AZ ELKÉPZELT KÖZTÁRSASÁG

Mi tesz elvont történeti értelmezéseket hitelessé? Meglepő módon ez a teoretikus kérdés jelentett e a magyar kommunista pártvezetők és propagandatörténészek egyik legfőbb gondját az 1956. októberi–novemberi antisztálinista felkelés elfojtása után, a diktatúra helyreállítását követő években. A Szovjetunió katonai ereje által megteremtett Kádár-kormány sajátos történeti érvelés segítségével kívánta uralmát alátámasztani. Miközben az új kommunista vezetés a demokratikus és függetlenségi törekvések elnyomását azzal igyekezett igazolni, hogy meg kell védeni az országot az ellenforradalmi veszélytől, 1956 októberének képét a rövid életű Tanácsköztársaság bukását követő 1919-es fehérterrorral való feltételezett történeti folytonosság tételére próbálta alapozni. Mivel Kádár János és pártvezető társai számára életbevágó fontossággal bírt, hogy kézzelfoghatóvá tegyék a fehérterror „első” és „második” kiadása között elképzelt történeti folytonosságot, kiemelkedő jelentőségűvé vált, hogy a Tanácsköztársaság olyan hihető megjelenítését alkossák meg, mely képes illeszkedni az újkori magyar történelem átfogó újraírásának programjába. E munka témája ez a folyamat, a Tanácsköztársaság revízióinak 1949 és 1959, a harmincadik és a negyvenedik évforduló között i tekervényes története, egészen 1989-ig.