Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Kategóriák
Sikerlistánk
Bankkártyás fizetés
Tanúsítvány
SSL Certificate
Pénznem váltás
Facebook

Foxpost csomagautomaták

Foxpost banner

Pick Pack Pont

pickpack_logo

Újkor


Sorrend:

12

-15%
  SZÉCHENYI EMLÉKEZETE. SERLEGBESZÉDEK A NEMZETI KASZINÓBAN 1864-1944

Összeállította: Anka László

Akadémiai Kiadó, 2010

 

Érdekes és tanulságos betekintést nyújtanak hazánk történelmébe a híres Széchenyi-lakomákon elhangzott emlékbeszédek. Széchenyi István végrendeletében 200 aranyat hagyott egy serleg készíttetésére, amelyet minden évben a Nemzeti Kaszinóban megrendezett ünnepségen kellett kiüríteni az államférfi emlékezetére. A ceremónia során minden évben a politikai és szellemi élet egy-egy vezető személyisége mondott beszédet, méltatva Széchenyi érdemeit, és számba véve az ő szellemében aktuálisnak vélt feladatokat. Összesen hetvenkilenc szónoklat maradt ránk az 1864 és 1944 közti időszakból, s a szónokok névsorát látva azonnal érthetővé válik, miért alkot sajátos korrajzot e beszédek gyűjteménye, amelyben olyan neves közszereplők gondolatait olvashatjuk, mint Jókai Mór, Wekerle Sándor vagy Zichy Géza.

A kötet az MTA támogatásával az Akadémiai Kiadó és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia közös gondozásában készült, különleges illusztrációit pedig a Magyar Nemzeti Múzeum bocsátotta rendelkezésre. A mű kiadásának a 2010-es Széchenyi-emlékév ad kiemelkedő aktualitást.

 
5 600 Ft
Akció: 4 760 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
  DIE PROTOKOLLE DES GEMEINSAMEN MINISTERRATES DER ÖSTERREICHISCH-UNGARISCHEN MONARCHIE, 1908-1914

Szerkesztette: Schmied-Kowarzik, Anatol

Akadémiai kiadó, 2011

 
16 500 Ft
Akció: 14 025 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-16%
HALÁL A SZÁZADFORDULÓN

Szerző: Lakner Judit

História - MTA Történettudományi Intézete, 1993

 

Ez a könyv a halálnak sajátos – budapesti – urbanizációját járja körül a haldoklástól a temetésig. Dolgozatok lazán illeszkedő füzére a századforduló bombasztikus, zokogó népünnepélyeiről, a nagypolgári temetésekről, proletár temetési álmokról, a temetkezési üzletről, a temetők kilakoltatásáról és felemelkedéséről, a holttesttől való viszolygásról, no és a tetszhalálról.

 
190 Ft
Akció: 160 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
TISZTIKAR ÉS KÖZÉPOSZTÁLY 1850-1914

Ferenc József magyar tisztjei

Szerző: Hajdu Tibor

História - MTA Történettudományi Intézete, 1999

 
1 250 Ft
Akció: 1 065 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
KLIÓ SZOLGÁLATÁBAN

Válogatott történelmi tanulmányok

Szerző: Mályusz Elemér

Szerkesztette: Soós István

MTA Történettudományi Intézete, 2003

 

Mályusz Elemér (1898–1989) a 20. századi magyar történetírás egyik meghatározó egyénisége volt. Univerzális tehetsége révén hét évtizedig tartó gazdag pályafutása során alig akadt a magyar politika-, társadalom-, gazdaság- és kultúrtörténetnek olyan területe, melynek ne lett volna művelője, igen magas színvonalon. Történeti érdeklődése fiatal korától kezdve több irányba indult el: az Árpád-kori településtörténettől a középkori nemzetiségpolitikán, az egyház, a művelődés és a rendiség, a reneszánsz és a barokk, a felvilágosult abszolutizmus egyházpolitikájának, az 1790-es évek első fele nemesi nemzeti mozgalmának kutatásán át egészen a reformkori magyar társadalomtörténet vizsgálatáig.

 
1 800 Ft
Akció: 1 530 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
1867 – EURÓPAI TÉRBEN ÉS IDŐBEN

Szerző: Hanák Péter

Válogatta, sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányt írta: Somogyi Éva

História - MTA Történettudományi Intézete, 2001

 

A szerzőnek a kiegyezéssel kapcsolatos legfontosabb tanulmányait gyűjti össze a kötet. Segítségükkel végigkövethetjük a kiegyezés első, 1860-as kísérletétől Deák húsvéti cikkén át azt a folyamatot, amely végül a dualizmushoz vezetett el.

 
1 800 Ft
Akció: 1 530 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
MAGYARORSZÁG ÉS A NEMZETKÖZI POLITIKA 1848-1849-BEN

Szerző: Kosáry Domokos

História - MTA Történettudományi Intézete, 1999

 

 
980 Ft
Akció: 835 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
„A MÚLTAT VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI”?

Történelmi személyiségek a magyarországi szociáldemokrata és kommunista propagandában 1890-1919

Szerző: Vörös Boldizsár

MTA Történettudományi Intézete, 2004

 

A vizsgálatok során törekszem annak feltárására is, hogy egy-egy történelmiszemélyiség-ábrázolás – rejtetten vagy kimondva – milyen aktuálpolitikai célokat szolgált, esetleg konkrétan mire buzdította a megcélzott közönséget. Mert bár az Engels életével, munkásságával foglalkozó 1891-es Népszava-cikksorozat I. részében, többek között, ez áll: „Természetesen nekünk is vannak nagyjaink; de az ő érdemüket mi nem aknázzuk ki magunk céljaira” – a következő évtizedek fejleményei megmutatták, hogy a magyarországi szociáldemokraták, majd a kommunisták is, történelmiszemélyiség-ábrázolásaikat a legkülönfélébb célok érdekében használták fel propagandájukban...

 

A kötet Bevezetéséből

 
1 200 Ft
Akció: 1 020 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
SOKSZÓLAMÚ TÖRTÉNELEM

Katus László válogatott tanulmányai és cikkei

Szerző: Katus László

Szerkesztette: Nagy Mariann, Vértesi Lázár

Pécsi Tudományegyetem Történelem Tanszékcsoport, 2008

 

„Az egész történelem érdekelt, bár csak viszonylag kis részével foglalkozhattam behatóbban. A részletet mindig igyekeztem az egész történeti folyamat, a sokszólamú, globális történelem perspektívájából szemlélni, abba beállítani. A történések és folyamatok kusza zűrzavarából próbáltam szólamonként összeállítani, meghallani azt a sokszólamú zenét, ami az emberi történelem.”

A kötet Katus László 80. születésnapjára készült. A neves történész magyar nyelven megjelent, újkori vonatkozású tanulmányai kaptak helyet benne.

 
3 000 Ft
Akció: 2 550 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
A LENGYEL LÉGIÓ LEXIKONA, 1848-1849

Az 1848-1849. évi magyar forradalom és szabadságharc lengyel résztvevőinek életrajzai

Szerző: Kovács István

História – MTA Történettudományi Intézete, 2007

 

A kötet tartalmazza a mintegy 1500 főt számláló lengyel légió tagjainak főbb életrajzi adatait. Az adattárat történeti áttekintés előzi meg.

 
5 900 Ft
Akció: 5 015 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
A MAGYAR PARLAMENTARIZMUS A SZÁZADFORDULÓN

Politikusok és intézmények

Szerző: Pölöskei Ferenc

História – MTA Történettudományi Intézete, 2001

 

Könyvemben ezúttal a szélesebb értelemben felfogott korszak és ezen belül egyes témakörök elemzését is feladatomnak tartottam. Vagyis a századfordulót, annak parlamenti életét, intézményeit a hosszabbtávú folyamatokba ágyazva, tehát történetiségük szerint vizsgálom. Ennek jegyében áttekintem a magyar parlamentarizmus kialakulásának, majd változásainak történetét, jogintézményeinek alakulását. A történeti és tematikus megközelítés együttes alkalmazása elkerülhetetlenné tette az egyes jogintézmények átfogóbb, a századfordulón túlmutató felidézését is. Igaz, e rendkívül szerteágazó kérdéskörök sok gazdasági, társadalmi, történeti, jogi, közigazgatási és egyéb ügyeket foglalnak magukban. Tanulmányunkban ezt a hiányt próbáljuk pótolni, tudva azt, hogy mindebben csak – történészek, jogászok, agrár-, műszaki és humán értelmiségiek – együttesen érhetnek el újabb tudományos eredményeket.

 

Részlet a kötet Előszavából

 
1 900 Ft
Akció: 1 615 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
  VAGYON SZÉP SZŐLŐHEGYÜNK. TÖRTÉNETI-NÉPRAJZI ELEMZÉSEK KÖZÉP- ÉS NYUGAT-DUNÁNTÚLI MAGYAR NYELVŰ HEGYTÖRVÉNYEK KÖRÉBEN, 1629-1846

Szerző: Égető Melinda

L’Harmattan Kiadó, 2004

 

Az anyagi kultúra kutatásának történeti-néprajzi irányzatát követő szerző ebben a könyvében azt vizsgálja, hogy a 17-19. századi közép- és nyugat-dunántúli szőlőhegyi közösségek életét szabályozó hegytörvényekben hogyan tükröződik az a szerves összefüggésrendszer, ami a szőlőművelés és a paraszti termelés több más ágazata között fennállt. Munkáját egyúttal szakmai módszertani kísérletnek is szánja annak bemutatására, hogy egy meghatározott időszakból fennmaradt, nagyszámú, azonos típusú írott forrás történeti-néprajzi elemzése mely kérdések milyen mélységű felvázolására nyújt lehetőséget az adott időmetszetben.

 
1 550 Ft
Akció: 1 240 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
TÖRTÉNELEM, TÖRTÉNETÍRÁS, HAGYOMÁNY

Szerző: Romsics Ignác

Osiris Kiadó, 2008

 

Monográfiák és kézikönyvek mellett Romsics Ignác rendszeresen publikál tanulmányokat és esszéket, tart előadásokat külföldi és hazai konferenciákon, sőt alkalmanként a napilapok hasábjain is jelentkezik cikkeivel. Kötetünk az utóbbi években különböző hazai és külföldi kiadványokban már megjelent rövidebb írásainak a javát tartalmazza. A szerzőt elsősorban továbbra is a 20. századi magyar történelem foglalkoztatja. A dualizmus utolsó évtizedeiről éppúgy van mondanivalója, mint a két világháború közötti Magyarországról és a Kádár-korszakról, vagy éppen Trianonról és az 1947-es párizsi békéről.

 
3 480 Ft
Akció: 2 960 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-15%
MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE A 19. SZÁZADBAN

Szöveggyűjtemény

Szerkesztette: Pajkossy Gábor

Osiris Kiadó, 2006

 

A szöveggyűjtemény hozzáférhetővé teszi a 19. századi magyar történelem legfontosabb, az összefoglalásokban, tankönyvekben rendszeresen hivatkozott vagy elemzett dokumentumait, hogy ezzel is megkönnyítse tanulmányozásukat. A szerkesztő elsősorban a politika, a politikai rendszer történetének forrásaira koncentrált, de felvette a gyűjteménybe a többi fontos alrendszer (jogrend, mezőgazdaság, ipar, oktatás, egyházak stb.) fejlődésére vonatkozó legalapvetőbb dokumentumokat is. A fenn-álló rendet és működését rögzítő és tükröző jogszabályok mellett súlyt helyezett az azt kritizáló, a rend megváltoztatását vagy reformját célzó, társadalmi támogatottsággal rendelkező politikai törekvések dokumentumainak bemutatására is.

 
4 800 Ft
Akció: 4 080 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-15%
SZÉCHENYI ISTVÁN

Szerző: Oplatka András

Osiris Kiadó, 2005

 

Az eredetileg német nyelven írt életrajz 2004 őszén Bécsben jelent meg. Szerzője magyar származású; tizennégy éves korában került Svájcba, ahol iskoláit végezte, s germanistaként és történészként egyetemi képzését kapta. A könyv Széchenyi Istvánt nemcsak mint magyar, hanem mint nagy európai politikust kívánja bemutatni. A szerző Széchenyi szellemiségét a kor összeurópai kulturális összefüggéseiben igyekszik ábrázolni, mint ahogy a nemes gróf - viharos, átmeneti évtizedek gyermeke - saját értelmezése szerint Magyarország felébresztője és egyúttal olyan arisztokratikus réteg tagja is volt, amely sok nyelvet beszélt, s hála műveltségének és tájékozottságának, az egész európai kontinensen s annak vezető köreiben otthonosan mozgott. A Süddeutsche Zeitung a könyvről többek közt ezt írta: "Oplatka felteszi a szükséges kérdéseket. Nem volt-e a régi Ausztria kifejezetten az Egyesült Európa barátságos előfutára? Mikor válik a nemzeti érzés önpusztító elvakultsággá? A foglalkozás Széchenyi Ausztriájával és Magyarországával a mának is szóló tanulságos lecke maradt."

 
3 980 Ft
Akció: 3 385 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-15%
A KIEGYEZÉS

Szerkesztette: Cieger András

Osiris Kiadó, 2004

 

A Nemzet és emlékezet sorozat ötödik darabjaként megjelenő kötet az 1867-es kiegyezés előtörténetével és tartalmával, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia változó megítélésével foglalkozik. A sorozat ismert szerkezetét követi: elsőként a kiegyezés létrejöttére vonatkozó, igen szerteágazó forrásokból ad bő válogatást, tudatosan törekedve az összetett alkufolyamat minden elemének a megjelenítésére. A második részben reprezentatív áttekintés található a kiegyezést övező korabeli politikai vitákról, illetve a dualista rendszer összeomlása után született értékelésekről. A harmadik nagy fejezetben pedig az osztrák és a magyar történettudomány kiegyezésről alkotott vélekedésének az elmúlt öt évtized során fokozatosan bekövetkező módosulásai követhetők nyomon. Végül helyet kaptak az 1867-es kompromisszum sajátosságait feltáró szaktanulmányok, valamint a Monarchiával kapcsolatban máig tapasztalható nosztalgia okait firtató írások. A kötetet a gazdag képanyag, illetve a témakör forrásait és szakirodalmát áttekintő értékelő bibliográfia teszi még használhatóbbá.

 
8 980 Ft
Akció: 7 635 Ft
Kezdete: 2017.09.14
A készlet erejéig!
-20%
ELLENFORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC

Szerző: Zachar Péter Krisztián

L’Harmattan Kiadó, 2008

 

Zachar Péter Krisztián kötete az 1848/49-es szabadságharc korai szakaszába, az önvédelmi háború kezdeti időszakába enged betekintést. A szerző arra vállalkozott, hogy a hazai szakirodalmi feldolgozások, forráskiadványok és levéltári állagok mellett elsősorban a bécsi Hadilevéltár anyagainak, illetve az osztrák-német történetírás legújabb eredményeinek hasznosításával rajzolja meg a magyar nemzettudat számára oly meghatározó, Pákozd-Sukoró térségben lezajlott első sikeres csatát követő hónapok történéseit.

 
2 300 Ft
Akció: 1 840 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA LENGYELPOLITIKÁJA

Szerző: Tefner Zoltán

L’Harmattan Kiadó, 2007

 

Az olvasó olyan kötetet tart a kezében, amely elsősorban a külpolitikáról szól. A történeti monográfiák manapság ritkán tárgyalnak ilyen hosszú korszakot, a szerző mégis kísérletet tesz arra, hogy megpróbálja összefogni a dualizmus korának 47 esztendejét, méghozzá a lengyel-szempont mentén. Hogy Magyarország számára mit jelentettek a lengyelek, arról a magyar történettudomány megközelítőleg százötven év alatt gazdagon megrajzolt képet alakított ki. A szerző számára a kérdés mindenekelőtt külpolitika-elméleti, rendszertani, állambölcseleti tézisek továbbgondolása miatt érdekes. Ahogy a Monarchia állami címereiben ott szerepelt a jelszó: indivisibiliter ac inseparabiliter, úgy tekinti ez a kötet is „oszthatatlannak és elkülöníthetetlennek” a Monarchiát mint történeti képződményt, s mindazt a történeti anyagot, ami a kettős monarchia korából ránk maradt.

 
4 000 Ft
Akció: 3 200 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
  A TANÁROK HELYE. A KÖZÉPISKOLAI TANÁRSÁG PROFESSZIONALIZÁCIÓJA A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN, MAGYAR–POROSZ ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN

Szerző: Keller Márkus

L’Harmattan Kiadó, 2010

 

Kutatásunk eredményei cáfolják a nemzetközi szakirodalom néhány máig közkeletű megállapítását a magyarországi (és általában a kelet-közép-európai) professzionalizációról és modernizációról. Egyrészt csak nagyon korlátozottan beszélhetünk megkésettségről, ha a folyamatok magyarországi menetét vizsgáljuk, másrészt az is világos, hogy a tárgyalt összehasonlításban nem érvényes a backwardness-tézis másik alapgondolata sem, miszerint a kontinentális Európa professzionalizációs folyamatai a temporális különbségektől eltekintve azonosak. A magyarországi középiskolai tanárok professzionalizációja nem volt sem gyorsabb, sem lassúbb, sem jobb, sem rosszabb, mint poroszországi társaiké, a közel azonos alapokról indulva egyszerűen más irányt vett. Úgy tűnik tehát, hogy a 19. század második felére Magyarországon a középiskolai tanársággal létrejött egy olyan modern értelmiségi csoport, melynek énképében és egyesületi (közösségi) fellépésében az állam mellett a saját szaktudására épülő autonómia és függetlenség is fontos szerepet játszott, és ennek mértéke lényegesen különbözött poroszországi társaiétól. Az eredmény érdekességét csak fokozza, hogy az államtól való függetlenségét hangsúlyozó és gyakorló magyarországi tanárság az állam modernizáló szándékának és lépéseinek köszönhette létrejöttét.

 
2 700 Ft
Akció: 2 160 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
  ÖNÁLLÓSÁG ÉS KISZOLGÁLTATOTTSÁG. A SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM 1793–1830

Szerző: Ugrai János

L’Harmattan Kiadó, 2007

 

A Sárospataki Református Kollégium a XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedeiben kivételes helyet foglalt el a hazai kulturális életben. Itt vezették be a magyar tanítási nyelvet először, egyedülállóan gyakorlatorientálttá tették a jogászképzést, s számos új tantárgy felvételével bővült, változott a kollégium funkciója. Eközben az intézmény vezetői újjáalapították az iskolai nyomdát és hozzáfogtak a ma is impozáns kollégiumi épület kivitelezésébe. A pataki diáklegendák által erősített kép tehát igaz volt: Kazinczy, Fáy, Kossuth vagy Szemere nevelőiskolája úgy fejlődött gyors léptekkel, hogy közben – legalábbis részben – a tradicionális oktatás útjáról is letért.

 

 
2 300 Ft
Akció: 1 840 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
  HAGYOMÁNY ÉS ÁTALAKULÁS - ÁLLAM ÉS BÜROKRÁCIA A DUALISTA HABSBURG MONARCHIÁBAN

Szerző: Somogyi Éva

L’Harmattan Kiadó, 2006

 

A kötet a szerző az elmúlt évtizedben írott tanulmányaiból ad válogatást. Az írások egyik része a dualista Habsburg Monarchia sajátos állami intézményeit vizsgálja; főképpen a két ország parlamentjéből választott ún. közösügyi bizottságok, a delegációk működésének feltételeit, alkotmányos ellenőrző szerepüket és e funkciójuknak az intézmény lényegéből adódó korlátait.

 

 
2 150 Ft
Akció: 1 720 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ÚJSÁGOK ÉS ÚJSÁGOLVASÓK FERENC JÓZSEF KORÁBAN

Szerző: Lipták Dorottya

L’Harmattan Kiadó, 2002

 

Mely újságok számítottak a kor átlagolvasójának kedvenc lapjai közé, milyen élményvilágot, értékeket, ízlést közvetítettek? Egyáltalán hol és hogyan olvastak, kikből tevődött össze az olvasópublikum? Léteztek-e bizonyos kulturális minták, standardok, fogyasztási szokások, amelyek végiggördültek a 19. századi Európán, és sajátos közép-európai színekkel egészültek ki? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni a könyv szerzője, egy speciális sajtótípus vizsgálata segítségével, amelyet az akkor formálódó metropoliszok lakói több tízezer példányban forgattak, és olvasásuk éppúgy hozzátartozott a hétköznapok historikumához, mint az omnibuszon való közlekedés vagy a kávéházak látogatása.

 
1 850 Ft
Akció: 1 480 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
SZÉCHENYI ELÁJUL - PSZICHOTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

Szerző: Lackó Mihály

L’Harmattan Kiadó, 2001

 

Az 1997-ben fiatalon elhunyt Lackó Mihály a filológia, kivált a narráció-elemzés, továbbá a pszichológia, valamint a történetírás megközelítésmódjainak egyéni ötvözésével hívta fel magára a szakmai közvélemény figyelmét. Pszichotörténeti jellegű kutatásai során elsősorban két 19. századi történelmi személyiség, a politikus-historikus Grünwald Béla és a "legnagyobb magyar", gróf Széchenyi István politikai, szellemi és lelki portréját rajzolta meg kivételes pszichológiai érzékenységgel.

 

 
1 850 Ft
Akció: 1 480 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
SZÉCHENYI ISTVÁN ÉS SINA GYÖRGY KÖZÖS VÁLLALKOZÁSAI

Szerzők: Deák Antal András, Amelie Lanier

L’Harmattan Kiadó, 2005

 

"A legnagyobb magyar" történelmi jelentősége vitathatatlan. Nagyvonalú tervei és országot formáló alkotásai közismertek. Kevesekben merül fel azonban a kérdés, vajon milyen anyagi eszközökkel tudta mindezt megvalósítani? Vannak, akik azt hiszik, hogy saját zsebéből fedezte a költségeket, jóllehet vagyona vajmi kevés lett volna ahhoz, hogy az ország gazdasági és kulturális életét mozgásba hozó elképzeléseit valóra váltsa. Sina György szerepét illetően az eddigi történetírásban kevésbé kedvezőek a vélemények: fukar volt és kicsinyes, aki megnehezítette Széchenyi tevékenységét. Valójában, és ezt mutatja be könyvünk, nélküle nem épült volna meg a Lánchíd, nem kezdődött volna el a Tisza-szabályozás, és talán számos más, Széchenyi nevéhez köthető vállalkozás sem jöhetett volna létre.

 
2 100 Ft
Akció: 1 680 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
FEJEZETEK AZ ÚJ- ÉS JELENKORI MAGYAR TÖRTÉNELEMBŐL

Szerzők: Csapó Csaba, Dobszay Tamás, Varga Zsuzsanna, Zeidler Miklós

Szerkesztette: Gergely Jenő

L’Harmattan Kiadó, 2006

 
2 500 Ft
Akció: 2 000 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-20%
ERDÉLY VÁROSAI A XVIII-XIX. SZÁZADBAN

Szerző: Sonkoly Gábor

L’Harmattan Kiadó, 2001

 

Létezett-e a Habsburg Birodalomban, autonóm jogi egységként betagolódó Erdélyi (Nagy) Fejedelemségben önálló városrendszer, és ha igen ez mely irányba integrálódott a XIX. századtól kezdve, mikor a nemzetállam építésének kora Közép-Európát is elérte? Milyen történeti városdefiníció segítségével ragadható meg az adott korszak és terület sajátos településhálózata? Miben áll az egyes városok különállása, és főleg, hogyan adaptálja a különálló városi jelleg az egységesítő jogi, gazdasági, kulturális, társadalmi tendenciákat, melyek egyrészt a központi hatalomtól, másrészt az új, "privilégiumok feletti" egységtől, a nyelvi etnikumtól érkeznek?

 

 
2 250 Ft
Akció: 1 800 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
MAGYAR KÖZLEKEDÉSI BÁRCÁK

Szerzők: Zombori Lajos, Tóth József

Martin Opitz Kiadó, 2007

 

Jelen katalógus az eddig ismertté vált magyar közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos bárcákat tartalmazza. A feldolgozás során a teljességre törekedtünk, így a fémből készült bárcák mellett papír alapanyagúakat is felvettünk az összeállításunkba. [...]

Az egyes fejezetek előtt a bárcák és jegyek bevezetésének körülményeiről adunk rövid történeti áttekintést. A katalógus végén a közlekedéssel kapcsolatos bárcairodalmi hivatkozásokat soroljuk fel. [...]

Részlet a kötet Bevezetéséből

 
3 600 Ft
Akció: 3 060 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-25%
SZÉCHENYI ÖSSZEOMLÁSA

Az 1848-as napló

Szerző: Ferdinandy Mihály

Attraktor Kiadó, 2010

 

A „legnagyobb magyar” 1848-ban miniszteri tárcát vállalt Kossuth kormányában, s egészen idegösszeomlásáig aktív részese volt a forradalmi idők kormányzati politikájának. Német nyelvű naplója napról-napra követi az eseményeket, kommentálva azokat, kibővítve a szerző történetfilozófiai reflexióival.

 
1 900 Ft
Akció: 1 425 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-25%
A FELVIDÉK

Szerző: Grünwald Béla

Attraktor Kiadó Kft., 2009

 

Grünwald Béla eredetileg 1878-ban megjelent politikai röpirata országos visszhangot keltett megjelenése idején. A Besztercebánya frissen megválasztott parlamenti képviselőjének legfőbb célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a magyar állam egységét fenyegető pánszláv veszélyre.

 
2 400 Ft
Akció: 1 800 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-25%
A MAGYAR NEMZETI ÁLLAM NEMZETISÉGI FELADATAI

Szerző: Moldován Gergely

Attraktor Kiadó, 2007

 

A magyar történettudomány és politikai irodalom elfeledett munkáit bemutató sorozat legújabb kötete az első kiadásban már hozzáférhetetlen, eredetileg a millenniumra megjelent munka: Moldován Gergely, a kolozsvári egyetem professzora az elsők között volt, akik komoly elemzést adtak a magyarországi nemzetiségi kérdésről és az ennek kapcsán felmerülő teendőkről. Kérdésfeltevései és válaszai mit sem veszítettek fontosságukból.

 
1 900 Ft
Akció: 1 425 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-25%
A KILENCZVENES ÉVEK REFORMESZMÉI ÉS ELŐZMÉNYEIK

Szerző: Concha Győző

Attraktor Kiadó, 2005

 

A magyar jogi és politikai gondolkodás egyik "nagy öregének" alapvető kultúrtörténeti tanulmánya a II. József korabeli magyar közéletről. Több mint száz éve az első megjelenés.

 
1 900 Ft
Akció: 1 425 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-25%
AZ ERDÉLYI ROMÁN NACIONALIZMUS ELSŐ SZÁZADA

Szerző: I. Tóth Zoltán

Attraktor Kiadó, 2005

 

Sorozatunkban a magyar polgári történetírás legjelesebb - új kiadásban nem hozzáférhető - munkáit kívánjuk ismételt megjelentetéssel a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azokat a munkákat, amelyeket a második világháború után nem az adott tudományterület változásának önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos közgondolkodásból, az egyetemi tananyagokból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből. Tudjuk, hogy a megjelentetendő írások témakörében a legtöbb esetben születtek újabb feldolgozások, de hiszünk abban, hogy a történettudományban is vannak állandó, „örök” értékű művek, melyek időszerűségét nem érinti egy-egy részletük (netán egész témakörük) későbbi, mégoly „korszerű” feldolgozásának megjelenése. A kiadó úgy gondolja, hogy a magyar történetírás utóbbi évtizedeiben túl sokáig volt hegemón helyzetben egyetlen ideológia ahhoz, hogy lemondhassunk a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeinek gondolati sokszínűségét tükröző munkákról.

 
3 900 Ft
Akció: 2 925 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
A 19. SZÁZADI MODERN MAGYAR ÁLLAM- ÉS JOGRENDSZER ALAPJAI

Szerző: Kajtár István

Dialóg Campus Kiadó, 2003

 

A munka feladatául tűzte ki a modern magyar polgári állam- és jogrendszer alapjainak bemutatását az európai fejlődésbe való beillesztéssel. A modernizáció pályaíve az egyes szakaszokban a változásra és a tradicionális elemekre egyaránt tekintettel kerül bemutatásra. A magyar politikai elit és jogászértelmiség Európa képének feltárására a parlamenti nyilatkozatok, a külföldi utak, a jogi és politikai szakkönyvtárak és a jogi szaksajtóban megjelent publikációk alapján kerül sor. A sok évszázados osztrák-magyar közjogi kapcsolatok felvetik azt a kérdést, hogy a modernizációban az osztrák jog magyarországi recepciójának milyen szerepe volt.

 
5 980 Ft
Akció: 5 085 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
EGY VÁLLALKOZÓ FŐNEMES. VAY MIKLÓS BÁRÓ (1756-1824)

Szerző: Szakály Orsolya

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2003

 

Történeti feldolgozásokban - elsősorban a brit-magyar kapcsolatok, a textilipar gépesítése és az 1807. évi országgyűlés kapcsán - gyakran szerepel Vay Miklós báró neve. Az e szálakat egybefűző emberről azonban átfogó munka eddig nem született. Vay részletes, levéltári kutatásokon alapuló életrajza e hiányt pótolja. Az északkelet-magyarországi protestáns báró sorsának megismerésén túl a Vay-biográfia újabb adalékokkal szolgál a politika és a gazdaság minden olyan területéről, amelyben a báró tevékenykedett. Életútja egyedi, de a magyarországi elit köreiben nem egyedülálló. A báró aprólékos gonddal készített feljegyzésein és elszámolásain keresztül tehát nemcsak személyét és törekvéseit ismerhetjük meg, hanem betekinthetünk a 18. század végi, 19. század eleji Magyarország, sőt a Habsburg Birodalom életébe, Vay utazásai révén pedig pillantást vethetünk Nyugat-Európa több országára, különösen a báró korának Franciaországára és Nagy-Britanniájára.

 

 
2 500 Ft
Akció: 2 125 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
  NEMZET ÉS TUDOMÁNY MAGYARORSZÁGON A 19. SZÁZADBAN - Elfogyott

Szerkesztette: Szilágyi Adrienn és Bollók Ádám

MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2017

 

2013 őszén azzal a céllal alakult a Gyáni Gábor és Dávidházi Péter vezetésével huszonhat főt összefogó OTKA-kutatócso­portunk, hogy rendszerezze a különböző művészetek és tudományterületek szerepét a nemzetté válás összetett folyamatában a 19. századi Magyarországon. A kutatási eredményeink közzétételére indított könyvsorozatunk jelen kötete tizennégy tanulmányt tartalmaz, amelyek a kutatócsoport által életre hívott két konferencián elhangzott előadások tanulmánnyá érlelt változatai. Bár a tanulmányok témái első pillantásra igencsak szerteágazónak – esetleg kifejezetten széttartónak – tűnhetnek, éppen e sokféleség emeli ki a nemzet és tudomány problémakörének jelentőségét. Az írások ezzel is jelzik, hogy a nemzeti tudat megszilárdulásához milyen sok művészeti és tudományág képviselői tudtak kisebb vagy nagyobb mértékben hozzájárulni.

 
2 900 Ft
  A CSÁSZÁRI-KIRÁLYI HUSZÁRSÁG TÖRZSTISZTI KARA A FRANCIA FORRADALMI ÉS A NAPÓLEONI HÁBORÚK KORÁBAN (1792-1815) - Elfogyott

Szerző: Réfi Attila

MTA BTK - Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, 2015

 

Az egyetlen magyar eredetű katonai csapatnem, a huszárság sokoldalú harcászati alkalmazásának köszönhetően fénykorában, a 18. században és a 19. század első felében, nemcsak hazánkban, hanem, elsősorban magyar emigránsok révén, Európa szerte is nagy népszerűségre tett szert.

A huszárok máig ható, dicsőséges múltjának tudományos igényű feldolgozása ugyanakkor még mindig komoly hiányosságokkal bír. A csapatnemmel kapcsolatos ismereteinket, különösen a történeti fejlődésük csúcspontjának számító francia háborúk időszakával kapcsolatosan, alapvetően mindmáig a dualizmus kori német, illetve a két világháború közötti magyar nyelvű feldolgozások határozzák meg.

 
3 600 Ft
VILÁGOSTÓL – KRÍMIG - Elfogyott

Egy magyarbarát orosz huszártiszt emlékeiből

Szerző: Andrej Fatyejev

Fordította: Horváth Iván, Zsatkovics Kálmán

Noran Libro Kiadó, 2011

 

„1849-ben Fatyejev az orosz csapatokkal együtt Magyarországra került: az orosz cár segített Bécsnek letörni a lázadókat (mai szóval: leverni a forradalmat). Fatyejev keresztülmasírozott az ezredével Felvidéktől Erdélyig. Szemtanúja volt a világosi fegyverletételnek. Figyelte, hogyan viselkedtek a magyarok, akik már belekóstoltak a függetlenség ízébe, de a két szövetséges monarchia sokszoros túlereje előtt visszalépésre kényszerültek. Fatyejev […] együttérzéssel figyelte őket. Az osztrákok viselkedése viszont ellenszenvet, majdnem undort keltett benne.

Miért? […] talán lelki nemessége folytán. Hiszen a szabadságharc, ha indokolt, ha férfias, csakis rokonszenvet ébreszthet egy tiszta lélekben. […]

Fatyejev, amikor a világosi fegyverletételről beszél, de más írásaiban is, ahol szó esik a magyarországi hadjáratról, kifejezetten rokonszenvvel beszél a magyarokról.”

 

(Jurij Guszev irodalomtörténész, műfordító)

 
2 890 Ft
SZÉCHENYI MINT MAGÁNEMBER - Elfogyott

Szerkesztette: Pelyach István

Logod Bt., 2011

 

A kötetben jeles kutatók kilenc tanulmánya tárja elénk Széchenyit, bemutatva őt azokban a helyzetekben, amikor nem felajánl, épít, teremt, alkot, tesz; hanem egyszerű ember: utazik, sportol, ír vagy olvas, megismerhetjük őt a szerelmes férfi, a gyermekeit nevelő apa, a barát szerepében is.

Pelyach István történész, a kötet szerkesztője így vall: "Szükség van arra, hogy a köz előtt egy kicsit leszállítsuk arról a magaslatról, amelyre kortársai, a romantikus történetírás vagy olykor a politikai akarat emelte. Ez nem azt jelenti, hogy kétségbe vonnánk kivételes alkotói tehetségét, politikusi kvalitásait, sokkal inkább azt, hogy emberi, olykor gyarló emberi mivoltát is meg kell ismerni és ismertetni. Az "ember" mindig jobban érdekli az utókort, mint az utánozhatatlan "hős". Az "embert" meg lehet érinteni, meg lehet érteni, azonosulni lehet vele vagy el lehet utasítani, hiszen hozzánk hasonlóan a földön jár, érzelmei vannak, s olykor még téved is."

 
2 800 Ft
RÓZSA SÁNDOR - BETYÁR VAGY BANDITA? - Elfogyott

Szerző: Minamizuka Shingo

L’Harmattan Kiadó, 2009

 

Aki szereti a népszerű, de tudományos alaposságú történelmi tárgyú műveket, biztosan élvezettel fogja végig olvasni Minamizuka Shingo, a jeles japán ”hungarológus” könyvét.

A kitűnő történész, a Tokiói Egyetem professzora évtizedek óta a magyar kultúra, a magyar történelem tolmácsolója, közvetítője és kutatója Japánban. Jelen műve, amely az angol kiadás alapján kerül a magyar olvasóközönség elé, a magyar történelem egyik sajátos fejezetéről, egyik legizgalmasabb figurájáról, Rózsa Sándorról, a betyárról, a ”szociális banditáról” mond újat és eredetit. Rózsa Sándor, ”a betyár” meghatározó szerepet játszott a 19. század végén felerősödött magyarországi agrárszocialista mozgalom történeti előkészítésében. A század végére kiteljesedett mozgalom jobb munkafeltételeket és földreformot követelt a parasztság számára.

 
2 200 Ft
  EGY TÁRSADALMI OSZTÁLY SZÜLETÉSE. A MAGÁNTISZTVISELŐK TÁRSADALOMTÖRTÉNETE, 1890-1930 - Elfogyott

Szerző: Bódy Zsombor

L’Harmattan Kiadó, 2003

 

Az ipar, a kereskedelem és a pénzintézetek tisztviselőinek önálló réteggé formálódása a XX. század elején a magyar, illetve az osztrák és német társadalmi fejlődés sajátos vonása, amely megkülönbözteti őket a többi iparosodó európai társadalomtól. A magántisztviselők megjelenése azonban nemcsak új és sajátos arculatú középrétegek kialakulását jelenti, hanem egyben a modern értelemben vett munkavállaló megszületését is, akinek egzisztenciáját a társadalombiztosítás óvja, munkaviszonyát a munkajog rendezi, érdekeit pedig szakszervezetek képviselik.

A munkavállalói csoportok - köztük a magántisztviselők - megjelenését a modern tömegtársadalmak kialakulása egyik fontos elemének minősíthetjük, az alsó rétegek társadalmi és politikai emancipációja részének, amelyek során a polgári, liberális XIX. századi társadalmi berendezkedés helyén létrejöttek a modern tömegszervezetek, valamint a munkaadók, munkavállalók és - a gazdaság, valamint a társadalom életét egyre mélyebben befolyásoló - kormányzati tevékenység viszonyrendszere. Mindez egy olyan átalakulást jelent, amelyre a magyar történetírás - a polgárosodás fogalmán keresztül megragadható jelenségre koncentrálva - eddig kevés figyelmet fordított.

 
2 250 Ft

12

Sorrend:

Webáruház készítés
Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.