Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Kategóriák
Sikerlistánk
Bankkártyás fizetés
Tanúsítvány
SSL Certificate
Pénznem váltás
Facebook

Foxpost csomagautomaták

Foxpost banner

Pick Pack Pont

pickpack_logo

Pedagógia


Sorrend:


-15%
ROMOLÓGIA-CIGANOLÓGIA

Szerző: Forray R. Katalin

Dialóg Campus Kiadó, 2000

 

A romológia nem diszciplináris, nem egy tudományág köré szervezett oktatás: inkább olyan, amelynek kereteit a tartalom szabja meg. Tantárgycsoportjai, kurzusai több tudományterületet reprezentálnak, másképpen fogalmazva a cigány nép világa újabb és újabb tudományos megközelítéseken keresztül bontakozik ki az olvasók előtt. Mindez együtt sem jelenítheti meg teljességgel a népcsoport egészének összetett valóságát, legfeljebb törekedhetünk arra, hogy minél több szempontból ismerjék meg ezt a valóságot.

Tanulmánykötetünk összeállítása során két célt tartottunk szem előtt. Olyan gyűjteményt állítottunk össze, amelyet tanulmányaikhoz felhasználhatnak főiskolák, egyetemek e tárgy iránt érdeklődő vagy éppen ez irányú tanulmányokat végző diákjai, a közoktatásban dolgozó pedagógusok munkájuk vagy továbbképzésük során, illetve minden más potenciális olvasó, aki érdeklődik a cigányság problémavilága iránt. A gyűjtemény már működő romológia specializáció főbb tantárgycsoportjait, kurzusait jeleníti meg.

 
2 980 Ft
Akció: 2 535 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
ISKOLA ÉS TÁRSADALOM

Szöveggyűjtemény

Szerző: Meleg Csilla

Dialóg Campus Kiadó, 2003

 

A társadalmi egyenlőtlenségek és a rendszerváltozás óta meghozott oktatáspolitikai döntések mai értelmezéséhez releváns elméleti hátteret jelentenek a szöveggyűjteményben olvasható szakirodalmak. Választ kaphatunk arra is, hogy valóban a társadalmi egyenlőséget szolgálja-e az esélyek egyenlővé tétele az iskolarendszerben. Ezzel egyidejűleg a magyar társadalom elmúlt 50 évére vonatkozó oktatásszociológiai kutatások tükröt is tartanak az olvasók elé. Megismerhetők belőlük azok a technikák, melyeket a politika azért alkalmazott, hogy elrejtse az iskola működésébe és a pedagógusok szakmai kompetenciájába történő beavatkozásait. A múltból a következményeket már ismerjük. Azóta azonban a magyar társadalomban a pedagógusok érdekérvényesítésének különböző intézményei épültek ki, melyek akkor lehetnek igazán hatékonyak, ha a pedagógustársadalom szakmai tudásának az iskola, az oktatás társadalmi összefüggésrendszere is részét képezi.

Ajánljuk a szöveggyűjteményt levelező és nappali tagozaton tanuló, valamint a szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatóknak, tanár szakon tanuló bölcsészek, nappali és levelező pedagógia szakos hallgatók és szakirányú továbbképzéseken részt vevők számára, valamint valamennyi pedagógusnak, mert megismerkedtek azokkal az elméletekkel, kutatási eredményekkel, melyek segítségével szűkebb és tágabb iskolai környezetük történéseinek értelmezési keretét megalkothatják.

 
5 980 Ft
Akció: 5 085 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
AZ ISKOLA IDŐARCAI

Szerző: Meleg Csilla

Dialóg Campus Kiadó, 2006

 

„A koncepcionálisan és szerkezetileg is kivételesen igényes munkának már a címe is sokat ígér. Az iskoláról mint pedagógiai vagy társadalmi intézményről (…) a szakirodalomban sok szó esik, azonban az iskolai szervezet, a benne folyó történések és az időszociológiai megközelítés összekapcsolása teljesen újszerű megközelítés, s mint ilyen nemcsak az iskolaszociológia, de más szociológiai-pedagógiai szakmák számára is számos újdonsággal és tanulsággal szolgál. (…) A könyvet, melyben az iskola és a társadalmi környezet kapcsolata újraértelmeződik, több, gyakran használt fogalom tartalma kibővül, s melyben a pedagógia, az intézményszociológia és a nevelésszociológia ismert problémái teljesen új megvilágításba kerülnek, minden bizonnyal számos felsőoktatási intézmény hallgatói forgatják majd kötelező vagy ajánlott olvasmányként.” (Részlet a lektori véleményből)

 
4 480 Ft
Akció: 3 810 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
AZ EROTIKA NAGYLEXIKONA

Szerző: Schenk János

Dialóg Campus Kiadó, 2002

 

Ez a több mint 500 oldalas, reprezentatív könyv az erotika, a szexológia és egészségnevelés tárgyának ismereteit foglalja össze lexikon formájában, a tudomány mai álláspontját, ismereteit alapul véve. A leírtak - érthető nyelvezetük révén -, minden olvasóhoz szólnak, aki érdeklődik az emberi szexualitás problémái, annak megnyilvánulásai iránt. Különösen fontosak az iskolai egészségnevelés segítésére.

Lexikonunk bemutatja a világ és a saját népünk eddigi erkölcstörténetéből a fontosat, az érdekeset, a követendő jót, a mosolyra csábító különlegest, az elkerülendő szélsőségeket, és a büntetendő rosszat. Leírja az emberi szexualitás formáit és variációit, lélektani alapjait, zavarait, testi-lelki betegségeit, a legfontosabb kortárs- és partnerkapcsolatokat, az ifjúságot különösen érdeklő lélektani és biológiai témákat, a család, házasság, szerelem, válás, emancipáció, szexuális másság, emberi jogok stb. jelenségeit, lélektani motivációit, társadalmi megnyilvánulásait.

 

 
7 980 Ft
Akció: 6 785 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
A SZIMMETRIÁK VILÁGA, A VILÁG SZIMMETRIÁI

Szerző: Lantos Gábor

Dialóg Campus Kiadó, 2000

 

A szimmetriáknak komoly és sokrétű szerepük van életünkben, ha ez nem is mindig olyan nyilvánvaló. E könyv megkísérel rendet teremteni a sokféle szimmetria között, vizsgálja a szimmetrikusság okait és következményeit. Keresi a szerves kapcsolatokat a rendszerelmélettel, hiszen a rendszerminőség és a szimmetrikusság ugyanannak a dolognak a két oldala. Példáit a természettudományok, a humán tudományok és a művészetek különböző területeiről hozza. Nem öncélú ez a vizsgálódás. A NAT szemléletében is súlyponti szerepet kapott pedagógiai integráció alapjaihoz járul hozzá a szimmetriák területéről. E könyvet ajánljuk bármely szakterület pedagógusainak, leendő pedagógusainak és minden érdeklődőnek, akiket izgatnak a világunkat létrehozó és működésben tartó alapelvek, a különböző, egymástól látszólag független jelenségek közötti összefüggések.

 
1 480 Ft
Akció: 1 260 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
A NÉKOSZ-LEGENDA

Szerző: Pataki Ferenc

Osiris Kiadó, 2005

 

A Nékosz a modern magyar neveléstörténet igen fontos, alapvető fejezete. Pataki Ferenc a Nékosz-„mozgalom” és a hazai nevelésügy közismert krónikása, elismert szociálpszichológiai munkássága mellett e kérdéskör legnevesebb résztvevő elemzője. Pataki Ferenc könyve kiválóan összeegyezteti a résztvevő érzelmi hitelességét a tájékozott szociálpszichológiai elemzéssel. A könyv egyszerre fontos neveléstörténeti forrás, gazdag szociográfia és finom szociálpszichológiai munka.

 
2 980 Ft
Akció: 2 535 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-15%
NEVELÉSLÉLEKTAN

Szerzők: Vajda Zsuzsanna, Kósa Éva

Osiris Kiadó, 2005

 

A könyv átfogóan, teljes keresztmetszetében foglalkozik a felnevelkedés pszichológiai aspektusaival. A nevelés-felnevelkedés folyamata a társadalmi gyakorlat egyik kiemelten fontos része, ezzel összefüggésben a pszichológia gyakran vizsgált, mégis igen kritikus területe. Az egyéni fejlődés és a környezet bonyolult dinamikájában nem könnyű a hatótényezőket elválasztani és elemezni, különösen, mivel kapcsolatuk az egyéni fejlődésben és történetileg is változó. A szerzők célja, hogy a felnevelkedés folyamatát egységben szemléljék, szakítva azzal a korábbi hagyománnyal, amely egymástól függetlenül vizsgálta a nevelés legfontosabb színtereit és intézményeit (a család, az iskola, a tömegtájékoztatás).

 
4 280 Ft
Akció: 3 640 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-15%
NEVELÉSTÖRTÉNET. SZÖVEGGYŰJTEMÉNY

Szerkesztette: Mészáros István, Németh András, Pukánszky Béla

Osiris Kiadó, 2006

 

A kötet a Neveléstörténet. Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe című tankönyv főbb témáihoz kapcsolódó szöveggyűjtemény, amelyhez a nevelés történetének legfontosabb alkotóitól válogattak forrásszövegeket a szerkesztők.

A szöveggyűjtemény célja, hogy elsődleges forrásokból vett szemelvények közlésével segítse az olvasó számára a neveléstörténet egyes témaköreinek bahatóbb és elmélyültebb tanulmányozását. A közölt szemelvények műfaja sokszínű: versrészletek éppúgy megtalálhatók közöttük, mint iskolaszabályzatok, diákfeljegyzések, erkölcsi útmutatók, törvények. De bekerültek a válogatásba a neveléssel, oktatással, iskolával foglalkozó jól ismert filozófusok, pedagógusok és írók műveiből vett részletek is, Platóntól egészen Ivan Illichig... A források így több ezer év kulturális örökségének keresztmetszetével is megismertetik az olvasót.

 
4 480 Ft
Akció: 3 810 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-15%
PEDAGÓGIA

Szerző: Kron, Friedrich

Osiris Kiadó, 2003

 

Friedrich W. Kron Pedagógia című tankönyve a német tanárképzés népszerű alapműve, amelyet a magyar neveléstudomány és iskolarendszer, valamint a legfontosabb európai közoktatási modellek bemutatása gazdagít. A kötetet záró átfogó, rendkívül gazdag bibliográfia a legfontosabb hazai szakirodalmat is tartalmazza. A kötet elsődleges célja, hogy a leendő tanárok és a pedagógiával mint tudománnyal később elmélyültebben foglalkozni kívánó diákok számára bevezetést nyújtson a pedagógia alapvető témaköreibe, rész- és rokon tudományainak általános fogalmaiba, legfontosabb kutatási eredményeibe. A bevezető részben a neveléstudomány résztudományainak, irányzatainak, alapfogalmainak, az ezt követő fejezetekben pedig a szocializáció és a nevelés folyamatának, intézményi és szervezeti formáinak, főbb didaktikai koncepcióinak széles körű nemzetközi szakirodalomra támaszkodó, részletes bemutatására kerül sor. A téma kifejtésekor kulcsszerephez jut a tanulásfogalom, amely nélkül szocializáció és nevelés értelmezése elképzelhetetlen. A könyv az egyetemi-főiskolai hallgatók, gyakorló pedagógusok és neveléstudományi szakemberek számára készült.

 
3 480 Ft
Akció: 2 960 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-15%
RETORIKA

Szerzők: Adamik Tamás, Adamikné Jászó Anna, Aczél Petra

Osiris Kiadó, 2004

 

A retorika elméleti és gyakorlati vetületeire egyaránt kitekintő tudományos kézikönyv a klasszikus diszciplína teljes bemutatására törekszik. A retorika több ezer éves történetének áttekintésével, a főbb fejlődési folyamatok kijelölésével és a fogalomtár rendszerszerű bemutatásával kezdődik a munka, amelyet azután a meggyőzés mint hatás és mint tulajdonság meghatározása, a hatás kiváltásának és létrejöttének, lehetséges megvalósulásának leírása, a szöveg és beszéd felépítésének tárgyalása, illetve a működéséhez szükséges elemek felsorolása követ. A könyv egyedülálló értékét adja a magyar retorikai tankönyv- és szakirodalom áttekintése és alapos vizsgálata. A kötetet közéleti kitekintés, valamint a retorika gyakorlati alkalmazásának területeit bemutató fejezetek zárják.

 
4 500 Ft
Akció: 3 825 Ft
Kezdete: 2017.09.15
A készlet erejéig!
-20%
A FENNTARTHATÓSÁG PEDAGÓGIÁJA

Szerzők: Jakab György, Varga Attila

L’Harmattan Kiadó, 2007

 

Jól tudjuk, hogy a magyar társadalom csak akkor lesz képes sikeres válaszokat adni a 21. század globális kihívásaira, ha széles körben is polgárjogot nyer a fenntarthatóság szemlélete, az élhető természeti és társadalmi környezet megóvásának közös felelőssége. A fenntarthatóságot célként kitűző komplex nevelési munkában kiemelt szerepet játszik az iskola, amelynek – többek között – közvetítenie kell ezt a közös felelősséget a felnövekvő nemzedékek számára.

 

A kötet két írása lényegében a fenntarthatóság eléréshez nélkülözhetetlen természeti és társadalmi környezetvédelem szemléleti alapjait, valamint az iskolarendszer ezzel kapcsolatos általános és nagyon is kézzel fogható feladatait fogalmazza meg – természetesen nemcsak a pedagógusok, hanem valamennyiünk számára.

 
900 Ft
Akció: 720 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
  ÚJ VALLÁSOS MOZGALMAK ÉS PEDAGÓGIA - SAJÁTOS NEVELÉSI PROBLÉMÁK AZ ISKOLÁBAN

Szerkesztette: Mikonya György, Szarka Emese

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2009

 

Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek. Nem találják meg - mondtam. Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák. Minden bizonnyal - feleltem. Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg Szemlélődés, megértés, okkeresés. E három irányelv vezérelte a tanárokból és egyetemi hallgatókból álló kutatócsoportot e mű írásakor. Különösen fontos e hármas célkitűzés akkor, amikor olyan kényes témát érint az írók tolla, mint az új vallási irányzatok, történelmi egyházakon belül létrejött megújulási mozgalmak pedagógiai törekvései. Erről pártatlanul írni bárkinek, de főként egy pedagógusnak, nagy erőfeszítés. E háromrészesre tervezett sorozat első kötetével a Szerzők nem titkolt szándéka, hogy tanárok, szülők és diákok számára is elérhetővé tegyenek egy olyan olvasmányt, amely mást is kínál azon túl, hogy beavatja őket e vallási csoportok keletkezésébe, működésük rejtelmeibe.

 
4 400 Ft
Akció: 3 740 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
  TÜKÖRTÁBLA-TERÁPIA. A KÉTKEZES DISZGRÁFIA-VIZSGÁLAT ÉS -TERÁPIA KÉZIKÖNYVE

Szerző: Lesóné Kónya Mónika

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2010

 

Aktív fejlesztőpedagógusként évente mintegy 120-130 gyermek vizsgálatát végzem el, 70-80 komplex szakvéleményt készítek, valamint 40-50 fő rendszeres terápiáját látom el munkahelyemen, pedagógiai szakszolgálatban. Főbb terápiás területeim a tanulási problémák prevenciójára és reedukációjára irányulnak motoros és nyelvi fejlesztések által. Az elmúlt években kifejlesztett tükörtábla-terápiám hatékony kiegészítője a hagyományos diszlexia/diszgráfia-reedukációnak. A tükörtábla nem anyagáról, hanem funkciójáról kapta a nevét. Sajátos vertikális pozíciójával, testünk középvonalának mesterséges ,,kihelyezésével" lényegében belső viszonyítási pozíciót teremt, és funkcionális síkon oldja fel a bal/jobb ellentétet. A tükörtáblán a tőlünk távolodó (centrifugális) és a hozzánk közelítő (centripetális) irányok differenciálódnak, miközben a kezek szimmetrikus szinkronmozgásai a bal és a jobb testfél tükörpozíciójából következő természetes funkciójukat gyakorolják. A tükörtábla tehát nem a bal/jobb irányokat, hanem bal és jobb kezünket differenciálja, funkcionálisan. A tükörtáblán végzett szinkronmozgások nemcsak a kezeket, hanem a szemeket is elválasztják egymástól, így erősítve az azonos oldali írókéz-vezetőszem kapcsolatot. Miért éppen tükörkép? Joggal merül fel a kérdés, hisz a diszlexiások többsége éppen a szimmetria miatt keveri az irányokat, cseréli a tükörbetűket (b/d, sz/zs), olvas, ír fordítva. Nem rögzítjük-e éppen ezt bennük? Természetesen nem. A tükörkép-jelenség nem árt, ha azt a tükörtáblán tapasztalják meg. Itt ugyanis minden a helyére kerül. Az íráskép és tükörképe differenciálódik. Az írásirány és a visszafelé írás iránya is elkülönül, s így az íráskép a domináns, a tükörkép a szubdomináns féltekéhez tud kapcsolódni. A tükörtábla olyan segédeszköz tehát, mely egy természetes agyi funkció - a két félteke tükrözésének - eddig kevésbé hatékony működését optimalizálja. A tükörtábla a két agyfélteke vonatkozásában a kérgestest tükröző funkciójának szerepét tölti be, ezért alkalmas eszköze a lateralizációfejlesztésnek. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar pedagógia szakán szereztem pedagógiai, majd a Pedagógiai Pszichológiai Karon fejlesztőpedagógus diplomát. Akkreditált továbbképzési tanfolyamokon is részt vettem, melyek közül különösen a tanulási problémák kezelésére irányuló alábbi kurzusok segítik napi munkámat: ,,A matematikatanulás zavarai", ,,Alapozó Terápia terapeutaképző", ,,Anyanyelvi-zenei helyesírás-javítás, diszgráfia-kezelés", ,,Beszédpercepciós diagnosztika és terápia". (A szerző)

 
2 500 Ft
Akció: 2 125 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
TANÁCSADÁS ÉS TERÁPIA

Szerkesztette: Kulcsár Éva

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2009

 

A pszichológusok gyakorlati munkájuk során a professzionális segítő kapcsolatok mind több módszerével találkozhatnak. A jelen kötet tanulmányai két meghatározóan fontos módszer, a pszichológiai tanácsadás és a pszichoterápia bemutatására, összevetésére, elemzésére vállalkoznak. E két intervenciótípus között számos egyezést és különbséget találunk. Míg a pszichológus alapképzésben és posztgraduális képzésben egyre inkább elkülönülnek, a kétféle segítői attitűd sok esetben közeledik is egymáshoz, ami kölcsönös fejlődésüket szolgálja. Mindazonáltal kétségtelennek tűnik, hogy a mindkét területen való jártasság előnyt jelent a professzionális segítő munkában.

 
3 500 Ft
Akció: 2 975 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
  REND A RENDETLENSÉGBEN, AVAGY A SZABADSÁG ÚTVESZTŐI - ANARCHISTÁK ÉS NEVELÉS

Szerző: Mikonya György

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2009

 

Az anarchizmus sohasem volt a közgondolkodás szerves része, de mindig voltak gondolkodók, akik kutatták, értelmezték, esetleg konzerválták az anarchista gondolkodók nézeteit. A közgondolkodással szemben, amely gyakran felforgató szándékot, netán terrorizmust értett anarchizmus alatt, a tudományos megközelítés sokkal differenciáltabb következtetésekre jutott. A kötet szerzője arra vállalkozik, hogy a kevéssé ismert radikális pedagógia nézeteit, tehát az anarchista gondolkodók nevelésre, oktatásra, valamint a családi és az iskolai nevelésre vonatkozó nézeteit mutassa be.

 
3 900 Ft
Akció: 3 315 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
PÁLYAFEJLŐDÉS - PÁLYAFEJLŐDÉSI TANÁCSADÁS

Szerző: Ritoók Pálné

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2008

 

A kötet alapjául szolgáló, negyven évet átfogó kutatás a pályafejlődés hátterében lévő pszichés tényezőket vizsgálta a hatvanas években lezajlott ifjúkori pályaválasztási döntéstől kezdődően, követve a pálya alakulását egészen a munkában töltött utolsó időszakig. Az olvasó megalapozott empírián nyugvó válaszokat kap azokra a máig élő kérdésekre, hogy a rendszerváltás évei milyen változásokat eredményeztek az értékpreferenciákban, milyen hatásokat gyakoroltak a pályaidentifikációra és a pályaalakulásra, valamint mennyiben befolyásolták az egyének életvezetését és a kialakult krízishelyzetek kezelését. A könyv a pszichológus olvasók mellett érdekes lehet mindazoknak, akiknek fontos, hogy tisztábban lássák az elmúlt negyven évben lezajlott gazdaság-társadalmi változások pozitív és negatív hatásainak szerepét a kortárs nemzedék értékvilágának, életútjának, pályájának alakulásában.

 
1 800 Ft
Akció: 1 530 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
  NYELVTANULÁS KÉT KÉZZEL A JELNYELV SZEREPE A SIKETEK IDEGENNYELV-TANULÁSÁBAN

Szerző: Kontráné Hegybíró Edit

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2010

 

2009. november 9-e történelmi nap a magyarországi siketek életében: ezen a napon fogadta el a magyar Országgyűlés a 2009. évi CXXV. törvényt a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról. A törvény a siketek oktatását teljesen új alapokra helyezi azzal, hogy elismeri a jelnyelvet mint a siket közösség önálló, természetes nyelvét, és biztosítja a jelnyelv használatához, ápolásához és átörökítéséhez való jogot. ,,Kétszázhét évvel ezelőtt indult meg a siketek oktatása Magyarországon, ami a siket kultúra és -közösség alapjait jelentette.

 
2 700 Ft
Akció: 2 295 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
IRÁNYZATOK ÉS ELMÉLETEK A MAGYAR NEVELÉSFILOZÓFIÁBAN

Szerző: Bábosik Zoltán

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2006

 

E könyv célja, hogy nagyító alá vegye a kiegyezés utáni - és sok esetben méltánytalanul elfelejtett - magyar neveléstudósok elméleti munkásságát. Ezen belül folyamatában kívánom rekonstruálni, hogy műveikben hogyan alakult a nevelésfilozófiai eszmerendszer.
Ez az elméleti vizsgálódás az említett területen fel kívánja ölelni a kiegyezéstől egészen a XX. század végéig terjedő időszak történéseit. Rendhagyó a könyv szerkezete abban a tekintetben, hogy a különböző fejezetek összefoglalói elöl, és nem a fejezetek végén helyezkednek el. Elkerülendő ugyanis, hogy az olvasót rögtön a „mély vízbe dobjam”, fokozatosan kívántam bevezetni neveléstudósaink gondolatrendszereinek részleteibe.

 
1 901 Ft
Akció: 1 615 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
  ELBESZÉLÉSEK A MAGYAR FELNŐTTOKTATÁS LEGUTÓBBI FÉL ÉVSZÁZADÁRÓL

Szerkesztette: Magyar Edit, Maróti Andor

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2008

 
2 200 Ft
Akció: 1 870 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
AZ ISKOLA SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI JELENSÉGVILÁGA

Harmadik, javított kiadás

Szerkesztette: Mészáros Aranka

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2004

 

Kötetünk gyakorlatra orientált, összeállítását kettős cél vezette:Egyrészt a gyakorló pedagógusok kezébe szeretnénk egy olyan könyvet adni, melyet haszonnal forgathatnak iskolai szituációkban keletkező kérdéseik megválaszolására. Segítségével hatékonyabbá válnak, kapcsolataik javulnak, együttműködésük felhőtlenebbé válik diákjaikkal és kollegáikkal, az iskolai légkör oldottabb, az ott nyújtott teljesítmény jobb lesz.Másrészt az újabb szociálpszichológiai szakirodalom felhasználásával, az iskolai életből merített példákkal szeretnénk gondolati kapaszkodót adni a pályára készülő tanárjelölteknek is.E célok megvalósítása érdekében olyan szerzők munkáit gyűjtöttük össze, akik szociálpszichológiai és pedagógiai elkötelezettséggel egyaránt rendelkeznek, nagy tapasztalatuk van különböző magyarországi egyetemeken a tanár szakos hallgatók és a gyakorló pedagógusok szociálpszichológiai oktatásában, többen közülük gyakorló iskolapszichológusok. Reméljük, hogy a szociálpszichológia gazdag ismeretanyagát ötvöző tanulmányok gyűjteménye hasznos olvasmánya lesz a tudományterület iránt érdeklődők széles körének, s hozzájárul a különböző oktatási intézményekben dolgozó tanárok munkájának eredményesebbé tételéhez is.

 
4 435 Ft
Akció: 3 770 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
  ANDRAGÓGIAI FÜZETEK 1. PEDAGÓGUS-ANDRAGÓGUS SZEREPEK ÉS KOMPETENCIÁK AZ EZREDFORDULÓN

Szerző: Kraiciné Szokoly Mária

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2007

 

Magyarország EU-csatlakozása óta közismert tény, hogy Európa és benne hazánk versenyképessége a rendelkezésre álló, mobilis humánerőforrás minőségétől, azaz lakóinak tudásától függ. Attól, hogy a munka világában az emberek - a segédmunkásoktól a tudásmunkásokig - képesek-e alkalmazkodni a globális társadalom és gazdaság gyors változásaihoz. Az Európai Képesítési Keretrendszer kidolgozói az egységes munkaerőpiac elvárásaként a változásképes tudást, a személyes és szociális kompetenciák meglétét, ezen belül az autonómia és felelősség, a folyamatos tanulás, a hatékony kommunikáció és szociabilitás fontosságát emelték ki.E kötet többek között arra a kérdésre keresi a választ, hogy a gyermekek és a felnőttek képzésével foglalkozó szakemberek mit gondolnak ezekről a kompetenciákról, birtokában vannak-e ezeknek és kellően felkészültek-e közvetítésükre. Felvázolja az egész életen át tartó tanulás teljes kérdéskörét, bemutatja a szerző pedagógusok körében végzett kutatásának eredményeit, illetve kísérletet tesz egy új, a pedagógusokra és andragógusokra egyaránt alkalmazható, tevékenységalapú szerepegyüttes körvonalazására.

 
2 500 Ft
Akció: 2 125 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
A TEHETSÉG. HÁTTERE ÉS GONDOZÁSÁNAK GYAKORLATA

Szerző: Gyarmathy Éva

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2007

 

A tehetség természeti kincs. Önmagában hordozza a fejlődést, mint egy mag és természetes módon kifejlődik. Szükség van a megóvására, gondozására. A tehetség gondozása a nemzet kultúrájának és a tanítás általános gyakorlatának szerves része.A könyv szemléletformáló, a tudásról való gondoskodásnak és a tanítás útjainak új irányait körvonalazza. Bemutatja a tehetség gondozásának mai és jövőbeli lehetőségeit és számba veszi a megvalósításban kiemelt szerepet játszó hatásokat.

 
2 951 Ft
Akció: 2 510 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
  A TEHETSÉG. FOGALMA, ÖSSZETEVŐI, TÍPUSAI ÉS AZONOSÍTÁSA

Szerző: Gyarmathy Éva

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2011

 

Egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a tudomány, az oktatás és a köznapi ember is a tehetség kérdésköre felé. Egyre többen ismerik fel, érzik meg, hogy a társadalmi változások felgyorsulásával a régen jól működő megoldások gyakran már nem felelnek meg az újabb és újabb kihívásoknak. Ugyanakkor a tehetség, a kiemelkedő alkotóképesség zavaró is lehet másságával, eltérő útjaival. A tehetség távolról sem azonos a viszonylag könnyen azonosítható és megérthető magas intelligenciával, inkább valamiféle gondolkodási és viselkedési mód, amely alkalmas új utak, új megoldások és új világok megtalálására. Kötetünk célja a tehetségkutatás területén elért eredmények ismertetése, a különböző nézetek és irányzatok, vizsgálati eredmények tárgyszerű leírása. Azoknak a szakembereknek, diákoknak és érdeklődőknek készült, akik a tehetség témájában mélyebb, rendszerezett ismereteket kívánnak szerezni.

 
2 951 Ft
Akció: 2 510 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
  A GESZTUSNYELV KOMMUNIKÁCIÓELMÉLETI ALAPJAI. A ,,NÉZD A KEZEM!" ELNEVEZÉSŰ GESZTUSNYELVRENDSZER MINT AZ AUGMENTATÍV ÉS ALTERNATÍV KOMMUNIKÁCIÓ ÚJ LEHETŐSÉGE

Szerző: Erdélyi Andrea

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2009

 

Kötetünk ízelítőt ad a jelelés fejlődésnek nemzetközi és magyarországi történetéből, bemutatja jelenlegi helyzetét és változatait. Megismertet különböző, részben Magyarországon is használatos, részben még kevésbé ismert kommunikációs modellekkel, és elemzi ezek jelelésre gyakorolt következményeit. Áttekintést ad a gesztusnyelvet is magába foglaló augmentatív és alternatív kommunikációról. Mindazoknak szól, akik nemcsak alkalmazni szeretnék a gesztusnyelvet, hanem arra is kíváncsiak, mi a jelentősége a kommunikáció e formájának, és hogyan hat a befogadóra. Különösen ajánljuk gyógypedagógusok figyelmébe, hiszen a hatékony kommunikáció teremti meg a rájuk bízottak képzésének és fejlődésének lehetőségét, ezáltal válhatnak az akadályozott emberek igazi, egyenrangú partnerekké.

 
2 500 Ft
Akció: 2 125 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
-15%
GATEWAYS TO ENGLISH

Szerkesztette: Frank Tibor, Károly Krisztina

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2010

 

This volume presents a comprehensive view of doctoral research conducted at Eötvös Loránd University, Budapest within the broader field of English and American Studies, including papers on literature, history, linguistics, applied linguistics and language pedagogy. Many of the research questions addressed in the papers are original and novel, investigating issues which are central to the international research agenda. The eighteen original articles are grouped around five main topics. "Narration and structure" represents the work done in English and American literature. "Literature and the arts" reports on the links between literature and music, films, and the visual arts. "Borders and battlefields" shows some of the approaches to U.S. and comparative history and politics. "Discourse and genre" contributes to the line of research on aspects of text structure produced in English for Specific Purposes. "Language teaching, language learning" highlights problems typically encountered by Hungarian learners of English. The papers contribute to the network of fora in English and American scholarship. This book will be a solid reference tool for teachers and researchers, as well as for undergraduate and graduate students engaged in exploring this rapidly developing field.

 
3 200 Ft
Akció: 2 720 Ft
Kezdete: 2017.06.12
A készlet erejéig!
-20%
GONDOLKODOM A NEVELÉSRŐL

Szerző: Galicza János

L’Harmattan Kiadó, 2009

 

A gyerekek között – szülőként, pedagógusként a munka során – könnyen elveszíthetjük a fonalat, eltévedhetünk; indulataink, beidegződéseink nehezíthetik a helyzetek, kapcsolatok megértését, eredményes kezelését. A nevelésről való gondolkodás (annak eredményeképpen a neveléssel kapcsolatos fogalmak – a gondolkodás viszonyítási pontjai) segíthetik a gyakorlat problémáit értelmezni, segíthetnek tájékozódni a mindennapok pedagógiai történéseiben, és segíthetnek a helyzeteknek megfelelő lehető legjobb megoldások megtalálásában.

 

 

 
2 000 Ft
Akció: 1 600 Ft
Kezdete: 2017.06.01
A készlet erejéig!
A VIZUÁLIS NEVELÉSRŐL - Elfogyott

Szerző: Jankovics Marcell

Akadémiai Kiadó, 2016

 

Az oktatás, a nevelés szakemberei az igazi vizuális nevelést az óvodára és az általános iskola első négy osztályára, az „elemire” korlátoznák, ötödiktől - amikor a gyermek még csak 10 éves! - a szövegértést, a fogalmi gondolkodást, az elvonatkoztatást, az általánosítást erőltetnék a Nemzeti Alaptantervben foglaltak szerint. Olyan korban, amikor ez többnyire kilátástalan feladat, hiszen a tanuló még sokáig képfüggő, és a siker záloga a műveltség, amelyet csak jóval később szerez meg, ha egyáltalán megszerez.

 
3 150 Ft
VARÁZSSZEM - Elfogyott

21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz

Szerző: Páskuné Kiss Judit

Arany János Tehetséggondozó Program, 2006

 

„A tehetségeseknek szánt programok szerte a világban igazi laboratóriumai a világ iskoláinak, mert ideális lehetőséget kínálnak új elképzelések tesztelésére, tartós oktatási problémák megoldási kísérleteire. A kiemelkedő képességű gyerekek számára készült programok különösen termékeny terepet kínálnak a kísérletezésre, hiszen kevésbé terhelik az előírt tantervek, a hagyományos módszerek általi kötöttségek. Ennek ára a termékeny bizonytalanság, amely arra készteti a programban érintett szakembereket, hogy önmagukat folyamatosan fejlesszék.”

 
3 200 Ft
DRÁMAJÁTÉK A KÖZÉPISKOLAI IRODALOMÓRÁN - Elfogyott

Második, bővített kiadás

Szerző: Eck Júlia

Protea Kulturális Egyesület, 2015

 

Ebben a kötetben kifejezetten az irodalomtanításban használható drámapedagógiai eszközökről lesz szó, melyek célja a személyiség fejlesztése a műalkotással való intenzív találkozás által, s egy konkrét irodalmi ismeretanyag elsajátítása. Azokkal a lehetőségekkel foglalkozunk tehát, melyek segítenek az irodalomtanuláshoz szükséges munkamódszerek elsajátításában, amelyek eszközt jelenthetnek egy mű megközelítéséhez, utakat mutathatnak bizonyos összefüggések feltárásához, és lehetőségeket a számonkéréshez. Ezeken a foglalkozásokon a tanulók személyes, saját élményként megélt tapasztalatokat szereznek egy-egy művel kapcsolatban: véleményt formálnak, vitatkoznak, különböző megközelítéseket próbálnak ki. Ezáltal fejlődik kommunikációs és együttműködési készségük, empátiás képességük és még sok más tulajdonságuk, tehát a személyiségük is.

 
2 470 Ft
ELSŐ LÉPÉSEK A MŰVÉSZETEK FELÉ II. - Elfogyott

Szerző: Gyöngy Kinga

Dialóg Campus Kiadó, 2015

 

Az ének-zenei nevelés lehetőségei kisgyermekkorban

A művészetek sokrétű világa a legkisebbek előtt is nyitva áll, ha felkészült nevelők kalauzolják őket. Az Első lépések a művészetek felé két kötete e pedagógiai-vezetői feladatra segít felkészülni. Míg az első kötet a vizuális és irodalmi-anyanyelvi nevelést tárgyalta, e második a kisgyermekkori ének-zenei nevelés lehetőségeit veszi számba, hogy mindig a gyermekek fejlettségéhez és személyiségéhez illő művészeti impulzusokat tudjunk kínálni. A művészeti nevelés szakmai tudást és tudatosságot kíván a gyerekeket nevelő felnőttől, különösen igaz ez a zenei készségek fejlesztése esetén. E könyv a kisgyermekek közt használható hangszerek ismertetésétől a kottaolvasás megtanításán át a zenei anyag összegyujtéséig támogatja a pedagógusi munkát.

 
5 980 Ft
  A BIOLÓGIA TANÍTÁSÁNAK ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA - Elfogyott

Szerzők: Kriska György, Karkus Zsolt

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2015

 

Az utóbbi években a közoktatásban, köznevelésben jelentős szervezeti és tartalmi átalakulások történtek. Teljesen megújult az oktatás technikai háttere, továbbá a kognitív pszichológiai és pedagógiai kutatások legújabb eredményei is sürgetik a tantárgypedagógiák innovációját, modernizációját. Ennek megfelelően a szerzők egy átfogó, biológia szakmetodikával foglalkozó felsőoktatási tankönyv megjelentetésére vállalkoztak az alábbi célkitűzésekkel:A biológia tantárgy helyének és szerepének bemutatása a nemzeti köznevelés rendszerében, az új tartalmi szabályozók tükrében. Segítségnyújtás a gyakorló biológiatanárok számára az oktatásmódszertan új eredményeinek alkalmazásához és az új oktatástechnikai eszközök használatához.

 
3 800 Ft
DISZLEXIÁVAL ANGOLUL - Elfogyott

Gyakorlati útmutató tanároknak

Szerzők: Kontráné Hegybíró Edit, Dóczi-Vámos Gabriella, Kálmos Borbála

Akadémiai Kiadó, 2012

 

Könyvünk azoknak a nyelvtanároknak szól, akik a diszlexiás tanulókkal is eredményesen szeretnének foglalkozni az angolórán. Azoknak, akik vallják, hogy a diszlexiás diákok számára nem a felmentés a megoldás, mert nekik is szükségük van használható nyelvtudásra az életben való boldogulásukhoz. Azoknak, akik módszertani ismereteik bővítésével és gazdagításával fel szeretnének készülni a diszlexiások nyelvtanítására.

 

Hiánypótló kötetünk rövid, lényegre törő elméleti alapozást, részletes, ötletgazdag módszertani útmutatót és kidolgozott, közvetlenül használható és adaptálható, gyakorlatban kipróbált feladatokat nyújt a nyelvtanárok számára.

 
2 900 Ft
  A KÉPZETT SEGÍTŐ A SEGÍTÉS PROBLÉMAMEGOLDÓ ÉS LEHETŐSÉGKIBONTAKOZTATÓ MEGKÖZELÍTÉSE - Elfogyott

Szerző: Gerard Egan

ELTE Eötvös Kiadó, 2011

 

A képzett segítő című könyv Gerard Egan: The Skilled Helper című kötetének magyar fordítása. Középpontjában a problémamegoldó és lehetőségkibontakoztató segítő modell, valamint az ennek működéséhez szükséges módszerek és kommunikációs készségek bemutatása áll. Az elméleti alapok körvonalazását, ezen belül az irányadó értékek bemutatását tartalmazó első nagy egységet a pszichológus és a kliens közötti kommunikáció legfontosabb eszköze, a hatékony segítségnyújtáshoz szükséges kommunikációs készségek áttekintése követi, amelyet a szerző ,,A terápiás párbeszéd" címen foglal össze. A harmadik részben a segítő modell három szakaszára és az ezekhez tartozó feladatok bemutatására kerül sor, példákkal gazdagon illusztrálva. A szerző az egész kötetben hangsúlyozott cselekvés és az ehhez kapcsolódó tervezés fontosságát a negyedik részben még alaposabban szemügyre veszi, hangsúlyozva, hogy miként lehet a kliensnek úgy segíteni, hogy ne csak az akadályokat ismerje fel, hanem a rajtuk való felülkerekedés módját is.

 
4 500 Ft
  NEUROKOGNITÍV FEJLŐDÉSI ZAVAROK VIZSGÁLATA ÉS TERÁPIÁJA. PÉLDÁK A BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ GYAKORLATRA - Elfogyott

Szerkesztette: Marton Klára

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2009

 

A jelen kötetben közreadott tanulmányok általános elméleti keretéül a bizonyítékon alapuló gyakorlat szolgált. A gyógypedagógia interdiszciplináris jellegét, a különféle tudományágak integrálásán túl, azzal is biztosítani kívánjuk, hogy a tudományos kutatási eredményeket és a gyakorlati tapasztalatokat hatékonyan egyesítjük. Ehhez kiváló keretet biztosít a bizonyítékon alapuló gyakorlat, amelyen belül a döntéshozatalt egyaránt befolyásolják a kutatási eredmények, a klinikai tapasztalatok és a kliens igényei, szükségletei. Ebbe a szemléleti keretbe jól illeszkednek a különféle kognitív folyamatokat és a képességstruktúrát vizsgáló diagnosztikus eszközök adaptációi, valamint a terápiás beavatkozások hatékonyságát mérő hatásvizsgálatok. A kötetben a neurokognitív fejlődési zavarok körében végzett vizsgálataink legutóbbi eredményeit mutatjuk be. Ezek az alkalmazott kutatások részben hozzájárulnak a tudatosan megtervezett terápiás gyakorlat terjedéséhez, részben támogatják az elméleti modellképzést. Sok esetben éppen a klinikumban megfigyeltek eredményeként keletkeznek újabb elméleti kérdések. A kötetben szereplő valamennyi tanulmány ötvözi az elméleti és a klinikai szempontokat.

 
2 500 Ft
AZ INTEGRÁCIÓS CUNAMI - Elfogyott

Szerző: Bánfalvy Csaba

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2008

 
3 200 Ft
  A SEGÍTŐ KÉSZSÉGEK FEJLESZTÉSE. GYAKORLATOK ÉS MUNKAFÜZET ,,A KÉPZETT SEGÍTŐ" CÍMŰ KÖNYVHÖZ - Elfogyott

Szerző: Gerard Egan

ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2009

 

Jelen munkafüzet feladatai abban nyújtanak segítséget, hogyan ültesse át a gyakorlatba A képzett segítő című kézikönyvből elsajátított elméleti tudását. A készségek tényleges elsajátításához elengedhetetlen a gyakorlás, mely háromféleképpen történhet: egyrészt a gyakorlatok önálló elvégzésével, másrészt a csoporttársaival folytatott interakciók során, harmadrészt pedig a hétköznapi életben folytatott kommunikációiban. Ha készségek némelyikének már eleve birtokában van, akkor a gyakorlatok ezek tökéletesítésében segítenek. A segítséget nyújtó leendő szakembereknek nem pusztán egy segítségnyújtási modellre, hanem a modell lényegi alkalmazását lehetővé tevő technikák és készségek tárházára van szükségük. Csakis úgy tehetünk szert a szóban forgó készségekre, hogy tapasztalati úton elsajátítjuk, majd addig gyakoroljuk őket, ameddig szinte második természetünkké nem válnak. A munkafüzet az önismereti gyakorlatok széles spektrumát is felvonultatja, hogy segítségükkel alaposan szemügyre vehesse saját, segítőszerepével kapcsolatos erősségeit és gyenge pontjait. Ez többek között azt is jelenti, hogy mielőtt másokon alkalmazná, kipróbálhatja önmagán is a modellt. A gyakorlatok segítségével megszilárdulhat erősségeiben, melyek alkalmassá teszik a hatékony segítségnyújtásra, s leküzdheti gyengeségeit, melyek útjában állnak annak, hogy támogathassa klienseit problémáik megoldásában.

 
2 950 Ft


Sorrend:

Webáruház készítés
Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.