely Jenő

L’Harmattan Kiadó, 2006

 

Der vorliegende Studienband „Autonomien in Ungarn 1848–2000”, der im Rahmen des Ph.D.-Programms für Neue und Gegenwärtige Ungarische Geschichte des Geschichtswissenschaftlichen Doktorandenkollegs an der Philosophischen Fakultät der Eötvös Loránd Universität Budapest entstand, hat das Ziel durch die geschichtliche Fundierung und Dokumentation zum volleren Ausbau und zum effektiveren Funktionieren der Autonomien, die als Teil der Entfaltung der bürgerlichen Demokratie gesehen werden können, beizutragen.

 

 
2 700 Ft
Akció: 2 160 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-25%
A MAGYAROK SZENT KORONÁJA

Szerző: Deér József

Attraktor Kiadó, 2005

 

Sorozatunkban a magyar polgári történetírás legjelesebb - új kiadásban nem hozzáférhető - munkáit kívánjuk ismételt megjelentetéssel a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azokat a munkákat, amelyeket a második világháború után nem az adott tudományterület változásának önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos közgondolkodásból, az egyetemi tananyagokból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből. Tudjuk, hogy a megjelentetendő írások témakörében a legtöbb esetben születtek újabb feldolgozások, de hiszünk abban, hogy a történettudományban is vannak állandó, „örök” értékű művek, melyek időszerűségét nem érinti egy-egy részletük (netán egész témakörük) későbbi, mégoly „korszerű” feldolgozásának megjelenése. A kiadó úgy gondolja, hogy a magyar történetírás utóbbi évtizedeiben túl sokáig volt hegemón helyzetben egyetlen ideológia ahhoz, hogy lemondhassunk a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeinek gondolati sokszínűségét tükröző munkákról.

 
6 900 Ft
Akció: 5 175 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-25%
ERDÉLY TÖRTÉNETE

Szerző: Jancsó Benedek

Attraktor Kiadó, 2008

 

„"E könyvet azzal a szándékkal írtam, hogy benne legalább fő vonásaiban vázoljam és összefüggő képet alkossak Erdély népeinek, de különösen az erdélyi magyarságnak történeti életéről, amelyet ezer éven át a magyar állam keretében a magyar nemzettel a legteljedebb lelki egységben élt még abban az időszakban is, amikor az európai politikai helyzet következtében majdnem kétszáz éven át önálló nemzeti fejedelmséget alkotott."

 
3 400 Ft
Akció: 2 550 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-25%
A MAGYAR KIRÁLYVÁLASZTÁSOK TÖRTÉNETE

Szerző: Fraknói Vilmos

Attraktor Kiadó Kft., 2005

 

Sorozatunkban a magyar polgári történetírás legjelesebb - új kiadásban nem hozzáférhető - munkáit kívánjuk ismételt megjelentetéssel a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azokat a munkákat, amelyeket a második világháború után nem az adott tudományterület változásának önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos közgondolkodásból, az egyetemi tananyagokból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből. Tudjuk, hogy a megjelentetendő írások témakörében a legtöbb esetben születtek újabb feldolgozások, de hiszünk abban, hogy a történettudományban is vannak állandó, „örök” értékű művek, melyek időszerűségét nem érinti egy-egy részletük (netán egész témakörük) későbbi, mégoly „korszerű” feldolgozásának megjelenése. A kiadó úgy gondolja, hogy a magyar történetírás utóbbi évtizedeiben túl sokáig volt hegemón helyzetben egyetlen ideológia ahhoz, hogy lemondhassunk a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeinek gondolati sokszínűségét tükröző munkákról.

 
3 900 Ft
Akció: 2 925 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-25%
A MAGYARORSZÁGI PROTESTANTISMUS TÖRTÉNETE 1895-IG I-II.

Szerző: Zoványi Jenõ

Attraktor Kiadó, 2004

 

Sorozatunkban a magyar polgári történetírás legjelesebb - új kiadásban nem hozzáférhető - munkáit kívánjuk ismételt megjelentetéssel a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azokat a munkákat, amelyeket a második világháború után nem az adott tudományterület változásának önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos közgondolkodásból, az egyetemi tananyagokból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből. Tudjuk, hogy a megjelentetendő írások témakörében a legtöbb esetben születtek újabb feldolgozások, de hiszünk abban, hogy a történettudományban is vannak állandó, „örök” értékű művek, melyek időszerűségét nem érinti egy-egy részletük (netán egész témakörük) későbbi, mégoly „korszerű” feldolgozásának megjelenése. A kiadó úgy gondolja, hogy a magyar történetírás utóbbi évtizedeiben túl sokáig volt hegemón helyzetben egyetlen ideológia ahhoz, hogy lemondhassunk a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeinek gondolati sokszínűségét tükröző munkákról.

 

 
6 900 Ft
Akció: 5 175 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
KINIZSI ÖZVEGYÉTŐL HORTHY TESTŐRÉIG - Elfogyott

Szerző: Bánó Attila

Athenaeum Kiadó, 2014

 

Bánó Attila legújabb kötetében sem vállalkozik többre, mint amire az 55, illetve az Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből című könyveiben törekedett. Egy-egy érdekes és izgalmas történettel szeretne bepillantást nyújtani a letűnt idők emberének életébe, s felkelteni az érdeklődést múltunk iránt. Olvashatunk többek között a gyilkossággal vádolt Wesselényi Ferenc sorsáról, egy magyar jogtudós méltatlan haláláról, Kinizsi Pál özvegyének dicstelen tetteiről, a birtokhalmozó Bakócz Tamásról, az érsekújvári kémkedő kereskedőről és a magyar történelem számtalan érdekes figurájáról, botrányáról, kalandos történetéről.

 
3 990 Ft
ZSIDÓSÁGON INNEN ÉS TÚL - Elfogyott

A zsidók vallásváltása Magyarországon a reformkortól az első világháborúig

Szerző: Konrád Miklós

MTA BTK Történettudományi Intézet, 2014

 

A reformkor és az első világháború között több tízezer magyarországi zsidó döntött úgy, hogy elhagyja ősei hitét és áttér valamelyik keresztény vallásra. A nyelvében és kultúrájában fokozatosan magyarosodó zsidóság körében mutatkozó vallásváltásoknak a korábbi időkhöz képest roppant mértékű megnövekedése paradoxnak tűnhet, hiszen ugyanezen időszakban a zsidó felekezethez tartozással járó hátrányok jelentősen csökkentek. A dualizmus végéig uralkodó liberális nacionalizmus értelmében az ország 1867-ben egyenjogúsított izraelita honpolgárai a magyar nemzet teljes értékű tagjaivá válhattak, a nyelvükben, kultúrájukban és érzelmeikben elmagyarosodottak azzá is lettek. Magyarként való elismerésük és társadalmi befogadásuk feltételekkel járt, de megkeresztelkedésük ezek között nem szerepelhetett, „zsidóság" és „magyarság" elméletben harmonikusan illeszkedett össze, rendeződött egymás mellé.

 
3 800 Ft
ARCOK A MÚLTBÓL - Elfogyott

Igaz történetek

Szerző: Patthy Anna

OSKAR Kiadó, 1999

 

Régi magyar személyek és családok történetei A Magyar Nemzet hasábjain megjelent cikkek gyűjteménye

 
1 800 Ft
A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG KÉPES TÖRTÉNETE - Elfogyott

Szerzők: Jalsovszky Katalin, Tomsics Emőke, Toronyi Zsuzsanna

Vince Kiadó, 2014

 

Menórával díszített, derékban kettétört sírkő a 3. századból csodálkozó, fejét vakaró szemüveges kisfiú a Teleki téri lakászsinagógában. Nyitó és zárókép. A kettő között: Árpádházi királyok héber betűjegyes ezüstdénárjai, törökkori zsidó temetőben talált, mazal tov feliratú menyasszonyi aranygyűrű, a zsidók egyenjogúságát kimondó 1849. IX. törvénycikk, herendi porcelán szédertál, a Párisi Nagy Áruház, tudósasztal a Centrál kávéházban, a Borsszem Jankó karikatúrái, szecessziós épületek sora, plakátok, az Auschwitz-album lapjai, a Zsidó Nyári Fesztivál.

 

 
12 000 Ft
MAGYAR ELSŐK 2. - Elfogyott

Szerző: Rózsa György

Kossuth Kiadó, 2009 

 

Ki volt az első? Melyik volt az első? Hol volt az első? Mikor volt az első? – ezek azok a kérdések, amelyeket gyakorta feltett Rózsa György, a MAGYAR ELSŐK tévésorozat megálmodója. A nagy sikerű első kötet után most ismét ötven történetet mesélünk el arról, mit tettek eleink a hazáért és a haladásért, mit tettek a magyar tudomány, gazdaság és művészet felvirágzásáért.

 
7 500 Ft
MAGYAR VÁRAK LEGENDÁI - Elfogyott

Szerző: Gabányi János

Szent István Társulat, 2012

 

Ha e könyvet a kezedbe veszed, mielőtt olvasásához fognál, szedd össze lelkedet, mint amikor templomba lépsz, ébreszd föl a legtisztább áhítatot magyar szívedben, hiszen ezer év dicsősége beszél hozzád belőle. A te őseidről van itt szó, kiknek hős vére csörgedez ereidben, az ezer éves magyar dicsőségről, melynek csíráit anyád méhében magadba vetted te is. Nézz a romban heverő büszke várakra, mint hirdetik regényes rejtekükből a magyarnak hajdani nagyságát! Dicső múltjuknak az utódok lelkében örökké élni kell! Nézd Dévényt, ott a sziklán, hol a Duna hazánkba lép; vagy a Kárpátok üdezöld bársonyát, hol számtalan várban hajdan hűséges őrökként vigyáztak a hősök legnagyobb kincsünkre: szent hazánkra! Nézd a Balaton vidékén, a Bakonyban, a Vértesben, Erdély tündéri varázsú bércein, vagy a Lajta-hegységben nagy múltunk porladó emlékeit; nézd a daliás Zrínyi dicső szigetvárát, Dobó Drégelyét, Világost, Murányt, Szepes várát vagy Borostyánkőt! Dicső múltunk szól hozzád e könyvből, mely ha megszívleled, megszűnik múlt lenni, s lesz jövőnk – majdan pedig jelenünk. (József királyi herceg)

 
1 800 Ft
KERESZT, ÉREM, CSILLAG - Elfogyott

Kitüntetések a magyar történelemben

Szerzők: Makai Ágnes, Héri Vera

Helikon Kiadó, 2002

 

Kitüntetésekről szóló albumot nyújtunk át a tisztelt Olvasónak, pontosabban olyat, amely elsősorban a viselhető érdemjelekkel foglalkozik. Hiszen már csekély történelmi tallózás elegendő ahhoz, hogy mindama gazdagság - közte címek, címerek, rangok, méltóságok, előjogok, hivatalok, oklevelek, birtokok, dísztárgyak, fegyverek - adományozása, ajándékozása szembetűnjék, amely eleink életében sok száz éven át érdemek elismerésének eszközévé válhatott.

 
7 400 Ft
  NÉPESSÉGFEJLŐDÉS ÉS MAGYARSÁG. A NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS SZEREPE A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR NÉPESSÉGFEJLŐDÉSBEN - Elfogyott

Szerző: Tóth Pál Péter

Gondolat Kiadó, 2011

 

Az alapvetően történeti indíttatású munka a magyar népesedés változásait meghatározó alapvető okok, összefüggések és törvényszerűségek feltárását tűzi ki céljául a magyar népesség betelepülésétől máig tartó időszakban. A szerző két alapkérdésre keresi a választ: Mi biztosította a Kárpát-medencei magyar népesség lélekszámának növekedését bizonyos történelmi korszakokban? Milyen összetevők vezettek a hazai népességfogyáshoz s az azzal együtt járó elöregedéshez? A könyvet ajánljuk minden, a magyar történelemben jártas olvasónak, különösen történészeknek, történelemtanároknak és a történeti demográfia iránt érdeklődőknek.

 
2 450 Ft
MAGYAR SORS - MAGYAR TRAGÉDIA (?) - Elfogyott

Szerző: Déry Zoltán

Gondolat Kiadó, 2009

 

A szerző - Déry Zoltán - Sárospatakon él. Az ősi református kollégiumban érettségizett, de mivel édesapja katonatiszt volt, a diktatúra idén élte további menetét ez döntően befolyásolta. Sok hányattatás után mérnöki oklevelét munka közben szerezte meg. Már gyermekkorától erőteljesen foglalkoztatta nemzetünk múltjának és jövőjének alakulása. Elmélyülten tanulmányozta a magyarság történelmét. Jelen dolgozatában az egykor európai nagyhatalomnak számító Magyarország sorsának tragikus fordulatairól ír. Rámutat a hivatalos történetírásunkban származásunkról és honalapításunkról megrögződött téves álláspontokra. Végigvezet azon a folyamaton, mely a Kárpát-medence nagy részének idegenekkel történő feltöltődéséhez vezetett, miközben elemzi szomszédaink ezzel kapcsolatos vitatható elméleteit. Kitér a trianoni és Párizs-környéki békediktátumok körülményeire és ezek hatásaira. Bemutatja a kommunista időszak elszomorító következményeit, végül a nemzet jelen mentális állapotának helyreállításáról fogalmaz meg tennivalókat, melyek a szerző reménye szerint a címben szereplő "tragédia" feloldásához vezethetnek. A bőséges jegyzetanyag figyelemfelkeltő. Írása a nemzet sorsa iránt aggódók számára érdekes olvasmány.

 
3 800 Ft
A MAGYAR ÁLLAMISÁG EZER ÉVE - Elfogyott

Szerkesztette: Gergely Jenő, Izsák Lajos

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2001

 

A mögöttünk maradt 1000 év visszavonhatatlanul történelemmé vált a keresztény magyar államiság történetében. A középkori magyar birodalom nagyhatalom volt az akkori európai államok között. A nemzeti dicsőség Moháccsal lehanyatlott, de maga a nemzet megmaradt. A másfél évszázados küzdelem a pogánnyal egyúttal a kereszténység védelme is volt, ahogyan a török kiűzése is csak európai összefogással járt eredménnyel. Az újkori magyar történelem a szabadságharcok és a nemzeti megújhodás kora, amely a társadalom, a gazdaság újjászervezését, fejlődését, gyarapodását jelentette. A látványos és eredményes polgári fejlődésnek az I. világháború vetett véget, majd nemsokára kitört a II. világháború is. A háborúkat újabb korszakok követték a magyar történelemben. E könyv a jog- és társadalomtörténet, a természettudományok, a kultúra és művelődés, valamint az irodalom és nyelvészet tudományterületeit mutatja be a magyar történelem különböző korszakaiban.

 
5 000 Ft

12

Sorrend:

Webáruház készítés
Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.